Két kerék III. rész – nálunk a motor!

Az előző részben folytatott motoros történet újabb folytatása következik, avagy hogyan szállítsunk motort és hogyan is néz ki az enyém.

A megvételt követő este hazaérve Aucklandbe Gabival jó sokat beszéltünk a dologról, az alvás megint nehezen talált meg (pénteken már simán ment), mivel a szállítást próbáltam megszervezni nagy erőkkel. Annak okán, hogy még sohasem csináltam ilyet, ráadásul az idő is sürgetett (szombaton kell erre sort keríteni), némileg túlaggodalmaskodtam a helyzetet. Attilának ugyan van egy furgonja, amibe térfogatra belefér, de mivel az személyszállító kiadás, nem igazán alkalmas arra, hogy rögzítsük benne. Szóval az kiesett, ezért próbáltam bérelhető, motorszállító utánfutót szerválni neten. No, ilyeneket nem igazán lehet bérelni (azóta tudom, hogy nem is nagyon érdemes, mert a sima utánfutó teljesen alkalmas rá). A buszozás 1 órája intenzív texteléssel (SMS-írás) telt, aminek a végén már tudtam, hogy Pappitotól (hatalmas köszönet ezúton is) kapok kölcsön 4 rögzítőhevedert meg egy pallót, plusz néhány tanácsot a mikéntre vonatozóan, illetve rutinos Roytól szintén javaslatokat. Az meg, hogy anno vonóhorgos autót sikerült vennem, ismét meghálálja magát (4-edszerre is)!

No, megnyugodva vetettem bele magam a munkába, délután elhoztuk a hevedereket, egy pihentető éjszakát követően pedig reggel bezsuppoltuk magunkat és Bencét (“Apa, pi’o moto’ “) a kocsiba, aztán irány Attiláék (először ott lesz az újonc), ott felvettük Zsoltot, béreltünk a közelben egy ketreces utánfutót, aztán a forgalmon átverekedve magunkat irány East Tamaki. A tárolónál ott várt Attila, majd kicsit időztünk amíg Luke (az eladó srác) is odaért és közben azt is megtudtam, hogy Zsolt anno Svájcból szállított pótkocsin motorokat Mo-ra, Luke meg szintén járatos ebben.

Közben ki így, ki úgy múlatta az időt:

5-10 percnél többet nem kellett várnunk, valamint a garázsok között nem kellett beszlalomozni az utánfutóval, Luke kihozta a motort (ekkor láttuk először rendesen mozgásban). A srácok secperc alatt feltették az utánfutóra és rögzítették a hevederekkel, kifizettem az árát és gyakorlatilag negyed óra elteltével már indulhattunk is. Kis motorom tücsök-lámpái ott ágaskodtak felfelé az utánfutóból kifelé:

Szerencsére ezen második alkalommal még jobban tetszett, úgyhogy eddig egyáltalán nem bántam meg a vételt (majd véglegesen a WOF és rego elintézése után nyilatkozom erről), íme a talán legjobban sikeredett kép aznapról /a design alapján az ember nem nagyon mondaná meg, hogy ez egy 15 éves motor, nekem még a mostaniak között is megállja a helyét küllem tekintetében, illetve az sem látszik igazán, hogy csak 250-es/:

És most már nekem is van egy Suzukim, nemcsak apámnak!

A visszaút szerencsére eseménytelenül telt, lepakoltuk, leadtuk az utánfutót, majd kicsit ízlelgettem, milyen is rajta ülni. Kellemes, nagyon tetszik! Be is indítottuk, pörgettem a motort, mutogattam Bencének, aki nagy lelkesen közeledett, és amíg csak alapjáraton pöfögött, szívesen fel is ült elém, aztán kicsit felpörgettem 3-4ezerre, akkor már húzta el a kezemet meg tiltakozott a kis motorrajongó 🙂

Gabi is ráült, hogy kipróbálja, milyen érzés, neki is tetszik az új jószág – még valami ráillő nevet kéne kitalálni hozzá -, olyannyira hogy kedvet kapott a kétkereken közlekedéshez, úgyhogy még az is lehet, hogy mindkettőnk tanuló motorja ez a Bandit lesz!

Jelenleg kb. itt tartunk, mert azóta a Déli Szigetre jöttünk nyaralni, pihenni egy kicsit. A következő lépés a sisak és felszerelés megvásárlása/rendelése lesz, aztán párhuzamosan a basic handling test-re való felkészülés, valamint a jogsi megszerzése. Ahogy haladnak a dolgok, terveim szerint írok ezekről is. Szóval:

–- * * * –  –  –  **  **  **  —  rövidesen újabb folyt. köv.!

Ezúton is köszönöm az Attila-Zsolt páros pótolhatatlan segítségét az eddigiekben mind a biztatás mind a tényleges teendők terén!

Reklámok

Tartalmas és eredményes nap

Ezen a szerdán sem mondtunk csütörtököt, és még a keddnél is jobb volt! Egyrészt szabin voltam (kedden csak otthon), másrészt sokminden intéznivaló/program volt, amik igencsak elvették a nap nagy részét, de megérte. Lássuk sorban:

Felkelést követően Bencével megreggeliztem és talán még rajzfilmet is néztünk, meg egy kicsit ejtőztünk, összeraktuk hogy mi is vár még ránk a nap folyamán. F10 felé Gabival kettesben elkerekeztünk a könyvtárhoz, ahol kinyomtattam néhány űrlapot, amire szükség lesz majd Barni regisztrálásához. Ez itt úgy megy, hogy rátöltök a pénztárnál x összeget az olvasójegyhez tartozó  accountra (Hogy lehetne ezt szépen és frappánsan magyarul? A “felhasználói fiók” valahogy nem fedi le igazán, vagy csak feleslegesen hosszúnak tűnik nekem.), majd bejelentkezem az olvasójegy vonalkódjával egy gépre és elküldöm a nyomtatóra amire szükségem van és már kész is.

Még a gyógyszertárba is átsétáltunk, ahol gond nélkül kiadta nekünk a hölgy azt, amit egy másik múltkor Gabinak nem, illetve akkor szétbontották a három hónapra szóló adagot és csak egyet adtak oda. Most mind a kettőt, ami azért (is) jó, mert nem kell Torbayből visszajönni a gyógyszertárba.

Otthon még kitöltöttem a kutyás papírokat, aztán lassan indulhattunk is.

Irány a North Shore, ahol először egy kiwiananak számító játékot vettünk át egy TradeMe adásvétel befejezéseképp. Ő a Buzzy Bee:

Éppen időben értünk oda érte, a szintén zsúfolt napirenddel rendelkező Danához.

A következő állomás 12:45-kor a browns bay-i Domino pizzéria, ahol már várt a két friss, ropogós pizza. Jóízűen meg is ettük a napos tengerparton üldögélve, még kicsit túl lazán is múlattuk az időt, mert a Long Bay College beiratkozási interjúról a megbeszélt 1:30 helyett 10 percet késve 1:40-kor érkeztünk meg. Szerencsére a hölgy nem vette zokon, meg amúgy is oltári kedves és segítőkész volt! Sokkal inkább mint a Lynfieldes évfolyamfelelős, aki néhány hete a száját húzva csak azért vette fel Rebit, mert abba a körzetbe tartozunk, de közben hangot adott ebbéli nemtetszésének. Na itt teljesen más volt a helyzet. A beszélgetés után Rebinek szinte kedve támadt suliba járni! Nála pedig ez nagy szó!

Egy jó kis információs füzetet is kaptunk, ami alapján kezdem kapisgálni, mi is az itteni NCEA (érettségi+felvételi meg az ehhez vezető út) rendszer lényege. Egy későbbi bejegyzésben be is számolok róla ha van rá érdeklődés! (?)

Aztán mivel szeptember 20-ig már nem hiszem hogy járunk hétköznap a North Shore-on, egyenruhát is begyűjtöttünk a kisasszonynak, ami kicsit apasztotta a költözködésektől amúgy is lapos bukszát. Ezután vissza Browns Baybe, ahol a szép narancssárga VTNZ-nél leműszakiztattam Albertet, mert lejár(t volna) a WOF-ja. Csont nélkül átment egy égőcserével.

Amíg ez zajlott, elintéztem Barni regisztrációját. Ettől kicsit tartottam, mert elvileg minden kutyát, amely elmúlt 3 hónapos regisztrálni kell, Barni meg már egy ideje az országban van de a sok időbeli bizonytalanság meg költözünk-nem költözünk-mikor költözünk dolog miatt eddig halogattam a regisztrálását. No, ilyen esetre létezik büntetés, amit nem kívántam volna magamnak, mert $300. Emellett nem volt papírom az ivartalanítási műtétről, ami kicsit emel a regisztrációs díjon. Illetve emelt volna, mert az útlevelében benne volt, hogy “ivartalanított”, mi pedig melléírtuk hogy de-sexed, meg az oldalon szereplő többi részt is lefordítottuk (fajta meg ilyenek). A hölgy úgy elfogadta, hogy csak na! Nagyon barátságos volt, ráadásul rögtön mellékeltem neki a MAF-tól kapott, már ránézésre is nagyon hivatalos dokumentumokat! Úgyhogy a végén $71 kifezetésével megúsztam, az egész pedig nem vett többet igénybe, mint 5-10 perc! (Szerencsére nekünk nem egy szökés után kellett megtudnunk, hogy van regisztrációs kötelezettség ebekre!)

Mire ez megvolt, lassan eljött a fél 4, amikor is (Vajda) Orsiékkal volt találkozónk a tengerparti játszótéren. Nincsenek egyszerű helyzetben, de azért vidámat beszélgettünk, amiben nem tudtam 100%-osan részt venni, mert sokat kellett Bencére figyelni, de Peti (legkisebb fiuk) sokszor nagyon lelkiismeretesen átvállalta ezt a feladatot és nagyon jól eljátszott Bencével. Kész ovóbácsi! :o) Meg szeret nagyon beszélgetni, úgyhogy sokat dumáltunk, miközben másztam a kisember után fel-le. Remélem legközelebb több alkalmam lesz résztvenni a társalgásban, majd úgy intézzük hogy otthon legyünk, akkor az emberke jobban elvan kevésbé intenzív felügyelettel is.

5 óra felé indultunk haza, mert ekkorra már hűvös szelek fújtak, a cinegemadárhoz hasonlóan pedig csizmánk nem volt, viszont tőle eltérően autónk igen, tehát bepattantunk. Némi esőfelhőn és zuhén átmenve hn 6 tájban érkeztünk haza. Majdnem rögtön indultunk is tovább utánfutót bérelni és TV-szekrényt átvenni.

A fránya Shell kútnál a lusta fiúk nem akarták már kiadni az utánfutót (n7-kor akartuk 2 órára elvinni a 11-ig nyitva tartó benzinkútról), úgyhogy átmentünk a közeli Caltexhez, ahol nem volt gond. Valami ugyan nem volt teljesen jó, mert az index fénye úgymond nem ment át az utánfutóra.

Kb. 40 perc és némi kavargás után eljutottunk a célállomáshoz Manurewaba, ahol némi rutintalan bénázás és szerencsétlen körülmények miatt eltökörésztünk a TV-állvány felpakolásával. Én nem tudok utánfutóval tolatni. Rutinom és kedvem sincs hozzá általában, ráadásul nagyon belülre kellett menni, egy belső telek leghátsó házához. Azért némi lekapcsolás, tolatgatás, forgatás árán sikerült feltenni a szajrét.

Hazafelé viszonylag egyszerűen majdnem teljesen csak a 20-ason kellett menni. Haza is értünk időben, bár az egyik gumipók engedett és a bútor hátsó része már nem a ketrec mentén volt, hanem becsúszkált középre, de hál’Istennek nem dőlt el!

Lekaptunk hárman, visszavittük az utánfutót (még belül a két órán!), visszakaptuk a $20 kauciót (ma jöttem rá, hogy eme szónak is közös gyökere van egy angol szóval!), aztán visszaérve beemeltük az állványt az előszobáig. Dögnehéz, meg a folyosón nem fért volna be a nappaliig, úgyhogy a kerülőt máskorra hagytuk.

Ehelyett egy Jóbarátok rész megnézését választottuk Bence letevése után. Jó nap volt, de azért nem bántuk, hogy vége. Sok teendővel zsúfolt, mozgalmas órák voltak mögöttünk, kellemesen elfáradtunk és jóleső érzéssel tértünk aludni!