Tartalmas és eredményes nap

Ezen a szerdán sem mondtunk csütörtököt, és még a keddnél is jobb volt! Egyrészt szabin voltam (kedden csak otthon), másrészt sokminden intéznivaló/program volt, amik igencsak elvették a nap nagy részét, de megérte. Lássuk sorban:

Felkelést követően Bencével megreggeliztem és talán még rajzfilmet is néztünk, meg egy kicsit ejtőztünk, összeraktuk hogy mi is vár még ránk a nap folyamán. F10 felé Gabival kettesben elkerekeztünk a könyvtárhoz, ahol kinyomtattam néhány űrlapot, amire szükség lesz majd Barni regisztrálásához. Ez itt úgy megy, hogy rátöltök a pénztárnál x összeget az olvasójegyhez tartozó  accountra (Hogy lehetne ezt szépen és frappánsan magyarul? A “felhasználói fiók” valahogy nem fedi le igazán, vagy csak feleslegesen hosszúnak tűnik nekem.), majd bejelentkezem az olvasójegy vonalkódjával egy gépre és elküldöm a nyomtatóra amire szükségem van és már kész is.

Még a gyógyszertárba is átsétáltunk, ahol gond nélkül kiadta nekünk a hölgy azt, amit egy másik múltkor Gabinak nem, illetve akkor szétbontották a három hónapra szóló adagot és csak egyet adtak oda. Most mind a kettőt, ami azért (is) jó, mert nem kell Torbayből visszajönni a gyógyszertárba.

Otthon még kitöltöttem a kutyás papírokat, aztán lassan indulhattunk is.

Irány a North Shore, ahol először egy kiwiananak számító játékot vettünk át egy TradeMe adásvétel befejezéseképp. Ő a Buzzy Bee:

Éppen időben értünk oda érte, a szintén zsúfolt napirenddel rendelkező Danához.

A következő állomás 12:45-kor a browns bay-i Domino pizzéria, ahol már várt a két friss, ropogós pizza. Jóízűen meg is ettük a napos tengerparton üldögélve, még kicsit túl lazán is múlattuk az időt, mert a Long Bay College beiratkozási interjúról a megbeszélt 1:30 helyett 10 percet késve 1:40-kor érkeztünk meg. Szerencsére a hölgy nem vette zokon, meg amúgy is oltári kedves és segítőkész volt! Sokkal inkább mint a Lynfieldes évfolyamfelelős, aki néhány hete a száját húzva csak azért vette fel Rebit, mert abba a körzetbe tartozunk, de közben hangot adott ebbéli nemtetszésének. Na itt teljesen más volt a helyzet. A beszélgetés után Rebinek szinte kedve támadt suliba járni! Nála pedig ez nagy szó!

Egy jó kis információs füzetet is kaptunk, ami alapján kezdem kapisgálni, mi is az itteni NCEA (érettségi+felvételi meg az ehhez vezető út) rendszer lényege. Egy későbbi bejegyzésben be is számolok róla ha van rá érdeklődés! (?)

Aztán mivel szeptember 20-ig már nem hiszem hogy járunk hétköznap a North Shore-on, egyenruhát is begyűjtöttünk a kisasszonynak, ami kicsit apasztotta a költözködésektől amúgy is lapos bukszát. Ezután vissza Browns Baybe, ahol a szép narancssárga VTNZ-nél leműszakiztattam Albertet, mert lejár(t volna) a WOF-ja. Csont nélkül átment egy égőcserével.

Amíg ez zajlott, elintéztem Barni regisztrációját. Ettől kicsit tartottam, mert elvileg minden kutyát, amely elmúlt 3 hónapos regisztrálni kell, Barni meg már egy ideje az országban van de a sok időbeli bizonytalanság meg költözünk-nem költözünk-mikor költözünk dolog miatt eddig halogattam a regisztrálását. No, ilyen esetre létezik büntetés, amit nem kívántam volna magamnak, mert $300. Emellett nem volt papírom az ivartalanítási műtétről, ami kicsit emel a regisztrációs díjon. Illetve emelt volna, mert az útlevelében benne volt, hogy “ivartalanított”, mi pedig melléírtuk hogy de-sexed, meg az oldalon szereplő többi részt is lefordítottuk (fajta meg ilyenek). A hölgy úgy elfogadta, hogy csak na! Nagyon barátságos volt, ráadásul rögtön mellékeltem neki a MAF-tól kapott, már ránézésre is nagyon hivatalos dokumentumokat! Úgyhogy a végén $71 kifezetésével megúsztam, az egész pedig nem vett többet igénybe, mint 5-10 perc! (Szerencsére nekünk nem egy szökés után kellett megtudnunk, hogy van regisztrációs kötelezettség ebekre!)

Mire ez megvolt, lassan eljött a fél 4, amikor is (Vajda) Orsiékkal volt találkozónk a tengerparti játszótéren. Nincsenek egyszerű helyzetben, de azért vidámat beszélgettünk, amiben nem tudtam 100%-osan részt venni, mert sokat kellett Bencére figyelni, de Peti (legkisebb fiuk) sokszor nagyon lelkiismeretesen átvállalta ezt a feladatot és nagyon jól eljátszott Bencével. Kész ovóbácsi! :o) Meg szeret nagyon beszélgetni, úgyhogy sokat dumáltunk, miközben másztam a kisember után fel-le. Remélem legközelebb több alkalmam lesz résztvenni a társalgásban, majd úgy intézzük hogy otthon legyünk, akkor az emberke jobban elvan kevésbé intenzív felügyelettel is.

5 óra felé indultunk haza, mert ekkorra már hűvös szelek fújtak, a cinegemadárhoz hasonlóan pedig csizmánk nem volt, viszont tőle eltérően autónk igen, tehát bepattantunk. Némi esőfelhőn és zuhén átmenve hn 6 tájban érkeztünk haza. Majdnem rögtön indultunk is tovább utánfutót bérelni és TV-szekrényt átvenni.

A fránya Shell kútnál a lusta fiúk nem akarták már kiadni az utánfutót (n7-kor akartuk 2 órára elvinni a 11-ig nyitva tartó benzinkútról), úgyhogy átmentünk a közeli Caltexhez, ahol nem volt gond. Valami ugyan nem volt teljesen jó, mert az index fénye úgymond nem ment át az utánfutóra.

Kb. 40 perc és némi kavargás után eljutottunk a célállomáshoz Manurewaba, ahol némi rutintalan bénázás és szerencsétlen körülmények miatt eltökörésztünk a TV-állvány felpakolásával. Én nem tudok utánfutóval tolatni. Rutinom és kedvem sincs hozzá általában, ráadásul nagyon belülre kellett menni, egy belső telek leghátsó házához. Azért némi lekapcsolás, tolatgatás, forgatás árán sikerült feltenni a szajrét.

Hazafelé viszonylag egyszerűen majdnem teljesen csak a 20-ason kellett menni. Haza is értünk időben, bár az egyik gumipók engedett és a bútor hátsó része már nem a ketrec mentén volt, hanem becsúszkált középre, de hál’Istennek nem dőlt el!

Lekaptunk hárman, visszavittük az utánfutót (még belül a két órán!), visszakaptuk a $20 kauciót (ma jöttem rá, hogy eme szónak is közös gyökere van egy angol szóval!), aztán visszaérve beemeltük az állványt az előszobáig. Dögnehéz, meg a folyosón nem fért volna be a nappaliig, úgyhogy a kerülőt máskorra hagytuk.

Ehelyett egy Jóbarátok rész megnézését választottuk Bence letevése után. Jó nap volt, de azért nem bántuk, hogy vége. Sok teendővel zsúfolt, mozgalmas órák voltak mögöttünk, kellemesen elfáradtunk és jóleső érzéssel tértünk aludni!

Mar Aucklandben

Na, sikerult idekoltoznunk. Nem volt egyszeru (szombat pakolas+takaritas /nem is sikerult teljesen igy, hogy a nagyjat a vegere hagytuk/, ejszaka egy bazi nagy utanfutoval 700 km-nyi vezetes, vasarnap kipakolas illetve kalandos beallas a keskeny autobejaron, hetfon az utanfuto visszavitele), de hetfon szep ido volt, elveztem nagyon, hogy 22 fok volt bent a hazban! Es este a 16-17 fok mar kellemesen enyhenek tunt a korabbiakhoz kepest. Rebi szerint Wainuiban hidegebb volt bent, mint 10 fok, mert latszott a leheletunk. En ezt tulzasnak tartottam, de mivel ami a 15 fokot meghaladta, mar nem is tunt hidegnek, ugy velem megis igaza lehetett, es anno a furdobe/konyhaba kijarni bizony nemcsak szubjektiven tunt baromi hidegnek, hanem tenylegesen is.

Most intezzuk a telefont meg a netet, amint ez megvan, ujraindul talan a blogolas is, mert van mirol irnom rendesen (bonyodalmak az elozo hazzal, a kellemes ujdonsagok, egyeb kalandok, munkahely, stb.)! Addig is koszonom a turelmeteket.

Szoval nem vesztunk el, jol vagyunk, csak suruek a napjaim. De nagyon am! 🙂

Keresztül az északi szigeten

Nagy lelkesen belevetettük magunkat a házkeresésbe, ami hát innen Wellingtonból igencsak nehézkes. Bár nem leküzdhetetlen a távolság, de mindenképp akadály. Ezenfelül gyorsan is kell cselekedni, hiszen a jó házak (de még kevésbé jók is) pikk-pakk elmennek.

Át is mazsoláztunk sok-sok hirdetést Gabival, majd úgy döntöttünk, odautazunk, mert van köztük olyan, amit érdemes lehet megnézni, meg azért mégiscsak jobb ha van hová menni, nem akkor kell apartmanozni, még ha csak rövid távra veszünk is ki valamit. Na de a háznézésről meg az ahhoz tartozó eseményekről majd külön írok, tekintve hogy még folyamatban vannak egynémely ügyek.

A lényeg, hogy kb. szerdán döntöttük el, hogy lesz ami lesz, a hétvégén Aucklandbe utazunk. Csilláék vigyáztak volna Bencére, Barni meg egy napig elvan azért ha indulás előtt elviszem egy körre.

Na, repjegy-vadászat. Ez bizony nem egyszerű, hiszen hétvégére (szombat) alapból nagyobb az utazási kedv, ezenfelül nagyon közeli volt már az időpont, nem úszhattuk meg $500 alatt, sőt inkább felette. Ehhez hozzáveszem az autóbérlést a reptéren meg a benyát, szóval $600 körüli lett volna a végösszeg. Azt meg sokallottuk. Reménykedtem olyanban, hogy hátha utolsó nap lesz visszamondott jegy (ellenőriztem, nem nagyon volt, legalábbis nem bárki által elérhetően), de aztán ehelyett inkább csütörtökön este eldönöttük, hogy 4 keréken megyünk. Legalább “edzünk” egyet a költözéshez, meg Gabi is látja az SH1-es menti látnivalókat (akad bőven!)

A legolcsóbb lehetőségek mind manuális váltóval rendelkeznek, azt meg nem akartunk, anélkül is elég kimerítő lesz a dolog, hogy még erre is figyeljünk. Végül a Budget-tól választottunk egy 1.8-as Corollat. Ket napra 2*$60, azaz $120. Ez nem is vészes szerintem, benzinnel együtt $260-$280-ra saccoltam. Majdnem el is találtam, mert egy teli tankkal (kb 40 liter) eljutottunk Hamilton utánig, visszafelé meg Palmerston Northig majdnem, a végén még kb. 6-8 liter kellett bele, $290 lett kb. a vége.

Szombaton hajnali 3-kor indultunk el, óra nélkül felébredtünk a tervezett felkelési időpontot megelőzően kb. 10 perccel. Barnit elvittem egy rövid éjszakai sétára (később majd felszedi napközire Roy, aki a faluban lakik kicsit arrébb), aztán Bencét beraktuk a verdába (rövid időre felébredt és sírdogált egy adagot, majd visszaaludt). Forgalom szinte semmi, és bár sötétben nem az igazi vezetni (én nem szeretek és nem lehet a tájat nézni sem), de legalább jó ütemben haladtunk.

Taupo magasságában járhattunk, amikor úgy komolyabban világosodni kezdett. Előtte nem sokkal, a Desert Road környékén jó nagy zuhé kapott el a kanyargós szakaszon, de nem volt vészes. Viszont a Tongariro és Reupehu kettőse nem tárult fel előttünk (mellettünk), úgyhogy reménykedtünk, majd a visszaúton!

Innentől már kellemes napsütésben figyelgettük az út menti legelőkön kényelmesen sütkérező birkákat és marhákat, amit csak néhány zápor szakított meg rövid időre.

Bence fel-felébredt, olyankor jókedvűen nézgelődött, énekelt, kiabálgatott hogy “autó, autó”, meg ilyesztgetett minket az oroszlánüvöltésével. Hamiltonban cseréltünk Gabival, onnantól pont a forgalom is megélénkült meg a verda is szólt, hogy fogytán a benzin. Tankoltunk is egyet, aztán gurultunk tovább. Szerencsére az első állomásig (Te Atatu) viszonylag könnyedén és hamar eljutottunk, az SH1-esről a 16-osra átmenetnél kellett csak figyelni, de nagyon jól kitáblázták, szóval simán rátaláltunk. Nekem aztán ismerős is volt egy rész, mert arra már jártam bringával.

Szép nagyon az a félsziget! Következő célpontunk merő kíváncsiságból egy Mount Wellingtonban, a Panmure Basin partján fekvő házikó volt. Itt fél óra volt az open home, úgyhogy hamar végeztünk. Ebéd a Sylvia Parkban (nem mintha annyira jó hely lenne, de közel volt és amúgy sem vagyok annyira ismerős arrafelé), majd irány Henderson. Útközben leszakadt az ég (pedig előtte hogy örvendeztünk annak, hogy itt nem is vészes az eső, mert mindig hamar eláll, de ez eléggé tartósnak nézett ki, ha maga a víz nem is, a borongósság igen), de mire a házhoz értünk elállt (kisember átaludta ezt az utolsót), sőt hazafelé indulva még napsütést is láttunk ismét. Én pedig pólóban voltam mindenütt és nem fáztam!

Egy útszéli Autobahn kávézóban ledöntöttünk egy-egy mocaccinót, majd irány Taupo! Újabb bazi nagy eső kapott el sötétedés után nem sokkal (az ilyen eseteknél volt nagyon jó, hogy bérelt autóval vagyunk, mert Albertben hiába megy a fűtés, párás marad az oldalsó ablak). Most már azért kezdtünk fáradni, úgyhogy nagyon örültünk első leszervezett couchsurfing-es szállásunknak.

/Kitérő: a couchsurfing egy érdekes, teljesen önkéntes, adok-kapok alapú dolog. A lényege nagyon egyszerű: aki tud, felajánl egy fekvőhelyet (couch = kanapé), ahol bárki alhat, aki felveszi vele a kapcsolatot és megengedi neki. Ha pedig az illető szeretne utazni és valakinél megszállni, dettó. Hogy összefogja ezeket a kedves embereket, létrejött a www.couchsurfing.org oldal, ahol lehet böngészni a világ minden pontján lakó embertársaink között, ha valahol meg szeretnél szállni. Nem kötelező felajánlani, de persze sokkal jobb a dolog, ha nem csak kapsz hanem adsz is. Hogy kiben bízhatsz meg? Ez egy érdekes kérdés, gyakorlatilag a referenciákra és a Jóistenre hagyatkozhatsz, de ez a kettő elegendő is szokott lenni. Nekünk Csilláék javasolták, ők már voltak vendégek és vendéglátók is. Sokkal személyesebb így megaludni valahol, mint pl. egy motelban. Nem jobb, nem rosszabb, teljesen más./

Terence nagyon rendes volt, bár leginkább az lepett meg, hogy mennyire megbízik idegenekben. Mivel másnap reggel ő korán (5 körül) ment dolgozni, mondta hogy nyugodtan maradjunk, csak álljunk ki a garázsból és utána csukjuk be.

Amúgy nem volt nagy beszélgetős kedvében, pedig nyomattam a small talkot rendesen! Sajnos pont a TriNations egyik meccse közepén érkeztünk (de azt hiszem a félidőben), úgyhogy nagyon igyekezett vissza a TV elé 🙂 Én is inkább a meccset követően (All Blacks most megverte Dél-Afrikát, nem úgy mint amikor anno, Aucklandben hobe-val néztem életem első rögbimeccsét) kíséreltem meg cseverészni vele, de nem volt nagy hangulata hozzá. No mindegy, mi is fáradtak voltunk, úgyhogy hamarosan aludni tértünk. Érdekes módon nem fáztam az amúgy eléggé hideg szobában (legalábbis a nappalihoz képest hűvös volt, mert ott égett a tűz a kandallóban), kezdek tényleg kiwisedni!

Egy kiadós alvás után, reggel 8 körül indultunk neki utunk utolsó, kb. 400 km-es szakaszának. Taupo települése után, a tó mentén kanyargó utat szegélyező pihenőnél reggeliztünk egyet, és a következő fényképeket készítettem:

View Full Album

Továbbhaladva most végre világosban hajtottunk át a Desert Roadon, ahonnan a Tongariro és Raupehu kettőse is kiválóan megfigyelhető az ilyen kristálytiszta időben:

És hogy miért nevezik Desert (Sivatag) Roadnak? A válasz képként:

Palmerston North előtt egy kicsivel (50-60 km) jött el az ideje a következő tankolásnak, amit jól is időzítettünk, mert utána jódarabig nem volt benzinkút (vagy 40 km-en keresztül), csak birkák és dombok és legelők. Mondhatnám hogy ez már itt snassz, de a látvány nem volt unalmas, sőt mindig élvezettel csodálkoztunk rá egy-egy újabb dombocskára ami kicsit másképp gyűrődött, másfajta fákkal büszkélkedett, mint az előzőek.

Tervben volt az is, hogy nem teljesen ugyanarra megyünk visszafelé (legalábbis Levin magasságától), hiszen ezt az utolsó részt már többször megjártuk autóval, de nem nagyon akadt olyan választás, ami ne járt volna jelentős időbeli kerülővel. Levinben megálltunk egy kicsit nyújtózni az Adventure Parknál, ahol Bence nagyon élvezte a játékot. Ezután már nekünk is kezdett nyűg lenni a dolog, vártuk már a megérkezést, a kisembert meg elnyomta az álom:

Nagyjából 4 óra tájban gördültünk be az udvarra, igyekeznem is kellett a bérelt autó visszavitelével, teletankolni már nem is volt időm, de sikerült 5-re odaérnem!

így esett hát az első közös aucklandi utazásunk. Fárasztó volt de jó, és mindketten úgy érezzük, megérte! Bence pedig meglepően jól bírta a kocsiban ücsörgést, szerintem nekem nem ment volna ilyen jól koráb(b)an 🙂

Kulcs AA csomAAgtAArtóbAAn

A levini kirándulás második napjának kora délutánját sötét fellegek árnyékolták: Rebi figyelmetlenségének – és duzzogásának – köszönhetően a játszótér mellett parkoló Albert (így híjják a kocsinkat, illetve csak mi hívjuk így, mások nem) csomagtartójában kötött ki a slusszkulcs, miközben őnagysága bőszen a fogára való élelmet keresett. Ami pedig még rosszabb, ott is maradt, mikor lecsukta.

Mikoron ezt közölte velem, hirtelen nem jutottam szóhoz. Mondjuk jobb is. Soha nem beszéltem még vele alpári szóhasználattal, ez alkalommal ugyan közel álltam hozzá, de inkább nem szólaltam meg, hanem folytattam a játékot Bencével. Szerencsére nem lettem igazán ideges, inkább olyan érzés volt, mintha csak szemlélője, nem alanya lennék a helyzetnek. Ezenfelül azt hittem, maga az autó nyitva van, csak valahogy a csomagtartóig kell eljutni.

Hát nem így volt… a kisasszony megkapta az alapos fejmosást az anyjától – amit azért valljuk be, nagyrészt megérdemelt –, közben én azon gondolkodtam, mit is lehetne kezdeni a fennálló helyzettel (azon kívül, hogy a) többet nem adjuk a kezébe a slusszkulcsot, b) hamar másoltatunk egyet, amit már eddig is meg kellett volna cselekedni).

Szerencsére kb. 20 méterre parkoltunk a helyi AA-tól, ahová reménytelen arckifejezéssel bebattyogtam, reménykedve azért, hogy valami ötletet kapok az ott dolgozó hölgytől. Kaptam is, felhívta az AA központot, akik kérték az AA számomat (persze nem volt nálam, hanem a kocsiban), aminek hiányában mindenféle adatot kérdezett rólam meg a kocsiról (rólam hivatalosakat, a kocsiról személyeseket is ;)), aztán megnyugtatott, hogy 1 órán belül számíthatok a segítségre.

Megnyugodva mentem vissza Alberthoz, ahol Gabi várt rám. Elmeséltem neki a történteket, majd vártunk a Sárga Angyalra. Kb. 20 perc elteltével meg is érkezett az AAutó. Egy mosolygós fickó szállt ki belőle, egy álkulcs és feszítővas köztes hibridjének kinéző szerszámmal kb. 10 mp alatt kinyitotta a központi zárat, majd elégedetten mosolygott rám. Sajnos a mosolyát kicsit lehervasztotta, mikor zavart vigyorral közöltem vele, hogy ez nagy előrelépés, de a kulcs a csomagtartóban van, az üléseket pedig nem lehet előrehajtani.

Bemászott hátulra, próbálgatta ő is, de eleinte nem sok sikerrel. Szerencsére aztán rátalált a helyéből kivehető hangszóróra, ami átjárót biztosított hátrafelé, és lehetővé tette, hogy megfelelő szerszámmal ledönthetővé varázsolja a hátsó ülést. Ez meg is történt, majd bebújt hátra, csak a lábai kalimpáltak a hátsó ajtó környékén, és kikattintotta a zárat!

Megkönnyebült mosollyal ajkamon méltattam nemes, furfangos és lovagias tettét, majd megmutattam neki a kártya hiányában papírfecnire felfirkantott AA számomat. Elfogadta, sőt még fel is hívta a központot – kb. 2 hete kértem újból a kártyát, mert az első alkalommal elakadt valahol a sok kezdeti címem között –, hogy miként áll az új kártyám kiküldése (azóta meg is érkezett, éppen tegnap).

Könnyes szemmel, zsebkendővel integetve (na jó, azért mégsem) vettünk búcsút tőle, ajkaimról áhítattal teli köszönet szállt néhány evilági és evilág feletti lény felé. Egyikük Imma, aki még anno, Wellingtonba autózásom idején javasolta az AA-tagságot, amiről nem gondoltam, hogy ilyen helyzetben veszem igénybe, de nagyon-nagyon jól jött! Talán megcsinálták volna enélkül is nekem a dolgot, de biztos hogy jópár dolcsi ráment volna, teljesen jogosan.

Közben a nap is kisütött, úgyhogy a kedvünk felderült, és minden alkalmas volt ahhoz, hogy ellátogassunk Hokio Beachre…

Tanulságok (némelyik annyira alapvető, hogy nagy marha vagyok, amiért eddig nem vettem komolyan):

• Ha kocsid van, ne sajnáld az AA-ra az évi $90-t!
• Tizenévesek kezébe fenntartásokkal add a slusszkulcsot!
• Legyen 2 slusszkulcsod, és ne a kocsiban tárold egyiket sem!
• A belső térből legyen hozzáférhető a csomagtartó!
• AA kártya mindig legyen kéznél ha kocsival mész valahová!

AA tagság részletesen, csatlakozni pedig itt lehet.

Egy zsufolt-zsufolt het (munka, koltozes, felkeszules)

Nem sokat irtam mostansag a blogra, amit meg megis, az ugymond nelkulozte a komolyabb temakkal valo foglalkozast. Ezt most igyekszem potolni, hiszen vegre van idom: itt ulok Aucklandban a belfoldi terminalnal, ahol ingyen netezesi lehetoseg van (“brought to you by Auckland Airport and Airport Media” – szerintem nagyon rendes toluk) es meg a WordPress is bejon.

Vegyesen, omlesztve irom le, mik tortentek, de legalabb igyekszem idorendben:

Hetfo

Nyomi hetfok itt is vannak, ez nem orszag, hanem emberfuggo. Nem volt kedvem hozza, de legalabb nem szakadtam meg a munkaban. Nem azert, mintha nem lett volna, hanem mert nem volt rendes hozzaferesem egy cucchoz, ugyhogy legalabb intezhettem a kivandorlassal kapcsolatos ugyeket, meg ami a bekoltozeshez kell.

Delutan viszonylag hamar leleptem, mar 4 ora korul. Kenytelen voltam, hiszen a butorboltok itt mar f6-kor bezartam, es Rebinek mindenkepp kellett agyat vennem, aztan ha mar amugy is el kellett latogatnom Wainuiomataba, a lower hutt-i BigSave boltban vettem egy sima, single matracot $300-ert. A hazhozszallitasnal a fifty-t persze hogy fifteen-nek ertettem, szoval meglepodtem, amikor a fizetesre kerult a sor, de mivel en sem tudtam volna olcsobban megoldani, egye fene. Szerdan mar viszik is ki, es mivel Martin meg otthon lesz, takarit, ezert barmikor vihetik.

Ma egesz delutan sutott a nap, de mire kiertem a hazhoz, nem elbujtatta bajos orcajat a felhok moge? Hat de! Igy kicsit mas hangulata volt a haznak, hogy kipakolofelben lattam. Ami viszont kellemes fejlemeny, hogy bonuszban kapjuk a kovetkezoket: huto, mosogep, dupla agy, a butorok egy resze ottmarad, hogy eloveteli jogunk lehessen, mikor Martin el kivanja adni oket. Persze ez neki is jo, mert amugy nem tudna hova tenni oket szerintem. A lenyeg viszont az, hogy butorozott hazhoz jutunk, legalabbis az elso idoszakban, ami azert nagy konnyebseg!

Mar koszontunk el egymastol, amikor eszrevettuk, hogy a jobb elso fenyszoromat betorte valami kavics es szetzuzta az egot (ooo… azota is igy van – csunya, rendetlen autotulajdonos vagyok /es sajnos felelotlen autos is ebben/), hazafele azert meg gondoltam belefer, nem volt olyan sotet. Meg is erkeztem majdnem idoben. Meg egy kis PS2-es focizasra is jutott ido Louis-val!

Kedd

Reggel idoben bertem, Gabival terveztuk az elokeszuleteket, meg fokepp Barnabas ugyeben kaptunk uj informaciokat. Az Airmax Cargo adott egy 1825 euros ajanlatot Bp – Aucklandre, ez kb. 485e Ft, es bar oltari sok, meg mindig a legkedvezobb. (A kontaktszemely iranti erdeklodest megjegyzes utjan varom, ha felmerul az igeny.) Meg mult heten felvetodott, hogy a Lufthansa a poggyaszterben elszallitja 40 EUR/kg egysegaron, ami kb. 300e Ft-ot jelentett volna, csak kisero kell hozza. Na, kiserot is majdnem sikerult talalni, illetve egy kedves es lelkes Olvasom megtette volna nekem ezt a hatalmas szivesseget, de egyreszt ha minden igaz Koreannal jon, azok meg nem engedik, masreszt tul hamar ahhoz, hogy meglegyenek a vizsgalatok. De azert jo tipp volt!

Napkozben torekedtem arra, hogy az SSIS package template-emet tokeletesitsem (mivel ez a teljes Olvasokozonseg igencsak periferikus reszet erdekli, ezert a reszleteket kihagyom), ebed a Great Indiaban, ami egy nagyo jo hely. $10-ert az PQS az Infoparkban nem ad ekkora adagot, es csak fele ilyen minoseget.

Munkaido utan SQL Server Users Group talalkozo, ez amolyan havi egyszeri alkalom, amikor a helyi SQL-esek osszeroffennek, meghivnak valami neves eloadot, es hallgatjak fel oran at, ahogy beszel. Persze ez csak a felszin, a lenyeg az, hogy elvileg 17:30-kor kezdodik, de valojaban akkor csak a pizzak erkeznek meg, a sor meg mar ott var, szoval eves-ivas 6-ig, akkor egy kis szakma, majd irany haza.

Illetve en vissza az irodaba, Gabival csevereszni. Ugyhogy sotetben sikerult hazaerni, pakolas meg elmaradt. Mondjuk kozben kiderult, hogy a szerdai koltozes amugy is tolodott, de annyira nem is baj. Azert Bessnek emlitettem, hogy csutortokon kikoltozom, a masnapi vacsorarol meg mar irtam.

Szerda

Ma kozos reggeli a munkatarsakkal (amit en megeloztem egy reggelivel Bessnel, ha mar Bed&Breakfast, nem hagyom ki), ok ettek en hallgattam. Ez amolyan heti egyszeri megbeszeles, kajalassal egybekotve. Clive nagyjabol kiosztotta a heti teendoket, aztan ment egy kis szocseples, amit biznisz emberek szeretnek, az en eszem meg mason jart.

A munka ma mar kemenyen ereztette, hogy penteken hatarido, es Haidirral (a malaj kollegam) neki is ultunk szorgalmasan. Nem mondom el a reszleteket, de aki ismeri az SSIS-t tudja, hogy arra sosem szabad szamitani, hogy egy SSIS csomag, amirol azt halljuk, hogy “Regen jol ment.” most is rendben lefut. Na, nem is. Ennek eredmenye viszonylag hosszabb munkanap lett, de azert f7 fele elindultam a vacsira.

Csutortok

Nem mondtam csutortokot, de egyre tornyosulnak a felhok, es hiaba jatszanak ossze Damoklesszel, nem sikerult elernem, hogy az a franya kard rest nyisson a felhok kozott. Ebedelni sem volt idom. Dolgoztunk egesz nap ketten egy gepnel, Haidirnak az ugyfelrol van megbizhato tudasa (meg SQL-ben is jo), en meg probaltam kamatoztatni az SSIS eloeletemet.

A koltozes meg egy nappal csuszik, mert Martin autoja bemondta az unalmast, szoval kell neki meg egy nap, de nekem sem gond. A matracot nem vittek ki tegnap, ugyhogy ma rajuk telefonaltam, ki is vittek 2 oran belul.

Munka estig, szerintem 8 utan indultam haza. Beszeltem Kedvesemmel telefonon legalabb egy orat (jo dolog a VOIP! es penztarca- vagy manapsag inkabb ugy kene fogalmaznom, hogy bankszamla-barat). Mar csak 2 nap es indulnak! 😀

Pentek

Reggel hirtelen felindulasbol ugy dontottem, kikoltozom. Nem halasztom ebedszunetre, vagy delutanra, plane nem estere, mert ha ma is ugy alakul, ahogy tegnap, akkor mar a fene akar koltozni. Ugyhogy reggeli utan osszeraktam a cuccaimat, be a kocsiba, 9-kor indulas Wainuiomataba, ott kirakodtam, megbeszeltem Martinnal a reszleteket, majd irany a woburni vasutallomas Park&Ride parkoloja, es a 10:55-os vonattal suhantam vissza Wellingtonba.

A nap hasonloan telt, mint az elozo, de este 6-kor mar azert Haidirral elmentunk ebedelni/vacsorazni, de utana meg legalabb 10:20-ig szivtunk az ETL-lel. Akkor beszeltem 20 percet Gabival, majd szaladtam a 11 orasi vonatra. Utkozben koncentraltam, nehogy elfelejtsek tankolni, mert alig lotyogott nemi benya a tank aljan, de szerencsere meg kibirta a kb. 500 meterre levo benzinkutig.

Elso alvasomat Rebi uj matracan ejtettem meg, de takarom nem volt, csak takarohuzat, a gazkalyhat beizzitottam, de nem akartam egesz ejszaka egetni, ezert tobbszor arra ebredtem, hogy fazom. Nem is tudtam jol aludni, izgultam Gabiek utja es a melo miatt egyarant.

Szombat

F7 korul kidobott az agy, meg vagytam egy kis melegre. Eltekertem a boltba, vettem nehany olyan dolgot, amit evoeszkoz meg tanyer nelkul is lehet fogyasztani, otthon megettem. Kozben nem faztam, mert a deckre sutott a nap fenyesen, kellemesen meleg volt.

10-kor elindultam vasarolni. Pont jokorra sikerult idoziteni ezt a bekoltozest, mert a hetfoi Labour Day miatt ilyenkorr itt HATALMAS learazasok vannak, ugyhogy joval olcsobban jutottam mindenhez, szerintem osszessegeben 40-45%-ot sikerult sporolnom ma. A Queensgateben levo Warehouse, Farmers es a nem sokkal arrebb levo Briscoes kozott ingaztam egy picit, jegyzetelve, szamolgatva. A vege az lett, hogy a dolgok nagy reszet a Briscoesban vettem: dupla takaro, szimpla takaro, 3 parna, evoeszkozkeszlet, 3 edenybol allo keszlet, Benceparna, lepedok nehany dolgot a Warehouseban: kenyervago kes, evoeszkozok, vizforralo, kis takaro, tu a pumpahoz. A Farmersban pedig 2 dolgot szereztem be nagyon olcson: Remington birka(ez en volnek)nyiro es teflonserpenyo.

Mire a vegere jutottam mindennek, 2 ora fele jart az ido. Fogtam magam, irany dolgozni. Az elejen nehezen tudtam ra koncentralni, de aztan Haidirral jol haladtunk. 8 korul elinditottunk egy kocka processt, ami legalabb 1 oraig tart, aztan eljottunk. Innentol majd Haidir atveszi, amit kedd reggelig kell befejezni, en meg mentem Gyorgyiekhez Lower Huttba, aki kolcsonoz nekunk babaagyat. Aztan a babaagy meg jo sok mindennel kiegeszult, meg a delelotti vasarlas eredmenye is a kivulrol nem tul nagynak kinezo Nissan Bluebirdben lapult, nem hittuk volna hogy bele fog ferni minden, de belefert! Eppen csak, de sikerult. Otthon le is fenykepeztem, miutan kipakoltam, hogy mennyi-mennyi cucc is volt ez!

Gyorgyi meg behivott egy teara, aminek az eredmenye az lett, hogy 11-ig beszelgettunk. Sok hasznos tippet is adott, pedig mar a babaagy meg a jatekok meg az etetoszek is mind hatalmas segitseg! Nagyon halas is vagyok neki, emelett pedig nagyon kellemes beszelgetotars, ugy nez ki Gabi nem lesz egyedul mar az elejen sem ilyen szempontbol sem.

Fel 12 korul gordultem be a garazs ele, kipakoltam, zenet hallgattam, enekeltem, megittam egy sort, osszeraktam a kisagyat es sokat-sokat gondoltam Gabiekra, akik mar uton voltak a repterre, es igyekeztem minel otthonosabba varazsolni a hazat a hazaerkezesunkre. Szerintem sikerult is sokat javitani rajta, a kisagy nagyon jol mutat a nappaliban 😉

Ma mar az 500gsm (ez itt valami mertekegyseg arra, hogy mennyire meleg a takaro, ez majdnem a legmelegebb fajta) melegitett, es bizony jo is volt! Meg a futest sem kellett beinditanom, igy sem faztam. Azzal a joleso erzessel merultem alomba, hogy Gabiek mar minden perccel kozelednek es kozelednek hozzam…

Megerkeztem Wellingtonba

Mindenkinek koszonom az erdeklodeset (aki nem adta tudtomra irasban, az is biztosan erdeklodott 😛 csak nem jutott el odaig, hogy megfogalmazza szamomra is lathatoan 😉 fo az onbizalom, ugye? 😉 ), szerencsesen megerkeztem Wellingtonba, bar nekem nagyon hosszu volt az ut. De mivel ket reszletben tettem meg, igy nagyon elveztem, foleg a Taupotol kezdodo szakaszt egeszen Wellingtonig.

Most nem tudok sokat irni, mert nem ingyer netezem, de majd ha osszerakjak a szallason a gepet, ismet odaferek hozza, akkortol irok majd rendes bejegyzeseket a dolgaimrol 🙂 Van boven mit irnom, csak nem jutok el odaig.

Ma megyek hazakat nezni, eloszor kivulrol, aztan belulrol is talan.

Wellington felé

Na, nem tudtam jobb cimet kitalalni ugy, hogy az roviden magaba foglalja a megelozo estet is, ugyhogy ez sikerult.

Szoval ahogy irtam, a wellingtoni allas mellett dontottem, ami pedig azzal jar, hogy oda kell koltoznom. Furcsa, mi? 🙂

Azt hiszem Auckland maga meg nem fog hianyozni. No nem azert, mert nem jo hely, hanem mert meg nem toltottem el ott annyi idot, hogy honvagyam legyen utana. Persze kerdes, hogyan tetszik majd hosszabb tavon Wellington, de ez meg a jovo zeneje.

Ami kicsit nehez volt, az a baratoktol valo tavolkerules, mert noha nem regi ismeretsegek ezek, megis van nehany sorstars, akivel hamar egymasra talaltunk, amolyan zsak a foltjat modjara. Ez persze nem minden szempontbol hizelgo rajuk nezve, mert pont azert kedveltem meg oket, mert hasonlo gyagya vonasokkal is birnak, mint jomagam 🙂

Akitol tudtam, elkoszontem szemelyesen is, es pont jol jottek ki a dolgok, mert ma voltam Hajnalkanal, ahol a hivatalos ugyek mellett jol el is beszelgettunk. Tulajdonkeppen eloszor szemelyesen 🙂 Aztan estere keszulodott a pokerparti Pappitonal, de elotte Imma felajanlott egy tanyer hagymakrem levest, aminek nem tudtam ellenallni 🙂

Es mivel a poker is a North Shore-on, a leves is a North Shore-on, osszekotottem a kellemest a kellemessel: elobb a vacsi aztan a parti.

Jol ereztem magam mindket helyen, mintha nem is augusztus kozepen talalkoztunk volna eloszor! Ugye, a blogolas aldasos hatasai 🙂

Nem ertem vissza a szobamba koran, de azert kialudtam magam aznapra. Reggelit kovetoen nekialltam a pakolasnak. Hat, most nem sikerult olyan szepen beletenni ugyanazon cuccokat a hatizsakokba, amiket a repcsin is hoztam, de most szerencsere nem kellett mindenaron belefernem. A bringat sikerult beoperalnom a csomagtartoba, bar mind a ket kereket le kellett szerelnem (emiatt hasznaltam a bringa szot, mert a kerekpar nem lett volna helytallo) meg a hi-fi a 3 hangfallal. Szoval a lenyeg, hogy sokaig tartott, es jol tele is raktam az autot 🙂

Del korul sikerult csak elindulnom, Aucklanden belul termeszetesen elkeveredtem egyszer vagy ketszer, de vegul sikeresen kijutottam az 1-es autopalyara, majd at a 2-esre, mert meg egy latogatas volt soron: Lorival mindenkepp be kellett neznunk az o legnagyobb itteni haverjahoz 😀 (ha mar papagajcsajokat nem sikerult eddig talalni neki)

Szoval Helgaeknal is jol elvoltunk, meg vegre egy hozzaerto is vetett pillantast az automra, es szerinte is jo allapotban van (korahoz kepest). Nehezen akarodzott elindulni toluk, de mivel nemhogy Wellington, de nekem meg Taupo is messze van, du. 3 korul autoba szalltam es irany az orszagut. Bar itt State Highway-nek nevezik, azert ez nem autopalya 🙂

Az elso napi szakasz kellemesen videki hangulatot araszto varoskakon, birkalegelokon, szantofoldeken vitt keresztul. Tulzottan nem is kotott le a taj figyelese, mert inkabb a vezetesre koncentraltam. Amugy sincs benne nagy rutinom, ugyhogy inkabb ovatos voltam.

Szamomra meglepoen konnyen sikerult az atallas a baloldali kozlekedesre. Most mar azt gondolnam furcsanak, ha ismet a jobb oldalra kene atternem. Nem lennek most samoai…

Mire Taupoba ertem, pont besotetedett, raadasul nagyobb a kozseg mint gondoltam, sikerult is elkeverednem 4-5 km-rel arrebb 🙂 Visszaerve egy konyvesboltba mentem be megnezni a helyi terkepet, aztan kiderult, hogy a szallastol kb. 500 meterre vagyok 🙂

Az utca igy mar megvolt, de 2x vegigmentem rajta, mire a backpackers is meglett 🙂 A szomszedsagaban van egy PaknSave, ami meg jobba teszi 🙂

A szobam kellemes volt, ahhoz kepest hogy hatizsakos szallas, nagyon szupi, es az ara is siman vallalhato. Mivel mar hideg volt igy este, vettem egy jo forro zuhanyt, aztan TV-ben neztem a Pirosszkat (mar lattam parszor, de most jolesett kicsit nezni), majd elnyomott az alom.

Masnap reggel egy oraval kesobb ebredtem annal, mint amennyit aludtam. Na, ez a hulye mondat csak annyit jelent, hogy oraatallitas volt 🙂 Kijelentkeztem, vettem egy-ket dolgot a Pakiban, majd irany tovabb.

Na, innentol jott az ut legerdekesebb resze, vagy legalabbis nemsokara. 40-50 km megtetelet kovetoen elertem a Desert Roadhoz. Ez fokent ket okbol volt nagy elmeny: az egyik ok onmaga. Nagyon erdekes, hogy jobbra az ember a Mt. Raupehut latja ekes hosipkakkal, sot mondhatnam hogy meg hoing is volt rajta, olyannyira feherlettettek a csucsai. Az ut menti novenyzet pedig ha nem is sivatagi, de teljesen olyan jellegu, mint egy klasszikus westernfilmben a bozotos preri, ahol ember is alig jar, csak az ordogszekerek hianyoztak 🙂 Egy helyutt meg is alltam, hogy beszivhassam ennek a helynek a friss levegojet. Nagyon tetszett 🙂

A masik ok, ami miatt nagyon jol indult a mai szakasz, az szemelyes: osszesen egyetlen magnokazettat hoztam ki magammal NZ-re, az pedig egy regi, diktafonos felvetel, amin Rejo eloadasaban Queen szamok es egyeb rangos muzsikak hallhatoak (mint pl. az Apa kocsit hajt, vagy a Dr. Bubo zeneje :D) Aki tudja mirol van szo, biztos rogton fel tudja idezni eme feledhetetlen hanganyagot 🙂

Szoval ezt a kazettat hallgattam meg egymas utan ujra es ujra, egyutt nyavogtam, enekeltem, kiabaltam Rejoval, aki pedig amolyan karaoke modban, de az eredeti enekhanggal egyutt, azt siman leenekelve (legalabbis hangeroben :)) kenyeztette a fulemet 🙂

Azert a Cáá az nagyon emlekezetes darab volt…

Utkozben megalltam Palmerston Northban korulnezni meg ebedelni. Az Eyewitness NZ utikonyvem alapjan ez a kornyek nagyon szep, de amennyit en tapasztaltam a varosbol, az alapjan ez amolyan igazan unalmas, videki varoska. Persze egy ilyen latogatas meg nem lehet mervado, de a benyomasom ez volt.

Azert eltoltottem ott vagy masfel orat, vettem rejtvenyujsagot is 🙂

Wellingtonhoz kozeledve ismet dimbesdombossa, majd hegyesvolgyesse valt a taj, es egyre szebb lett! Egy korforgalom miatt ugyan feloraig lepesben lehetett csak haladni, de utana jobboldalt a tenger, baloldalt hegyek, egyszeruen elmeny volt vezetni, csak keskeny volt az ut, igy nem ertem ra igazan nezelodni.

Mire beertem a varosba, mar szurkulet volt, de szerencsere a belvarost mar ismertem annyira, hogy siman eltalaljak a Maida Vale utcaig. Ott ugyan nem volt egyszeru parkolni, mert mar szinte tele volt, meg forgolodni amugy sincs nagyon lehetoseg, keskeny, hegyi utcacska leven. Azert sikerult (bar mint kiderult utolag, hogy rossz helyre, mert kaptam parkolocedulat, de csak figyelmeztetest, $0-ost :))

Beramoltam, osszeraktam a hifit (ez volt az elso :)) aztan hallgattam, mikozben felhivtam Gabit meg a szuleimet. Bessek csak masnap jottek haza, ugyhogy ma meg enyem volt a haz 🙂

Osszessegeben kellemes ut volt, sok felhovel sok napsutessel, az esot megusztam. Jo itt lenni 🙂

Elmaradás

Tudom, hogy elmaradásban vagyok az események rögzítését illetően, de legalább papírformában folyamatosan bővül a naplóm. Amint lesz rá időm, begépelem, ígérem!

Az elmúlt napokban a netezés autókeresést és háznézést jelentett. Tegnap is este 10-től éjjel 3-ig ezzel foglalkoztam.

Viszont az előbbi véget ért, mert végül Ellerslie-ben az autópiacon vettem magunknak egy 18 éves Nissan Bluebird-öt. Korához képest nagyon jól megy, voltam ma át a North Shore-on, semmi gondom nem volt vele, sőt igen kellemes volt vezetni. Íme néhány kép róla:

Nem szép, sőt inkább csúnyácska, eléggé kocka őkelme, de egy OLAP-os embernek ez egyáltalán nem gond 🙂

Bencének találtam még egy ilyen vízhatlan anorákot, oltári jól nézhetne ki benne 🙂

Holnap utazom Wellingtonba, de majd tényleg igyekszem frissen tartani a blogot az eseményekkel.

Köszönöm a türelmet és a kitartást 🙂