Két kerék III. rész – nálunk a motor!

Az előző részben folytatott motoros történet újabb folytatása következik, avagy hogyan szállítsunk motort és hogyan is néz ki az enyém.

A megvételt követő este hazaérve Aucklandbe Gabival jó sokat beszéltünk a dologról, az alvás megint nehezen talált meg (pénteken már simán ment), mivel a szállítást próbáltam megszervezni nagy erőkkel. Annak okán, hogy még sohasem csináltam ilyet, ráadásul az idő is sürgetett (szombaton kell erre sort keríteni), némileg túlaggodalmaskodtam a helyzetet. Attilának ugyan van egy furgonja, amibe térfogatra belefér, de mivel az személyszállító kiadás, nem igazán alkalmas arra, hogy rögzítsük benne. Szóval az kiesett, ezért próbáltam bérelhető, motorszállító utánfutót szerválni neten. No, ilyeneket nem igazán lehet bérelni (azóta tudom, hogy nem is nagyon érdemes, mert a sima utánfutó teljesen alkalmas rá). A buszozás 1 órája intenzív texteléssel (SMS-írás) telt, aminek a végén már tudtam, hogy Pappitotól (hatalmas köszönet ezúton is) kapok kölcsön 4 rögzítőhevedert meg egy pallót, plusz néhány tanácsot a mikéntre vonatozóan, illetve rutinos Roytól szintén javaslatokat. Az meg, hogy anno vonóhorgos autót sikerült vennem, ismét meghálálja magát (4-edszerre is)!

No, megnyugodva vetettem bele magam a munkába, délután elhoztuk a hevedereket, egy pihentető éjszakát követően pedig reggel bezsuppoltuk magunkat és Bencét (“Apa, pi’o moto’ “) a kocsiba, aztán irány Attiláék (először ott lesz az újonc), ott felvettük Zsoltot, béreltünk a közelben egy ketreces utánfutót, aztán a forgalmon átverekedve magunkat irány East Tamaki. A tárolónál ott várt Attila, majd kicsit időztünk amíg Luke (az eladó srác) is odaért és közben azt is megtudtam, hogy Zsolt anno Svájcból szállított pótkocsin motorokat Mo-ra, Luke meg szintén járatos ebben.

Közben ki így, ki úgy múlatta az időt:

5-10 percnél többet nem kellett várnunk, valamint a garázsok között nem kellett beszlalomozni az utánfutóval, Luke kihozta a motort (ekkor láttuk először rendesen mozgásban). A srácok secperc alatt feltették az utánfutóra és rögzítették a hevederekkel, kifizettem az árát és gyakorlatilag negyed óra elteltével már indulhattunk is. Kis motorom tücsök-lámpái ott ágaskodtak felfelé az utánfutóból kifelé:

Szerencsére ezen második alkalommal még jobban tetszett, úgyhogy eddig egyáltalán nem bántam meg a vételt (majd véglegesen a WOF és rego elintézése után nyilatkozom erről), íme a talán legjobban sikeredett kép aznapról /a design alapján az ember nem nagyon mondaná meg, hogy ez egy 15 éves motor, nekem még a mostaniak között is megállja a helyét küllem tekintetében, illetve az sem látszik igazán, hogy csak 250-es/:

És most már nekem is van egy Suzukim, nemcsak apámnak!

A visszaút szerencsére eseménytelenül telt, lepakoltuk, leadtuk az utánfutót, majd kicsit ízlelgettem, milyen is rajta ülni. Kellemes, nagyon tetszik! Be is indítottuk, pörgettem a motort, mutogattam Bencének, aki nagy lelkesen közeledett, és amíg csak alapjáraton pöfögött, szívesen fel is ült elém, aztán kicsit felpörgettem 3-4ezerre, akkor már húzta el a kezemet meg tiltakozott a kis motorrajongó 🙂

Gabi is ráült, hogy kipróbálja, milyen érzés, neki is tetszik az új jószág – még valami ráillő nevet kéne kitalálni hozzá -, olyannyira hogy kedvet kapott a kétkereken közlekedéshez, úgyhogy még az is lehet, hogy mindkettőnk tanuló motorja ez a Bandit lesz!

Jelenleg kb. itt tartunk, mert azóta a Déli Szigetre jöttünk nyaralni, pihenni egy kicsit. A következő lépés a sisak és felszerelés megvásárlása/rendelése lesz, aztán párhuzamosan a basic handling test-re való felkészülés, valamint a jogsi megszerzése. Ahogy haladnak a dolgok, terveim szerint írok ezekről is. Szóval:

–- * * * –  –  –  **  **  **  —  rövidesen újabb folyt. köv.!

Ezúton is köszönöm az Attila-Zsolt páros pótolhatatlan segítségét az eddigiekben mind a biztatás mind a tényleges teendők terén!

Két kerék II. rész – TradeMe-n

Az előző részben megkezdett motoros történet folytatása következik, avagy hogyan jutottam hozzá életem első motorjához.

Az első megnézendő kétkerekűt addigra eladta a fazon (Kawasaki Eliminator) mire odaértünk, de egy magyar barátokkal való véletlen csevegés közepette felmerült a Suzuki Bandit (Laci egy 1995-ös verziót használt az elmúlt 5-6 évben, ha jól emlékszem), úgyhogy rákerestem TradeMe-n és volt is egy 1996-os, 250cc-s példány kevés km-rel (12e alatt), néhány karcolással (felületi hiba, ha úgymond újjá akarná varászolni az ember, többe kerülne mint maga a jármű, de ettől még ugyanúgy megy – ha valaki ismeri a karosszérialakatos árakat, az könnyen el tudja képzelni, hogy miként állhat fenn ez a faramuci helyzet). Éppen $800 körül állt és következő szerdán járt le. A képek alapján tetszetős volt, de így utólag nem mondanám, hogy akkor annyira lenyűgözött.

Megpróbáltam minél hamarabbra egy találkozót leszervezni az eladóval, de végül keddre (Január 11.) sikerült. Dél körülre beszéltük meg az eladóval. Attilával és Zsolttal (utóbbi autószerelő, akinek jelenléte nagyot lendített a komfortérzetemen a megnézéskor) a Sylvia Parknál találkoztunk volna f12-kor. No, először busszal próbáltam menni (gondolván hogy ha már van bérletem, hadd használjam), aztán vonatra váltottam, mert az meg 20 perc alatt ott van az 50 helyett. No, a menetrend megtekintése után 11:08-ra lecaplattam a Britomarthoz, ahol kiderült, a vonat helyett vonatpótló busz megy… épp el is értem. No, de az meg ahelyett hogy minél rövidebb úton menjen, először eldöcögött Orakeibe a vasúti megállóhoz (eddig oké), aztán ahelyett hogy így

ment volna (12 km és kavargás nélkül), bejárta Tolnát-Baranyát és így ment (17 km és lassú-lassú):

No, de azért csak sikerült megérkezni 12:10 körül. Egy tároló komplexumban volt Luke-nak egy garázsa, amiben kb. 8-10 motor lakott. Mikor odaértünk, elkezdte rendezgetni őket, és amikor már a Banditot hozta, én nem is gondoltam, hogy az az oltári jól kinéző jószág az az általunk megnézendő lesz! Körbejártuk, vizslattuk, “megkopogtattuk a fogát”, én sokat sejtetően hümmögtem, próbálván nem 100%-os amatőrnek kinézni, közben pedig kérdezgettem Zsoltot és Attilát, hogy mire kell figyelni és amire kell, arra hogyan.

A végén – noha menni nem mentünk vele, csak a motort bőgettük egy kicsit – rá is ültem, hát elég komoly érzés volt ott feszíteni, és tudom hogy “csak” egy “kis” 250-es, de újoncként bizony más érzés egy ilyen ülésébe huppani, mint korábban a bringa nyergébe.

Összességében motorikusan teljesen jó állapotban volt Zsolt szerint, úgyhogy azt kellett még eldönteni, erre van-e szükségem (ez kicsit több is mint tanulómotor olyan szempontból, hogy nem feltétlen akarnék majd 1 év múlva nagyobbra váltalni, mert valószínűleg lesz még benne tartalék az én tudásomhoz képest), vagy maradok a kicsivel gyengébb, túramotor jellegű 250-eseknél. /Ez amolyan sportos beütésű hagyományos motor./

Aznap és másnap sokat töprengtem ezen, jópár emailt váltottam Lacival, bújtam a leírásokat, teszteket, beszámolókat, majd szerdán este, 9 óra tájban (9:15 volt a lejárat ideje) becsüccsentem a gép elé New Plymouthban a licitre készülve. Ekkor még csak $1160 volt az ár. Úgy voltam vele – házastársi jóváhagyással – hogy $2200 körülig mehetek el. /Viszonyításképp: még kell a motorra költeni kb. $800-at, mert nincs WOF meg regisztráció, de amúgy az ilyen évjáratú Banditok $4000 körül vannak, szóval ha a formaságok elsőre lemennek és tényleg jó állapotú a jármű, akkor nekem $3000-ból meglehetne./ 9:10-kor beindult a licitálás, új versenyzők léptek be, régiek estek ki majd jöttek vissza, izgalmas félóra volt, íme a végeredmény:

Az utolsó, nyerő, $2260-as tét előtt már nagyon vaciláltam, de valamiért még rányomtam, és íme: nyertem! :o) Az első örömködés után jött a szokásos kételkedés, hogy valóban van-e erre most szükségem/pénzem, fogom-e tudni használni… illetve hogy milyen jó is lesz ez. No, a “hadakozás” folytatódott egész éjjel, sokszor felébredtem, nehezen aludtam el, de a reggeli napfényben mindjárt derűsebbnek láttam a dolgokat. Egy séta és egy mokaccsínó meg egészen felpezsdített!

– – – * * * —  —  —  **  **  **  —   —   —   folytatás következik:  Két kerék III. rész – nálam a motor!