Ausztrália – mehetnénk de nem megyünk

Nemrég írtam az adódott lehetőségről, meg hogy 2 interjún már túlvagyok egy ozzi cégnél, meg hogy fontolgattuk az előnyeit-hátrányait annak, hogy átköltözzünk a szomszédba.

Noha a cím kicsit csalóka, mert még nem volt teljesen biztos hogy mehetünk, de a 2. után pozitív visszajelzés jött, majd a 3. interjú, ami már jobban megizzasztott mert nem a techno szövegre, hanem a tanácsadó/marketinges dumára voltak kíváncsiak, az meg még annyira nem megy, mint amikor szakmai dolgokról kell beszélni. Hiába na, közelebb áll hozzám a “fejlesztő” mint a “tanácsadó” szerepkör.

Sok egymás közti beszélgetés, kérdezősködés, utánajárás, netes búvárkodás után arra a döntésre jutottam, hogy maradunk. Hogy pontosan miért? Ezek főképp szubjektív okok, de azért persze vannak számokban és tényekben kifejezhetőek is (noha összemosódik a két kategória), íme a végeredményünk:

Én jól érzem magam itt Új-Zélandon, pláne tavaly augusztus óta támadt gusztusom az itteni élethez, mikor is elköltöztünk az akkor szelesnek tartott Wellingtonból (ez az Albany Tornádó óta azért kicsit átértékelődött ;)) az ottaniak által esős, kevésbé kellemes élhetést nyújtó Aucklandbe. Röviden szólva szeretek itt lakni. De nagyon.

Továbbá látom az előrelépés lehetőségét itt is, akár a mostani munkahelyemen, akár később másutt, de országon belül. Nem tagadom, hogy anyagi szempontból első olvasatra valószínűleg komolyan ugrott volna a fizum, kb. 30%-ot számértékben, és még pénznemben is változott volna. Ha korrigálunk az árfolyamokkal, akkor ez 70%. Viszont amennyit valójában ér, amit meg tudnánk venni rajta illetve amennyibe „kerülne” (itt főképp a pénzért nem vásárolható szabadidőre és a pénzért feláldozandó szabadidőre gondolok), az már kétesélyessé (vagyis inkább egy, mivel eldöntöttem) teszi a dolgokat. Nézzük, mi árnyalja a képet számunkra:

  • Iskolai költségek: Sydneyben ez gyerekenként $4500 egy évre. Ha beadom a letelepedési kérelmet, vagy elengedik vagy nem. Ha megkérem a céget, vagy kifizetik vagy nem. Persze ez a végső fázisban kiderült volna.
  • Házbérlés: noha emlékeim szerint igazán nem részleteztem a blogomon a házkeresési hullámvasutunkat (Hű de jó ház! Ilyen sokba kerül? Próbáljuk meg, ha jó belefér! Ezért kérnek ennyit? / A pets ok az csak macska? …) de nagyon nehéz volt kutyával olyan házat találni, ahol szívesen lakik az ember (tanulságos sorozat olvasható vargak-nál arról, hogy belvárosi lakást, egyedüli professionalként sem egyszerű fellelni, sőt oltári nehéz – szívesen belinkeltem volna a bejegyzéseit erről, de most rakoncátlankodik a blogger, majd pótolom). Sikerült, de nem kívánom vissza ilyen hamar ismét ezt a dolgot. Pláne hogy addig is lakni kéne valahol, két helyen egyszerre bérelni az pedig igencsak húzós. Arról nem is szólva hogy információim szerint (mennyivel jobban hangzik ez, mint hogy „állítólag” 🙂 Sydneyben jóval magasabbak a bérleti díjak, és mivel még nagyobb területen terül el a város, a mostani Torbay – CBD távolság még rövidnek is tűnhetne az ottani ingázáshoz képest.
  • Költözködési macera és költségek. Ebbe igazából bele sem gondoltam, csak annyiba hogy a hátam közepére sem kívánom.
  • Barnabás – kell ezt részleteznem? 🙂
  • Az ozzi munkatempó inkább az európaira hasonlít, nem a kiwi-féle Pató Pál urasra. Emiatt és mert az elején minden munkahely hajtós, szerintem nemcsak a fizetés lett volna magasabb, hanem ezért cserébe az elvárások is, mind a munkaidő mind a teljesítmény tekintetében (a kettő összefonódhat). Nekem pedig nem az a fő célom az életben, hogy az időm és energiám nagy részét az irodában használjam el. A 8 óra általában legyen elég.
  • Nagyon nem szerettem volna eljátszani az itteni PR lehetőségét, mert újrakezdeni ezt a cécót a szomszédban, az ottani meglehetősen kukacoskodó, némi (?) túlzással (?)  már-már bevándorlóellenesnek tűnő bevándorlási hivatallal nem kecsegtetett jó kilátásokkal (személyes okokból pláne nem).

Ugyan NZ-re úgy jöttünk, hogy személyes tapasztalatunk nem volt róla, de Sydney-t azért megnéztem volna élőben, mielőtt rábólintok, de a kis sóherek nem akartak személyes interjút, még a 4. alkalommal sem 🙂

Mielőtt valaki azt a következtetést vonná le, hogy leszólom Ausztráliát és az ottani lehetőségeket, két tényezőt gondoljon át:

  1. Ha Magyarországról adódott volna ilyen lehetőség, habozás nélkül megyek. Ez ugyanis egy oltári jó ugródeszka lett volna a kivándorláshoz! Akkoriban nem is nagyon gondolkodtam volna rajta, illetve magán a döntésen nem, hanem csak a megvalósítás részletein. Most már azonban mögöttünk van egy kivándorlás komoly, rögös, élményekkel teli útszakasza (ami korántsem ért még véget sem bürokratikus sem személyes nézőpontból), ami átértékeli az emberben az újabb lehetőséget, pláne mikor teljes családról van szó. Ha egyedül lennék, valószínűleg kíváncsiságból (is) kipróbáltam volna, de így már kevésbé hoz lázba. Ezenfelül más változások is érlelődnek, de erről majd később tervezem hogy írok – remélem nem marad el…
  2. Az emberben egy döntés meghozatalát követően működésbe lép az önigazolási hajlam, szóval inkább azt igyekszem tudatosan és tudatalatt is alátámasztani, hogy helyesen választottam. Ez pedig természetesen megnyilvánul ebben a bejegyzésben is.

Apró csavar az ügyben és az életben azonban, hogy maga a lehetőség elültette a fülemben a bogarat, hogy ha nem is vállalom el, talán jó alkupozíciót kínálhat egy újabb fizetési tárgyaláshoz a mostani helyemen. Sokat gondolkodtam ezen, még az egyik munkatársammal is kielemeztük a dolgot egy kávé mellett (bizonyos tényezők miatt teljesen megbíztam abban, hogy ez nem fog visszaütni rám, mármint hogy vele is megbeszélem). A végeredmény az lett, hogy szakítván a magyar szemmel elsőre vonzónak tűnő gondolkodásmóddal nem álltam oda a főnök elé hogy „Figyu, ozziból van ez az ajánlat, ha nem emelsz nekem akkor szevasz, elfogadom!” mert lehet hogy azt mondta volna: „Rendben, menj csak.”

Ehelyett teljesen őszinte voltam, elmondtam hogy szeretnék emelést mert az elmúlt háromnegyed évben sokat hozzátettem a csapat munkájához (ami amúgy igaz is), igyekeztem megfogadni amiket múltkor mondott, amikor nem kaptam emelést, és x fizetést szeretnék magamnak (ami egy kicsit alatta van a HR cégek által belőtt átlagos fejlesztői fizunak, de persze a statisztikák mindig csalókák). Utóbbit azért volt fontos egyrészt jól belőni, másrészt mondani valami konkrétumot, mert egyfelől határozottságot mutat, másfelől az ő szemében az egyik fontos tényező, hogy ha mégis elmegyek, akkor mennyiért tudja pótolni a szakértelmemet a mostani munkaerőpiacról. Ezeken felül jeleztem, hogy szeretnék jobban belefolyni a dolgokba, elkísérni őket az ügyfél-tárgyalásokra, stb.

Szóval jól elbeszélgettem vele erről is, más dolgokról is, aztán abban maradtunk, hogy átgondolja.

Közben még zajlott az interjú-sorozat is, meg a hozzá tartozó tépelődés. Mert noha a 2. után eldöntöttem hogy nem, azért a kisördög nem alszik, ezzel én is tisztában vagyok. Ezen a hétfőn küldtem el végleges válaszomat az ozzi fejvadásznak, némileg vázolva az indokokat, udvariasan megköszönve a lehetőséget. Azóta sem válaszolt, noha váltig bizonygatta még múltkor, hogy „nincs harag ha visszalépsz”, blablabla. Akkor még bevándorlási tanácsadóval való ingyen konzultációt is felajánlott, de Zolinak jobban hittem, mint pártatlannak, és az ügyben teljességgel semlegesnek, ő pedig némileg árnyaltabb képet vázolt fel a „persze, sokan jöttek hozzánk a 457-essel, nincs ezzel gond, biztos megkapod ezt is meg aztán a letelepedésit is ha nincs priuszod meg komoly egészségi problémád” laza mondatánál.

Kedden reggel (Megjön a kedve ha vár a keddre!) pedig Stuartnak már kezében volt a fizuemelést jelentő hivatalos levél, ami jövő héttől kezdődően újabb összeggel javít az anyagi lehetőségeinken.

Érdekesen összecsengenek a dátumok, ugye? 🙂

Reklámok

Rövid: álláspályázat eredménye

Nemrég írtam arról, hogy voltam egy interjún az Absolute IT-nél. Vártam ez eredményét egy darabig, de annyira nem volt fontos, inkább a kíváncsiság hajtott. Na, a héten telefonáltak is. Sajnos a cégnek nem feleltem meg – mondta a hölgy, de nem kenődtem el ennek hallatán, viszont a miheztartás végett azért megkérdeztem, tudja-e az indoklást. Tudta: túl sok a tapasztalatom, ők valami olyasmi embert kerestek, akinek nincs ennyi 😀

Akkor is már csak nevettem rajta magamban, mert eszembe jutott a pozíció leírása, amiben olyan dolgokat soroltak fel követelménynek, hogyha az valakinek mind megvan, akkor jó eséllyel nem hogy 3 éve dolgozik a szakmában, hanem inkább 6-8. Idézhetném a régi TV-műsor címét: meglepő és mulatságos. Vagy nem igaz, csak ezt egyszerűbb volt közölni velem.

Mindegy, a lényeg hogy augusztus elején kezdek Aucklandben a Datacomnál!

Wellington => Auckland

Eljönni látszik ez az esemény is. Pár hónapos szünetet követően az aucklandi Datacomos managertől kaptam egy emailt, pont amikor már gondolkodtam rajta, hogy esetleg ideje lenne rákérdezni, mi is a helyzet. Az üzenetben az állt, hogy minden jól halad, csak szeretett volna megbizonyosodni róla, hogy részemről még mindig fennáll a váltás szándéka. Ez június 6-án történt. Természetesen örömmel válaszoltam rá, hogy naná, sőt egyre jobban. Örültem is neki, hogy ő tette meg ezt a lépést, mert ez azt jelenti, hogy tényleg szükségük lehet rám.

Közben pályáztam az AbsoluteIT-nél is egy állásra, ami a BNZ-nél lett volna, de aztán abból nem lett semmi. Viszont azóta ugyanők (ez egy fejvadász cég, azt hiszem elég jelentős a maga területén, a komolyságról majd később) hívtak egy másik BI állás kapcsán ami egy Vero nevű, nemzeti szinten komoly biztosítótársaság. Gondoltam egy interjú nem a világ.

Időközben a Datacomos dolgok is megindultak, volt egy telefonhívásom, amiben Stuart már a következő hétre szeretett volna esetleg kitenni dolgozni egy ügyfélhez. Ebből végülis nem lett semmi, de abban megegyeztünk, hogy beszél a mostani manageremmel én meg a háziúrral, aztán egyeztetünk, hogy mikor mehetek.

Legkésőbbi időpontnak szeptember 1-je látszott, mert úgy kötöttem a bérleti szerződést Martinnal, hogy áthelyezés esetén tél végén röppenhetünk. De talán még hamarabb is, ezt viszont meg kellett beszélnem a háziúrra. Hétfői személyes találkozónk során kiderült, hogy szinte neki is kapóra jön a dolog (de legalábbis egyáltalán nem zavarja), mert pár hónapon belül elhagyja az országot, Dubai-ban kapott egy 2 éves munkaszerződést. A melegért egy kicsit irigylem, de amúgy nem nagyon szerepel álmaimban Dubai meg úgy összegészében a “távol-keleti” országok (tudom, igazából az közel-kelet, de innen távolabb van, mint a Kína és környéke által fémjelzett távol-kelet :))

Stuartnak is megfelel, hogy augusztus elején már ott legyek, úgyhogy akkor ez eddig megvan. Következő lépés a szálláskeresés lenne, de ehelyett kedden interjúra mentem az AbsoluteIT-hez. Van Wellingtonban is egy irodájuk, úgyhogy a szimpla pofavizithez szerencsére nem kellett repcsire ülnöm, csak kicsit kimozdulni az irodából és 5 percet caplatni az esőben.

Az interjú egyfelől komolytalan volt, másfelől viszont megértem, hogy akartak személyesen is találkozni velem, mielőtt az ügyfélhez küldenek. Hogy miért volt komolytalan? A nagyon harsány, oltári energikus nő, akivel beszélgettem, keményen kérdezgetett, de főképp általánosság irányába vezette az interjút. A szakmai területről semmi információja nem volt (ez mondjuk nem volt meglepő, és tudom, hogy nem reális elvárás egy fejvadásztól, hogy fejlesztőként értsen minden területhez, de hogy saját bevallása szerint se tudja, hogy mi is az a Business Intelligence, miközben ilyen pozícióra interjúztat valakit, az szerintem nem vet igazán jó fényt az ügynökségre), hasonlóképp az ügyfélről. Kb. annyit tudott róla, mint én, hogy egy biztosítóról van szó.

A kép amit lefestettem róla, elég negatív, de azért szeretném hozzátenni, hogy élőben rokonszenves volt, meg maga az interjú így is elég keménynek bizonyult. Sőt, inkább pont ezért, mert nehéz bebizonyítani hogy értesz egy területhez olyasvalakinek, aki nem tudja eldönteni, mennyi a technoblabla és mennyi az igazi tudás. Próbálkoztam, egyáltalán nem stresszesen, hiszen úgyis csak próba-szerencse az egész, hiszen már megvan a helyem, legfőképp a kíváncsiság vezérelt ide, meg aztán ki tudja? Ajánlhatnak szuperjó munkát meg fizut, addig nem tudom meg, amíg nem járok végére a dolognak.

Azóta erről hírem semmi. Nem meglepő, a malomkerekek itt lassan forognak. Meg amúgy is mással vagyok elfoglalva. Nem, nem munkával. Többek között ez is komolyan hozzájárul a váltáshoz: múlt szerdától elvileg egy új projekten kellene dolgoznom, amit a helyi statisztikai hivatalnak végzett volna a Datacom. Megkörnyékeztem hát a projekt managert, hogy miként kezdünk bele. Kiderült, hogy a projekt nem indul, a másik projekt amiben benne vagyok meg CRM fejlesztőt és .NET programozót kíván, SQL-hez meg nem sok köze van. Azóta hivatalos jóváhagyással tanulok C# kódolást, ami mellett van időm szervezkedni, intézkedni.

Ez magában foglalja az alábbiakat:

  • költözés megszervezése: utánfutó-bérlés, szállás az utazást kettészelő éjszakára (nem akarunk mindenáron aznap odaérni, mert úgysem indulunk el korán a bérlés meg pakolás miatt, nem szeretnék utánfutóval száguldozni és sötétben, fáradtan vezetni sem az igazi, ráadásul nem biztos, hogy este 11 után el lehet foglalni bármilyen szállást), feleslegessé vált cuccok eladása a TradeMe-n (pl. Rebi egyenruhája)
  • vízum-ügyintézés (Variation of Conditions benyújtása, amihez várom az áthelyezős levelet, és reménykedem, hogy Wellingtonban is megcsinálják, mert akkor személyesen lehet elintézni – bár van egy ismerősöm, akinek a vízuma Aucklandbe szól, de Wellingtonban dolgozik ugyanannál a cégnél, és már 3 éve nincs vele gond)
  • szállás-szerzés a házbérlésig (ez bizony egy fogós kérdés)
    • sok ismerősömet végignyaggattam, hogy nem tudnak-e valakit, aki pl. Magyarországra látogat augusztusban és nem akarja üresen hagyni a házát, akkor vigyáznánk rá (kutya nélkül) és persze fizetnénk a lakbért – eleddig sikertelenül zárult a tudakozódás, egy pár lett volna, akik nagyon örültek a dolognak, csak ők júliusban mennek haza, augusztusban pedig ismét itt lesznek
    • apartmanban lakás néhány hétig (ez drága, de biztosan megvan rá a lehetőség),
    • Couchsurfing – folyamatban, egy próbát megér 🙂

No, itt tartunk most, a folytatásra én is nagyon kíváncsi vagyok!

Munkahely-váltás Work Permit esetében

Bár tapasztalataim szerint a zárt WP-vel rendelkezők közül legtöbben nem váltanak munkahelyet a PR megszerzéséig, nem mondhatnám hogy annyi mindenkit ismernék itt, hogy ez általánosan kijelenthető lenne. Tekintve hogy egyvalakit nagyon jól ismerek, aki ilyen terveket forgat a fejében. Nem nehéz kitalálni, hogy ki az…

Szóval ilyenkor az emberben felvetődik, hogy kell-e új WP-t igényelni, vagy elég megváltoztatni benne valamit, ami nem jár teljesen új kérelem benyújtásával, családtagok esetén mi a helyzet, stb.

WP változtatása:

Kis utánajárással az alábbiakat derítettem ki (még vannak fehér foltok a dologban, mert most már nem lehet személyesen kérdezősködni a Wellingtonban állomásozó Immi osztagnál sem, ehelyett a telefonos segítségkérés marad az online keresgélés mellett. Azzal meg csak annyi problémás, hogy munkaidőben az ember nem szívesen harsogja világgá ékes angolsággal, hogy helyet kíván váltani. Szóval eddig a telefonálást még nem ejtettem meg.

Viszont ez alapján bizonyos feltételek mellett nem kötelező új igénylést benyújtani, hanem élhetünk az Immigration 1020-as nyomtatványa (Application for a Variation of Conditions) adta lehetőséggel, amely innen tölthető le.

Én most csak a WP-re vonatkozó részeket tárgyalom, de vonatkozik tanulói és turista vízumra is.“If you hold a work permit you may apply for a variation of conditions to allow you to change your employer and/or your place of employment, or to study part time.” – azaz ha van WP-d és munkáltatót/helyet szeretnél váltani, benyújthatsz egy ilyen kérvényt

Elég egy ilyen változtatási kérelmet benyújtani a következő esetekben:

  • a pozíció és a munkáltató nem változik, de más telephelyre/irodába kerülsz (pl. mint ahogy én tervezem Wellingtonból Aucklandbe),
  • a céged nevet változtat, de amúgy minden marad a régiben,
  • munkáltatót váltasz, de a régión belül maradsz (pl. North Shore-ról Manukauba mész).

Ez a változtatás nem érinti a WP érvényességi időtartamát.

Teljesen új WP kell, ha

  • megváltozik a pozíciód (akár annyi is elég lehet, hogy előléptetnek),
  • új munkáltatód van ÉS megváltozik a munkavégzés helye (régión kívülre mész),
  • a munkáltató megváltozik (nem teljesen értem hogy mi a különbség az előző meg eközött).

Amennyiben megszeged a WP-ben foglalt feltételeket, törvénytelenül dolgozol, aminek komoly ejnye-bejnye lehet a vége, szóval érdemes komolyan venni.

Hogy a család általam megkapott vízumaival mi a helyzet, azt nem tárgyalja a hivatkozott oldal, de első körös véleményem (és reményem) szerint (ezzel kapcsolatban szívesen olvasom, hogy ki mit gondol) nem befolyásolja, hiszen amikor kértük és kaptuk pl. a Student Visa-t Rebinek, akkor nem volt benne olyan feltétel, hogy csak addig érvényes, amíg az enyém meg nem változik. Szerintem miután megkapták a lányok meg Bence, onnantól az a saját lejáratáig érvényes, a kiindulási feltétek későbbi változásától függetlenül. Persze még megkérdezem ezt hivatalos forrásból is, de elsőre én ebben bízom.

Munkáltatói papírmunka WP-hez:

Kicsit más: a munkahelyek sokszor görcsölnek azon, hogy “jaj, bevándorló vagy, akkor macerás a papírmunka mert ezt+azt ki kell tölteni. Ez a sok-sok kitöltenivaló mindössze a következő kettő dolgot jelenti:

  • Employer Supplementary Form – van vagy 4 oldal, amit a munkáltató tölt ki, a többi rizsa,
  • egy job offert tartalmazó levél, aminek szintén nem kell nagy feneket keríteni, tekintve hogy a Department of Labour oldalán található egy online alkalmazás (Fefe adta a tippet) pont ilyenek megírására. A neve Letters of Employment builder. Egészen pontosan 11 dolgot kell beírni (3 dátum, 3 név, 2 cím, 1 pozíció, 1 cégnév, 1 megszólítás), aztán az egész elmenthető RTF-ben vagy rögtön kinyomtatható, a felek aláírják és meg is van. Szerintem bátran lehet hivatkozni rá a leendő munkáltatónál, ha az ember eljut interjúig, vagy már levélben is.

BI kilátásaim

Nem tudom pontosan kinek, mit, milyen formában említettem, ezért a bejegyzés kis visszatekintéssel indul.

2009. október 5-én kezdtem dolgozni a Datacom-nál. (Előtte pár nappal nyújtottam be a WP-kérelmet, amit másfél órán belül megkaptam.) Clive interjúztatott előtte, ő is lett a főnököm. Gyakorlatilag 3+1 emberből állt a BI csapat:

  • Clive mint practice lead, architect, akármiket is jelentenek ezek pontosan, a lényeg hogy ő vitte a hátán a BI-t olyan szempontból, hogy gyűjtötte az ügyfeleket, előadta nekik, hogy milyen király fazonok vagyunk, és milyen nagymértékben hozzá tudunk járulni az ügyfél eredményességéhez
  • Haidir – egy maláj srác, aki 2 éve végzett Victoria Egyetemen IT és jogász szakon – mint Sharepoint és Reporting Services fejlesztő, aki az elmúlt 2 évben egész jó tudást szedett össze SSIS és az adatbázis motor kapcsán is, de azért még sok toldoznivalója van, mindenesetre jó munkatárs, kiválóan lehet vele együttműködni
  • én
  • Hazel, aki BA (business analyst – üzleti elemző), máig sem igazán tudom, hogy ők pontosan mit csinálnak, és az elmúlt 3 hónapban sem lettem igazán okosabb e tekintetben, gyakorlatilag Hazel a +1 ember, aki sok konkrét feladatot nem kapott a BI melókat illetően

December közepén megtudtuk, hogy Clive dobbant, mert kapott 2 jó ajánlatot, amelyek közül az egyiket elvállalta, emiatt január 29-én (jövő pénteken) lesz utoljára.

Ez egyfelől szívás, másfelől lehetőség, attól függ, hogyan állok hozzá. Szívás, mert nagyon törekvő fickó, kiválóan vitte a BI business vonalát, az I-t (ami mondjuk itt a technológiai fejlesztésnek felelhetne meg) pedig egész jól elláttuk Haidir és én.

A lényeg, hogy a Datacomnál ennek ellenére a helyem biztos, mert az SQL Serverhez van annyi hozzáértésem, hogy simán tudnak nekem feladatot adni, csak akkor lesz bibi, ha az nagyon távol áll a BI-tól, mert akkor az nekem kevésbé fog tetszeni, ami meg nem tetszik, ott sokáig nem maradok az eddigiek alapján. Csak persze most nehezebb lenne a váltás. Ez két dologgal orvosolható:

  • megszerezzük a PR-t – költséges és hosszú folyamat, melynek egyéb okokból jelenleg nem tudunk még nekiugrani, de ha benne lenne a matrica az útlevelemben, vígan pattoghatnék a munkahelyek között
  • cégen belül váltok, mert Datacom van Aucklandben is (ez utóbbi megoldás azért is jó, mert a jelenlegi időjárási és lakóviszonyok mellett amúgy is felmerült az ötlet)

A dolog parkolópályán van, mert április 26-ig aláírtuk a házbérlést, és itt nem nagyon lehet ezt felmondani, csak ha előre kifizetem addig, amit a fene akarna úgy, hogy nem is lakunk itt. Addig pedig ki fog derülni, hogy érdemes-e maradni a cégnél.

Február 9-én megyek vizsgázni, majd ha sikerül akkor februárban még egyszer, hogy meglegyen a már meglévő két vizsgám SQL Server 2008-as változata is. Több pedig nincs is ezen a területen, DBA tudásom meg még nincs annyi, hogy olyan vizsgában is gondolkozzak, nem is biztos, hogy akkora szükségem volna rá. Inkább a Kimball Academy-t kéne elvégeznem, de az több ezer dolcsi, szóval jelenleg kiesik a hatókörből.

Jelenleg – januárban – a BI feladatok elég lassan csordogálnak felém, de legalább tudok tanulni a vizsgákra.

Pénteken ebédidőben sikerült Clive-ot egy beszélgetésre invitálnom, mert épp rejtvényt fejtett a konyhában, szóval amúgy is nagyon ráért 🙂 Az eszmecsere eredménye tömör formában:

  • elmondása szerint elégedett a munkámmal, hoztam azt az eredményt, amiért anno felvett, és ha BI területre menne tovább (nem arra megy), akkor vinne is magával (ez azért jólesett!)
  • a cégtől nem tehetnek ki (ahogyan korábban is vázoltam, SQL-re mindig szükség van itt), legfeljebb olyan feladatokat kapok, amik nem tetszenek (ez nem csak azért nem jó, mert finnyás volnék, hanem ha a szakmai területemen kívül dolgozom, akkor nehezen tudok fejlődni az általam választott dolgokban, ami hosszú távon negatívan hatna)
  • szívesen tartaná továbbra is a kapcsolatot, ha szakmai referencia kell, nyugodtan megadhatom a számát, email címét
  • az aucklandi Datacomnál erősebb pozícióban van a BI, ha szeretném, szól az ottani vezetőnek (akit persze jól ismer), hogy kell-e ember, szerinte simán át tudnék menni, ha nem gond az Aucklandbe költözés (mivel eme ötlet amúgy is felmerült, nagyon megörültem, hogy a való élet is ez alá játszik, szóval lesz választási lehetőség)
  • szakmailag jó vagyok, de a rátermettségem, törekvőkészségem javításra szorul, amivel teljes mértékben egyet értek. Szerinte nem főképp az angolommal van e téren a gond, hanem hogy nem árad belőlem eléggé a magabiztosság, a nyilvános beszédet kéne gyakorolnom. Ehhez lehetőséget is szívesen ad, mivel ő a Wellington SQL Server User Group (wellingtoni szakmai csoport) vezetője, szóval ha szeretnék előadást tartani, nosza rajta! Felkészülni is segít rá, jó téma lenne elsőre egy általános BI ismertető DBA-knak (DBA = database administrator, nem írom le magyarul, majdnem ugyanígy nézne ki, csak lenne benne ékezet). El is határoztam, hogy élek a lehetőséggel, és a vizsgák után ez lesz a következő lépés!

Nagyjából ennyi volt a lényeg, az biztos, hogy megérte elbeszélgetni vele, örülök az ötleteinek, a felkínált lehetőségeknek, és ismét felötlött bennem amit Rob írt néhány hónapja nekem: nem az a fontos, mit tudsz, hanem hogy kit ismersz (“This business is based on who you know not what you know.”).

Most néhány hónap forrongás, amiből majd kikerekedik a döntés, addig figyelek, tanulok, dolgozom, és persze élünk! 😉

Mesébe illő WP történet

Na, hogy mikent is zajlott a WP-m csodaval hataros modon valo megszerzese, annak tortenete alljon itt:

Mint azt irtam, szeptember 27-en erkeztem meg Wellingtonba. Szeptember 28-an Helen, a fofonokom felesege irt egy emailt, miszerint o HR teruleten dolgozik, szivesen segit a WP-vel kapcsolatos adminisztracio rendezeseben, de a blablan felul egy nagyon lenyeges informacio volt, hogy a Datacom egy akkreditalt munkaltato, ami azt jelenti, hogy nem kell megindokolniuk, hogy miert akarnak bevandorlot felvenni, hanem van egy eves kvotajuk erre vonatkozoan, amibe az Immigration nem szol bele.

No, ezt kovetoen ment a levelezes Hajnalkaval, Helennel, nehol nem egyertelmu kerdesek merultek fel (pl. essential skills vagy work to residency alatt menjen-e a kerelmem), mindenesetre a lenyeg az, hogy szeptember 30-an, szerdan kaptam egy munkaszerzodest, egy hozzacsatolt levellel, miszerint “de jo hogy itt szeretnel dolgozni nalunk, orommel latunk”, mondvan hogy ezzel mehetek az Immihez a 109-125 Willis Roadra.

Kicsit akadekoskodtam, hogy hat az Employer Supplementary Form meg a Support Letter nincs, pedig azt is fogjak kerni! A Datacom meg aszonta hogy mivel ok accredited employer, ezert azt nem fogjak kerni.

Oke – gondoltam – en bemegyek igy az Immihez, azon ne muljon. Csutortokon ott kezdtem a munkanapot, 9-kor nyitnak, 9:15-re ott voltam. Kb. fel ora varakozast kovetoen szolitott a muki, en voltam az 53-as 🙂 Persze nem aznap az 53-dik! 🙂

Megmutattam neki mindent, illetve mindent, ami a WP-hez kellhet 😉 Fel is vetettem az aggalyomat, hogy most essential skills vagy work to res. legyen-e, azt mondta kb., hogy “nyugi, majd megoldjuk”. Meg is oldotta. Atlapozta a kerelmet (vagy talan nem is teljesen), megnezte az erkolcsit, az orvosit (ez utobbinal csak azt az egyetlen egy oldalt, ahol a dokinak ki kell pipalnia hogy a) minden oke vagy b) bizony van valami) Mivel nalam minden oke volt, be is csukta. Meg a diplomamat sem kerte, pedig beirtuk, hogy relevans a poziciomhoz 🙂

Szoval ultem ott amig o lapozgatott, de talan 10 perc sem telt el, mondja nekem, hogy $200 lesz. Gondoltam ott van a papiromon a bankkartyam szama, de mire idaig jutottam, elem tolt egy leolvasot, hogy fizessek azon keresztul. Na, mivel baromi reg hasznaltam a magyar kartyamat, a PIN kod nem is jutott eszembe, ugyhogy 2 hibas probalkozas utan attertunk az EFTPOS-ra, annak a kodja szerencsere benne van a rovid tavu memoriamban 🙂

Fizettem, o kinyomtatta a WP matricamat, beragasztotta az utlevelembe es kesz! 10:15-kor mar Kedvesemnek irtam kint az SMS-t, hogy 3 evre, 2012. oktober 1-ig megkaptam a munkavallaloi engedelyt! Szuper 🙂

Szoval Wellingtonban es/vagy akkreditalt munkaltatoval konnyen mennek a dolgok 🙂 A kovetkezo lepes a hazkereses, de az mar egy masik bejegyzes tortenete…