Villamos és gondola


Noha már jópár hete történt, de egyéb elfoglaltságok miatt (amikről szintén lesz majdan szó a terveim szerint) most sikerült eljutnom odáig, hogy írjak is róla. Gabi szüntelen böngészi a lehetőségeket, hogyan lehet kellemesen időt tölteni a városban illetve annak környékén, és a villamos nagyon könnyen adódik, mert sok helyen felbukkan a népszerűsítő kiadványokban.

Most is ebből indultunk ki, illetve összekötöttük két másik dologgal: egyrészt a szomszédból “kölcsönkértük” Lennie-t, Bence barátját (jófej kissrác, attól függetlenül is komálom, hogy Bencével jóban van, bár persze ez önmagában is meghatározó lenne az igazat megvallva -)) másrészt a Cathedral Junction-nél (Székesegyház Pályaudvar-nak lehetne forditani, de mivel a székesegyház (ha ez a katedrális igazi magyar megfelelője) szegény még mindig a létezés határán “lebeg”, mert döntés még nem született a helyreállítás/lebontás ügyében, valamint a fedett villamos-megálló sem igazán mondható pályaudvarnak, ezért a szó szerinti megfelelője erősen sántít) van egy LEGO játszóház, ahol mindennap kiszórnak egy hatalmas adag LEGO-t egy szőnyegre, és lehet látogatni, kizárólag adományozós alapon, tehát belépő nincs.

A kölkök jól eljátszogattak, mi pedig közben felváltva megejtettük a gondola+villamos kombóra vonatkozó éves bérlet vásárlását. A felnőttek fényképes igazolványt kapnak, a gyerekeknek nem kell, tehát gyakorlatilag nem nézik, hogy a velünk együtt lévő “gyereksereg” kifiaborja, amig a csorda népessége 3 vagy azalatti.

A LEGOzást követően habozás nélkül ki is próbáltuk újdonsült bérletünket a villamoson való utazásra. A sok tátongó placc mellett nagyon sok épitkezési telek is volt, némelyek egészen előrehaladottak, azt hiszem a tanács valamelyik épülete jövőre átadásra is kerül a nagyobbak közül. Jó volt villamosozni, jó sokat mentünk rajta, Bencéék hellyel-közzel unatkoztak is.

Majdnem ugyanott szálltunk aztán le, ahol fel, s itt találkoztunk a varázslóval, aki szintén rendszeres ügyfele a villamosnak. Azt hiszem ilyen is csak Új-Zélandon fordul elő: villamoson ücsörgő varázsló. Mókás volt látni ahogy fekete, csúcsos sipkájában ott zötykölődik az 1900-as évek elejét idéző hangulatú fapados járművön ülve. Kérésünkre még álomvarázst is mondott a gyerkőcökre 🙂

Ezt követően ebéd, majd irány a gondola, amely a Cavendish hegyre visz fel. Ez a Port Hills nevű dombvonulat egyik hegye, kb. Cashmere és Mount Pleasant között félúton. Lélegzetelállitó a látvány már felfelé menet is, de fentről egyszerre lehet a városra lepillantani az egyik oldalon, Lyttelton kikötőjére és az Akaroa öbölre pedig a másikon. Most sajna csak rövid időt töltöttünk a hegytetőn, a gondola felső végének közvetlen közelében bóklászva egy rövidet, mert már kezdett hűvösödni az idő, a gyerekek meg már nyűgösködtek a séta említésére is.

Az imént olvasottakat pedig képes-zenés összefoglalónkban az alábbiakban láthatjátok :o) Azért is készült el sokára ez a bejegyzés, mert igencsak sokat elszöszöltem a fényképek összeválogatásával és eme bemutatóba illesztésével!

A közvetlen Youtube webcím: https://www.youtube.com/v/79mgdLffa2E?version=3&vq=hd1080

Hozzászólás