Vonatos kényelmetlenség, de türelem!

Na, ma érdekes élményben volt részem: a szokásos reggeli 8:24-es vonattal zötyögtem befelé Lower Hutt-ból Wellingtonba, amikor is a város határában (gyakorlatilag 1-2 km-re az állomástól) felsővezeték vagy pantográf meghibásodás miatt úgy felbolydult a rendszer, hogy csak na.

Én szívesen leszálltam volna hogy begyalogoljak, de arra nem volt lehetőség, mert gyakorlatilag nyílt pályán voltunk, tehát a kalauz nem nyitotta (nem nyithatta) ki az ajtókat. Viszont szerencsére szombaton kezdtem el egy 600 oldalas könyvet, tehát egyáltalán nem unatkoztam. Az eset 8:40-kor történt (azóta sem tudom pontosan hogy miért, az újságban is csak részinfo jelent meg), emiatt 8:45 helyett gyakorlatilag 10 órakor gördültünk be az állomásra.

A dolognak számomra két tanulsága van:

  1. A helyi, wellingtoni vasút (TranzMetro) NAGYON nincs felkészülve a meghibásodásokra. Méghozzá annyira, amit a sokat ócsárolt MÁV esetében egyszer sem tapasztaltam. Azért ha szinte az állomás bejáratánál robban le egy szerelvény (vagy több), biztosan fel lehet szabadítani egy tolatómozdonyt, ami bevontatja a megfeküdt járatokat, aztán utána kezelik a problémát. Hogy ez a kiwiknek csak 70 perc elteltével sikerült, az borzalmas eredmény.
  2. Az utasok nem ám úgy viselkedtek, hogy 5 perc várakozás után félhangos anyázások és különböző egyéb vulgáris kifejezések sorozatos ismételgetésével élénkítették volna az egymás közötti kommunikációt addig soha el nem ért magasságokba, illetve a kalauznak sem kellett szinte álruhában áthaladni a közlekedőfolyosón, imigyen védekezve a szemmel verés igen erőteljes szándékkal átszínezett gyakorlásától. Nem. Nyugodtan ücsörögtünk, 1-1 türelmetlen ember volt, akik minden alkalommal megkérdezték a kalauzt, hogy “Mi van má?”, de azért udvarias stílusban.
    Ezt lehet birkaságnak mondani (sokan szeretik a helyieket ezen jelzővel illetni), de lehet türelmességnek is. Az biztos, hogy a káromkodások nem segítették volna elő a hamarabbi indulást, így pedig sokkal jobb volt eltölteni egy órát, mint egy kellemetlen forrongás és átkozódástenger kellős közepén.

Legalább sokat olvastam, ha már mást nem lehetett tenni…