Gondolatok a folytonosságról

Pénteken fejeztem be Peter F. Hamilton The Dreaming Void (kb. Az álmodó Üresség) c. könyvét.

image

Alapvetően nem könyvismertetőt tervezek róla, úgyhogy magáról a regényről és a történetről annyit, hogy kellemesen szövevényes, gyakorlatilag két történet van benne, az egyik SCI-FI, a másik Fantasy. Mindkettő jó – bár szerintem nem kiemelkedő –, élmény olvasni őket, ha az ember túljutott az első 100 oldalon. Amennyiben valaki ismeri az ugyanezen világban játszódó korábbi regényeket, annak lehet, hogy ez a 100 oldal is élvezetesebb, de azért nagyon nem bánom, hogy nem adtam fel. Ennek az oka a következő:

A regény világa kb. a XXXVI. századra tehető, amely korban a technológiai fejlődés elért egy olyan szintet, hogy a halhatatlanság megvalósulhatott különböző módokon. Pont ezek a különböző módok azok, amik elgondolkodtattak, illetve hogy mennyire halhatatlanság az, amiről szó van.

Hogy ne csigázzam tovább a kíváncsiságot, íme a két mód, ahogyan a mai emberiség távoli utódai legyőzték (inkább kicselezték?) a Kaszást (nem újkeletű az ötlet, nem is arról van szó):

  • A biológiai szempontból hagyományos módon élő emberek időnként másolatokat hoz(at)nak létre a memóriájukról, személyiségükről (amolyan agy-pillanatképet), és ha valaki meghal, semmi gond, egy ugyanolyan (vagy feljavított) testben újraélesztik (re-life), aztán így tovább, korlát nélkül.
  • A hagyományos fizikai életet megunt egyéniségek úgymond “letöltik” magukat az ANA (Advanced Neural Activity) elnevezésű virtuális világba, és kibővített intellektuális funkciókkal élnek amíg meg nem… ja, itt ilyen nincs. Szóval élnek pont
  • Ez nem a harmadik pont, de meg kell említenem, hogy post-physical, azaz a fizikai korlátoktól teljesen megszabadult létezési formákat is megemlít az író, mely hosszú (már maga az addig hátralévő idő hosszát jelölő melléknév is bőven átértékelődhet egy ilyen világban) távon az emberiség következő nagy evolúciós lépése is lehet ezen világban

A kérdés, ami felvetődött ezzel kapcsolatban bennem: jelenleg a halált materialista szempontból úgy vesszük, mint a tudatos tevékenységek.teljes megszűnését, magyarul számunkra megszűnik létezni a világ, s vele önnön lényünk, azaz megszakad a folytonos létezés.

Ha egy korábbi mentési pontra visszaállítjuk azt a személyiséget, ami megszűnt létezni az adott testben, hogy folytathassa ugyanazt az életét, mintha csak egy kis amnézia volna, ez mennyiben ugyanaz az ember? Mennyire ugyanaz a személy? Hiszen a digitális világban lehetséges teljes értékű másolatokat létrehozni az eredeti teljes megmaradásával (ez ugye jelenleg egy komoly érv a netes kalózkodást illető vitákban), és a másolat semmiben sem kevesebb/több mint az eredeti. De így volna-e ez egy komplex személyiség esetében is? Nem azt vitatom, hogy le lehet-e tárolni ez ilyen bonyolult információhalmazt, mert ez manapság már azt hiszem nem kérdés (mégha jelenleg nem is lehetséges, szerintem nem kell sok időt várni rá), hanem hogy valóban ugyanén volnék, ha lelőnének és ilymódon élednék újra? Ha úgy gondoljuk hogy van lelkünk és szellemünk, akkor azok átszállnak az új entitásba? Vagy újat kapnék abból is?

Én személy szerint úgy vélem, hogy a folytonosság megszakad ezáltal, és az az új valami már nem ugyanaz mint a régi, mégha a környezet esetleg semmi különbséget nem is venne észre, illetve az egyén maga sem.

Ahogy ezeket leírom, úgy érzem ez csak egy régi (örök?) kérdés újbóli felvetődése egy másfajta technikai háttér elé vetítésével. Válasz pedig…

Reklámok

Könyvkuckó – Alfred Bester: Tigris, tigris

A minap fejeztem be ezt a nagyszerű könyvet. Bevallom, nem hallottam előtte Alfred Besterről, tehát nem célzatosan olvastam el, csak úgy véletlenül megvolt Mobireader formátumban, rákerült a PDA-mra egyszer, és Wellingtonban nem volt kedvem angol nyelvű könyvet elkezdeni, rányomtam hát erre.

Nagyon nem bántam meg! Nem vagyok jó könyvismertető-író, de talán idővel ez javulni fog 🙂

Alfred Bester - Tigris! Tigris!

Az egész a teleportálással indul, de szerencsére nem a technikai részét boncolgatja Alfred (az igazából nincs is neki ebben a könyvben), hanem a társadalmi-gazdasági hatásaira tér ki egy picit. Nem túlozza el, viszont szabadon továbbgondolható 🙂

(Nem  szép a borító, de a történet sem 🙂 Még jó sokfajta borítóval adták ki az évek során, ha valakit érdekelnek ezek, itt megtalálhatja:

http://gbr87.sfblogs.net/2009/08/07/

A főszereplő egy tökéletes átlagember, még annál is átlagabb, legalábbis a történet elején. A különböző lelki és pszichés nehézségek azonban jócskán átformálják.  Nem, nem lesz belőle világmegmentő hős (a világ elpusztításához egy picivel közelébb állt, de azért az sem :)), tehát nem jellemfejlődést mutat be a regény.

Viszont nagyon fordulatos. Mások szerint jó akciójelenetek vannak benne, szerintem nem annyira azok dominálnak, mint inkább az érdekes (néha elvont és/vagy elborult) ötletek.

Valóban megjelennek benne a cyberpunk elemei is (1956-ban került a könyv az olvasók kezébe!), de még nem annyira rendbe szedve, inkább csak ötletekként.

Szerintem az egész könyv egy nagy ötletrohamként (brainstorming) indul, amiből aztán valahogyan kikristályosodik egy szövevényes történet, aminek egészen a végéig nehéz megsejteni a kimenetelét. A főszereplők nem igazán szerethetők, ám nagyon egyediek. Ahogy halad előre a történet, bizony komolyan elgondolkodtató részekkel is találkozhat az ember. Nekem sikerült 🙂

Én 9 pontot adtam neki (10-es skálán), mert valamiért nagyon megfogott, aki szereti a klasszikus sci-fit, a maga elgondolkodtató ötleteivel, meglepő nézőpontjaival, és nem bánja, ha – szemben a mai regények jelentős részével – nem vaskos köteteken ível át a cselekmény a végkifejletig, azaz nincs annyi idő beleélnie magát, annak őszintén ajánlom!