Ház mizéria – 5 év után újra

Úgy vélem ez érdekes téma, mert ugyan hozzánk kapcsolódik a konkrét lefutása az ügynek, de általánosságban is bemutatja az itteni helyzetet, mégha az én szűrőmön (meg Gabién) keresztül is.

Szóval egyszer volt, hol nem volt, mikor még bukdácsoltam motorral Southshore göröngyös, földrengés buckázta útjain nap-mint-nap a Farmlands iroda felé és vártam, mikor változik meg végre az ingázási helyzet, s mikor lesz, hogy újra olyan helyen lakjunk, ahol mindenkinek lehet egy kis magánélete, ha ahhoz szottyan kedve.

Most már nem ott lakunk, de anélkül hogy hirtelen nagyon előreszaladnék, csak annyit hadd említsek meg, mikor mostanában egyszer-egyszer kiautózunk arrafelé, már hosszúnak sem tűnik az út és a táj is sokkal jobban tetszik :o) Nesze Neked tárgyilagos hozzáállás…

De visszatérve az idő folyásának medréhez, mert nem szeretek szembe-evezni vele (főképp mert Ő az erősebb/kitartóbb), még ott tartunk, hogy másfél-két hónap visszavan a southshore-i életből. Nem akartunk túl hamar másik házat keresni, mert a duplán fizetés nem túl kellemes, a jó házak meg nem várnak meg és csak a szívünket fájdítja, ha elhappolnak egy ígeretes darabot az orrunk elől. Eközben viszont nagyon a végére sem szabad tartogatni, mert akkor meg félő, hogy belekényszerülünk egy szükségmegoldásba.

Nem mondom hogy teljesen tudatosan foglaltunk végül állást az iménti dillemma kapcsán, de az biztos hogy sok-sok (ha Gabi élményeit is hozzáveszem, akkor még -sok-sok-sok) házat megnéztünk, összesen szerintem 60 körül. Ha nem több. Az elején kellett jópárat megnézni, hogy visszarázódjunk az egész folyamatba s tudjuk már képről hogy mi az amit megnézni sem érdemes. Nem részletezem egyedi szinten, legfeljebb néhány kirívó példát, illetve a véghajrá befutóit, hanem inkább maradok az összefoglalásnál, szerintem Olvasóként is kellemesebb.

• Mielőtt / mikortájt ideköltöztünk, sokaktól hallottuk, hogy nagyon magasak az ingatlanárak, sőt aucklandi viszonyok uralkodnak. Ez azért felemásan igaz csak. Valóban sokba kerül mind bérelni, mind venni, de korántsem annyira mint Aucklandben jelenleg. Azon időszakhoz képest, mint amikor mi legutoljára vadásztunk 2010-ben, drágábban lehet találni Christchurchben ingatlant, mint amibe mi költöztünk a North Shore-on. Amiben végül most kikötöttünk, szerintem pár száz dolcsival többe fájna hetente, de mivel nem ahhoz szoktunk hozzá, így be kell vallanom, meglepetésszerűen ért az árszínvonal.
• A telkek felosztása itt is divat. Mindenfelé sok olyan ház akad, ahol a földrengésben megsérültet lebontották és a helyére nem egyet-kettőt, de hármat húztak/húznak fel! De azok már nagyon egymásban vannak, igazából sorház is lehetne. Én nem nagyon értem az ezek iránti kereslet mögött rejlő indokokat, de nem is én vagyok a célközönség azt hiszem.
• Az új házak (én nemes egyszerűséggel lakótelepnek hívom a maga negatív felhangjaival együtt) eléggé egy kaptafára épülnek és a helykihasználásuk nem jó, illetve pontosítok: nem olyan, mint ami nekünk igazán tetszene: a nappali szinte mindenütt kicsi a 3-4 hálószobás ingatlanokban, de legalábbis nem olyan méretű, hogy az családnak kellemes legyen. Egy-egy főnek vagy párnak még csak-csak. De eközben a hálószobák sem igazán olyan méretűek, hogy alváson kívül másra alkalmasak legyenek. A garázs nagy, meg a közlekedő-folyosók nagy tereket “megesznek”. Ezenkívül nagyon közel vannak a szomszédhoz néhány kivételt leszámítva. Összességében egyik sem nyerte el igazán a tetszésünket, bár $1000 heti díjért tutira vannak ígéretesek…
• A belváros tele van townhouse épületekkel, amik területre akkorák mint a normál házak, csak ez az x négyzetméter több emeleten oszlik el. Sok vadiúj van, illetve épülnek újjá.
• Az ingatlanügynökök továbbra sem a szívünk csücskei, eléggé elkényeztetett módon nem sokatmindent csinálnak a lóvé zsebretételén és némi adminisztráción kívül. A kérdésekre legtöbbször nem tudják a választ (Hány éves a ház? Mikor volt felújítva? Hány négyzetméter a területe? – szerintem alapvető kérdések, mégsem alapvető hogy az ember válaszokat kap rá), sokuk mogorva, nem segítőkész. Természetesen vannak kivételek, de őket egy kezemen meg tudom számolni (és nem azért meg genetikai csoda vagyok x számú ujjal ;-)) Ők meg a másik véglet.
• Kacérkodtunk az építtetés ötletével is, de még mielőtt kiderült volna hogy megengedhetjük-e magunknak, igazából elvetettük az ötletet. Jó volt eltöprengeni rajta és körbejárni ezt a lehetőséget is, de egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy hosszú távon Christchurch-ben ingatlan-tulajdonosnak lenni jó befektetésnek bizonyul.
• Könnyű kutyával kecót keresni? Alliterációt írni k-val könnyebb 🙂 A tréfát félretéve nehéz. Aucklandben még nehezebb és itt sem egyszerű, de az hogy már 6 éve itt vagyunk, van jó referenciánk, jó állásom, ezek elvitték a hátukon a dolgokat. Volt amit Barni miatt nem kaptunk meg, de ami a befutó lett, az végül jobb annál, úgyhogy annyira nem bánkódunk.

Néhány érdekesebb/tanulságosabb élmény:

• Srác egy belvárosi villát (értsd: 1920-as években épült) akar kiadni $550-ért, de a kifestésen kívül nem sokban különbözik a régi állapotától… $400-at esetleg megért
• Fickónak írok TradeMe-n keresztül hogy minket érdekel a 3 hálószobás háza (amire a hirdetésben az volt hogy 6 főig kényelmes), válaszul kért némi plusz infót rólunk, Azt megadtam lelkiismeretesen, aztán válaszul annyit kapok, hogy ne raboljuk egymás idejét, szerinte ez nem a nekünk való ház, mert túl kicsi lenne számunkra. Vagy a matek vagy az őszinteség nem az erőssége mert a 4 kevesebb mint a 6, de más oka persze lehetett, de azt meg nyugodtan mondhatta/írhatta volna.
• Egy belvárosi townhouse tulajdonos megmutatta a $600-ért hirdetett házát, ahol mutatás előtt kitakarítani már nem volt ideje. Viszont így meg büdös és elég mocskos volt az amúgy sem túl fényes helyszín.
• A végén már nagyon hamar hívtunk/leveleztünk a friss hirdetésekre. Volt amikor az ügynök azt válaszolta hogy még nincs nála a kulcs. Akkor meg mi a fenének teszi fel a hirdetést?
• A képek még mindig nagyon-nagyon-nagyon csalnak! Talán még jobban is, mint anno, de lehet hogy csak a szemünk szokott el tőle.

A végén 3 ház maradt versenyben, de ebből kettő volt igazi esélyes a harmadik pedig biztonsági tartalék, mert ugyan jó volt, de nem jobb a másik kettőnél és drágább. A fő esélyesek a város ellentétes végein voltak (némi túlzással azért, az egyik Addingtonban délen, a másik Casebrookban északon) és eléggé eltérő tulajdonságokkal bírtak:

Addington – Linden Grove

• kb 15 éves ház, szóval ha nem is a legújabb építésű (ami be kell hogy valljam számunkra bizony előny volt), de kellőképp modern a mi ízlésünkhöz (pláne sok egyébhez képest amit láttunk)
• emeletes, amit én szeretek, a hálószobák pedig egész jó méretűek voltak, nem csak akkorák hogy az ágy elfér bennük aztán kész
• a környéke is szép, közelebb van a melóhelyhez mint Southshore de egy-két forgalmas részen át kell vágni
• a nappali/ebédlő kicsi ahhoz hogy családilag kényelmes legyen (Bence szereti szanaszét hagyni a játékait meg imád helyigényesen játszani)
• a tájolása egész jó, reggel már hamar besüt a nap, de délután 3-4-től már elfordul a nappalitól, szóval az esélyes hogy hamar kihűl (itt Christchurchben ha lemegy a nap, még hamarabb lezuhan a hőmérséklet évszaktól függetlenül is akár)
• ugyan ügynökség hirdette, de az illető nagyon rendes volt, ugyanúgy Augusztusban kezdett itt dolgozni, mint jómagam :o) Ő más házakat is mutatott nekünk, segítőkész volt mindig, kommunikációban is jelest adok neki. Ha valaki hasonló cipőben jár mint mi akkor, őt nyugodt szívvel ajánlom a nekünk mutatott viselkedése alapján. (Igény esetén szívesen megadom a nevét / telszámát is.)

Casebrook

• érdekes módon mielőtt ezt megnéztük, Gabi pont mondta hogy több régit (értsd 2000 előttit) már ne nézzük, mert eddig mindig csalódtunk bennük, de mivel már az útitervben benne volt, elmentünk
• egy kocsibejáró legvégén álló házikóról van szó, jó nagy udvarral, csak a bejáratot nehezen találtuk meg :o) A landlord épp a kertet rendezgette, a landlady meg épp locsolt és mindketten nagyon barátságosak voltak.
• A ház ugyan viszonylag régi (1970-es években építették), de teljesen jó állapotban van, már szigetelt (az ablakok is, persze az itteni módon), egy jó nagy heatpump van a nappaliban meg a levegő-keringtető rendszer.
• A nappali dupla (utólag építették hozzá) és a konyhával egyben, így pont jól van egy ebédlőnek kinevezhető rész, valamint egy másik ahol lehet rendesen “nappaliskodni“, a kettő között meg egy kis egyéb rész. Úgyhogy a mi méret-kívánalmainknak jól megfelel.
• A szobák is jó méretűek, a mi hálónk is nagyobbított, úgyhogy annyi hely van benne, nem is tudjuk kihasználni!
• Fürdő/WC-ből csak egy van, de az legalább frissen felújított és ráadásul fantázia is van benne. Persze a lányok néha vetélkednek a mellékhelyiségért mert Rebi előszeretettel tölt el bent váratlanul is hosszú időt. A hosszúság nálam is megvan, de főképp reggel 6-kor, amikor senkit sem zavarok vele.
• A toldalék nappali tényleg nappali, mert oda aztán besüt a nap (ha nem bújik felhő mögé) egészen estig, addigra meg úgy felmelegszik hogy nagyon kellemes.
• Kb 5km-re van a munkahelyemtől és ez már bringával is simán bevállalható, de addig is a mocival a havi benzinköltség kb 10 dollár :o)

Azt hiszem a sorok között olvasva kiderült már, hogy az utóbbi lett a nyerő, de mind a hármat megpályáztuk és 1-2 nap elteltével mind a három jelentkezett hogy leellenőrizték a referenciákat meg amiket megadtam és minden oké, kutya ide vagy oda, a tulajdonosok örülnének nekünk. Rövid de annál intenzívebb és családi szintű tanakodást követően döntöttünk Casebrook mellett.

Pont egy hónapja költöztünk ide, azóta felfedeztük sok jó helyet a közelben és mivel már bringánk is van, járunk-kelünk erre-arra, fedezgetjük fel a dolgokat… de ez már egy másik történet!

Házak-házak – megvan a ház!

Sok utánajárás, kocsikázás, small talk (magyarán jópofizásnak mondanám, de talán a negatív felhang nélkül) az ügynökökkel, TradeMe-böngészés, izgulás (sőt szorongás), emailváltás után végre sikerült!

A házkeresésünk aktív szakasza (a TradeMe-n való kutakodást már év elején megkezdtük kíváncsiságból, amikor még csak kósza ötlet volt, hogy egyszercsak menni szeretnénk Aucklandbe) akkor kezdődött, mikor béreltünk a Budgettól autót és elkocsikáztunk az ország legnagyobb városába 6 héttel ezelőtt.

Az első házat illetően csalódásban volt részünk, viszont a másik kettő jó volt. Persze ez már a múlté, de 3 házat akkor is megnéztünk, majd kivettünk egyet látatlanban, ahol azóta is élünk, most éppen hétágra süt a nap a konyhába, ebédlőbe, nappaliba és az egyik hálószobába, én is sütkérezem blogírás közben!

Augusztus 1-jei költözésünket követő első hétvégén bútorokat szedtünk össze a város elszórt pontjairól, majd elmentem New Plymouthba munkaügyben hétfőtől-péntekig. Közben Gabiék megnéztek további 3 házat (ha nem többet), illetve hétvégén nekiláttunk a nagyon intenzív nézelődésnek. Szerintem átlagban 5 ház jutott egy hétvégére, főképp Waitakere és North Shore City környékén, meg egy-kettő a közelben (Mt Roskill, New Windsor).

Nagyon sok volt, amiről első pillantásra látszott, hogy ide bizony még ingyen sem boldogan költöznénk be. Aztán azért voltak jók is, végeredményben emlékeim szerint 6-ot pályáztunk meg. Ebből a hatodikat meg is kaptuk kutyával. A többi 5-öt kutya nélkül mi kaptuk volna (kisgyerekkel is).

• Capatin Scott Road – a tulajdonos 15 perc alatt minket választott (ennyit arról, hogy referencia nélkül nem lehet megszerezni valamit, mert nem ellenőriztek ők semmit, pusztán a kölcsönös rokonszenv alapján döntöttek), csak aztán a kutya dolog meggátolta
• Mangere Bridge – egy csudajó ház, 10 évesnél fiatalabb, csudijó környezetben (tengerpart, nemzeti park a közelben), rokonszenves fiatal pár a tulajdonos, mikor ott voltunk azt mondták nem gond Barni, de aztán a végén két jelentező maradt fenn a rostán, és a nem kutyásat választották
• Sartors Ave – a pets ok ellenére a tulajdonos nem járult hozzá a kutyához, de lehet hogy azóta sem adták ki, bár azért ez kevéssé valószínű
• Mistletoe Place – itt ugyanazzal az ügynökkel kerültem kapcsolatba, akivel tavaly Wellingtonban egy ház kapcsán, csak azóta ő is Aucklandbe költözött. Ez azonban nem sokban befolyásolta az eredményt, mert a tulaj csak akkor választott volna minket, ha nincs az eb.
• Marshall Laing Ave – ez itt van a mostani helyünknek szinte a szomszédjában, a tulaj lakik még ott, van egy kutyája, zárt udvar, az ügynök közvetítésével néhány plusz kérdést is feltett nekünk, de szerintem csak valamiért nem akart rögtön nemet mondani, mivel pont azután utasított el, hogy megtudta: Barnabás 4 éves múlt. A válasz erre az volt, hogy ilyen korú kutyát nem akar a házban, meg úgy egyáltalán semmilyen kutyát. Ezt már közölhette volna az elején.
• Stredwick Drive – ez Torbay felső részén van, ide múlt vasárnap (augusztus 22-én) jutottunk el, gyakorlatilag ez volt az első ház, ahová mind a négyen bementünk. Faborítású falak, kellemes szobaméretek, rokonszenves tulaj és lakó, két kisméretű kutya, gyakorlatilag megszerettük első körbenézésre! Rebinek szülinapja is volt, kitöltöttem a jelentkezési űrlapot, este küldtem egy textet még, hogy legyenek szívesek figyelembe venni eme tényt, és hogy a kisasszony ezt a házat szeretné ajándéknak kérni (mármint hogy mi lakhassunk ott) 🙂 Azért utána hozzátettem, hogy a viccet félretéve nagyon tetszett a ház és oltári szívesen laknánk ott. Ezután várakozás, mert péntekre ígérték a döntést. Közben azért én úgy éreztem, erre vártunk, meg is kapjuk. Persze ott volt bennem a félsz is, hogy mi van ha mégsem. Csütörtök délután, 2:22-kor rácsörögtem Angusra, aki jókedvűen újságolta, hogy a felesége elégedett a referenciákkal és miénk a ház! Tadamm! Ja, meg tetszett neki a text is 😉 Nagy kő gurult le a szívemről, hívtam is Gabit azon nyomban, de 2 napig még mindig nehezen hittem el. Aztán ma kaptunk levélben egy ajánlatot (még nem bérleti szerződés, csak arra vonatkozó ajánlat), hogy szeptember 19-én (majdnem Gabi szülinapján) költözhetünk (pont van alkalom a 3 hét felmondási időt kitölteni a mostani házban), Barnival semmi gondjuk. Most már el merem hinni. Azóta nyugodtak és még jobb kedvűek vagyunk…

Ha minden jól megy, itt leszünk jó sokáig és a következő költözés már saját házba lesz, de ennyire ne szaladjunk előre, hiszen addig még sokminden fog történni.

Házak házak …

Mások számára jó híreim is vannak, magunk számára sajnos ez még nem bizonyult elegendőnek.

A házkeresés tevékenysége szerintem minden itteni sorstársban kalandos emlékeket ébreszt, ők nosztalgiázhatnak egyet ezt felemlegetve, az ezután érkezők számára pedig egy kis biztatással tudok tán szolgálni.

Tömören: a házkeresés nehéz dolog itt NZ-n. Pláne magyar szemmel, magyar háttérrel. Kutyával meg aztán…

Most hétvégén fogjuk szerintem a 20. házat megnézni, és ez még csak a harmadik hétvége, amit itt töltünk, ráadásul az első során bútorokat vettünk, aztán én egy hetet New Plymouthban töltöttem munka címén. Közben Gabit küldtem nézelődni, én csak lebeszéltem az időpontokat a személyes találkozókhoz.

Először úgy gondoltuk, legyen a North Shore. A közlekedési helyzet (konkrétan a híd) ugyan némileg elrettentett, de a különböző tapasztalatokat meghallgatva úgy döntöttünk, ez önmagában nem lesz kizáró ok. Azóta nem ragaszkodunk hozzá, főképp amiatt, mert elsősorban a ház számít, aztán a környezete (beleértve a környező iskolát), illetve ezzel egy szinten a központba való bejutás lehetősége.

$400 környékén (+-$50) kutattunk a TradeMe-n, de $400 alatt még esély sem nagyon van megfelelőre (minőség és PETS OK tekintetében – érdekes módon a hirdetések alapján is lepukkantnak tűnő házakba kevésbé jöhet szóba állat, mint a jobbakba), de $430-$450 körül simán lehet találni olyat, ahol nemcsak kompromisszumokkal, hanem egyenesen szívesen ellaknánk. Ez ugyan sok pénz, de mivel az OTTHON fontos, ott töltődik fel az ember, mégha nem is a legtöbb időt tölti ott, érdemes elgondolkodni és mérlegelni. Vannak érvek a takarékosság mellett is jócskán, mi úgy döntöttünk, hogy a felső határt $400 helyett $450-re toljuk ki, ennyit még megengedhetünk magunknak a jelen körülmények között.

Volt egy ház, kb. 10 perc sétára egy vasútállomástól, ahonnan kb. fél óra alatt a Britomarthoz ér a vonat, amit simán megkaptunk volna ott helyben, noha legalább 10 érdeklődő volt, a házat $380-ért kínálták (szigetelt, új parketta, heat-pump, jó állapot, kellemes hangulat), de kölcsönös rokonszenv alakult ki a tulajdonosok és köztünk, csak aztán a kutyadolog megtorpedózta a dolgot. El is hajtottunk, és hazafelé jutott eszembe, hogy ha Barnit kinti kutyának “képeznénk át” (most is kint lakik Helgáéknál a négy labrador szukával), hátha akkor megengednék. Vissza is tepertünk, de elkéstünk…pedig meg tudtuk volna beszélni velük, csak addigra már felhívták a második számú jelöltet. Azóta nem bánjuk, mert nem érdemes. Mármint bánni, mert azzal nem megyünk semmire.

Még két ház esetében jártunk hasonlóan, de nem adjuk fel! A keresés közepette egy csomó környéket megismertünk (első benyomások szintjén), és az biztos, hogy pl. Browns Bay gyönyörű! Talán az tetszik mindkettőnknek leginkább. A tény, hogy NZ/X Ritáék egy Barninál megtermettebb kutyussal szintén tudtak házat találni, ráadásul Torbayben (a másik gyönyörű rész), mindig kicsit megnyugtat.

Bence minden esetben – amikor ő is jön és ez majdnem mindig így van – élvezi az ismeretlen házakat, rohangál, kiabálgat, játszik, egyszerűen majd kicsattan a jókedvtől! A legtöbben jól is szórakoznak a kis energiagombócon 🙂 Egy helyen ugyan esés közben lefejelt egy kisasztalt, aminek nagy sírás lett a vége, de 10 perc is alig telt el és már újrakezdte a játékot. Elnyűhetetlen példány!

Szóval akik még csak készülnek ide, szerintem úgy készüljenek, hogy lehet jó házat/apartmant találni, bár – különösen monstanság – megkérik az árát. Azt kell mérlegelni, hogy meg tudják-e engedni maguknak, de pl. ahhoz képest hogy frissen érkezők esetenként $1000-os apartmanban laknak (hetente, nem havonta!), ahhoz képest egy $450-es ház még nagyon olcsónak is számít. Hosszú távon persze árnyalódik a kérdés.

Eddigi tapasztalataim alapján Aucklandben másak a bérelhető házak, én úgy vettem észre szélesebb a kínálat nemcsak mennyiségben, hanem minőség, stílus és típus tekintetében is. Szerintem több olyan van, ami európai szemmel nézve kedvező (de ez tényleg csak szubjektvív).

Kutyásoknak nem adok tanácsot, majd ha már sikerült nekünk is találni, meg úgyis ők (mi) vannak kisebbségben, valamint aki ebbe kutyával vág bele, az amúgy is felkészült a nehézségekre. Persze ha konkrét kérdés van ezügyben, szívesen segítek, amiben tudok.

Háznézőben Aucklandben

Mint azt már vagy jó egy hónapja ígértem – még az aucklandi autózásunk kapcsán -, most végre beszámolok arról, milyen fázisokon keresztül sikerült eljutnunk odáig, hogy most már Aucklandben lakunk, noha jelenleg egy olyan házban, amelyet a tulajdonos el szeretne adni, tehát bármikor jöhet a felszólítás, hogy költözzünk ki. De ne szaladjunk ennyire előre.

Azon a hétvégén 3 házat sikerült személyesen megtekintenünk (legalábbis kiadóakat, mert azért láttunk sok egyéb házat is). Ebből az első a Te Atatu félszigeten. Kértünk előtte plusz fényképeket is a tulajdonostól, küldött bőven. Lelkesedtünk is, bár sejtettük, hogy csalókák lehetnek, mint ahogy minden bérelhető ingatlan esetében, valamiért mégis volt egy olyan érzésem, hogy érdemes megnézni élőben. Legfeljebb nem olyan, mint gondoltuk, de legalább az ember nem idegesíti magát azon, hogy “biztos tuti ház volt, és lehet hogy elszalasztottuk” – nohát nem. A fényképekhez sok köze nem volt a valós állapotnak (azok egy ingatlanügynökség felturbózott fotói voltak, melyek ráadásul legalább 1 évvel ezelőtt készültek, mielőtt a mostani tulajokhoz került az ingatlan). A “pretty much the same condition” meg vagy igaz vagy nem. Vagy akkor hazudtak nagyot a képek, vagy azóta puttyant le a ház. A fazon (nyugdíjas pár férfitagja) a fürdőajtónál bizergálta az ajtó zárját, és véletlenül sem állt volna félre, hogy azt a helyiséget jobban megnézhessük.

Még ideiglenesen sem szívesen költöztünk volna be. Annak ellenére, hogy a környék fenomenális, csodaszép ez a Te Atatu, legalábbis amit láttunk belőle. De hát ez önmagában nem elég. Persze már azon a hétvégén mégis kivette valaki.

Bence nagyon jól elvolt, össze-vissza szaladgált a házban.

A következő állomás Mount Wellingtonban egy kisebb alapterületű ház volt. Ezt ügynökség mutogatta, és rögtön le kellett venni a cipellőt, valamint egyszerre csak 1 csapat lehetett benn, illetve kint az udvarban egy kutyus is volt (a ház amúgy PETS OK), nekünk pedig mindeme 3 tényező nagyon rokonszenves volt. Kb. 5 percet tudtunk bent tölteni, ami után rögtön eldöntöttük, hogy ezt megpályázzuk! Pedig úgy jöttünk ide, hogy csak tapasztalatszerzés miatt nézzük meg.

A 3. ház Hendersonban egy eladófélben lévő három hálószobás ingatlan, amely nagyon jó állapotban volt, csak hideg volt benn. Az eladás miatt $300 lett volna egy hétre, én pedig kíváncsiságból megkérdeztem az ügynököt, hogy hosszú távra kb. mennyi lenne, és a válaszként kapott $370-et sem találtam soknak.

Végeredmény: hétfőn beadtunk a Mt. Wellingtonhoz kapcsolódó kérelmet, amire a választ hamar ígérték. Végül kicsit el is húzódott a dolog, és bár eljutottunk a 2. körig, azaz az ügynökség továbbengedett minket, a tulajdonosnak másra esett a választása.

Közben a hendersoni házról kiderült hogy még a hétvégén eladták egy ázsiai hölgynek, akivel találkoztunk is, amikor megnéztük. Ez nem is az ár miatt lett volna gond, hanem hogy kiadták volna nekünk, de fél évet szeretett volna az új tulaj. Én javasoltam 2 hónapot, a kompromisszumos ajánlat 3 hónap lett. Ez amúgy ésszerű volt a részükről, de nekünk ott van Barnika is, aki miatt úgy szerettünk volna házat bérelni, hogy vagy jöhet ő is, vagy határozatlan időre, a szabvány 21 napos felmondási idővel.

Mikor ezt őszintén elmondtam az ügynöknek, szerintem túlzott vehemenciával válaszolta, hogy kutyáról nem volt szó, ez mindent megváltoztat! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Barnika nem költözött volna oda velünk, mert Kopukun sikerült 4 szuka között ideiglenesen jó helyet találni őkelmének, szóval szerintem inkább az változtatott meg mindent, hogy ilyen hamar eladták a házat.

Még ugyanattól az ügynöktől megpróbálkoztunk egy másik eladó házzal, hogy látatlanban is kivennénk, mert a tapasztalatunk szerint az eladó házak egy fokkal legalább jobb állapotban vannak. Sajnos azonban azt is már eladták, meg az ügynök sem volt már igazán segítőkész eddigre.

Aztán az utolsó pillanatban – a költözést kb. 1 héttel megelőzően – béreltünk ki Mount Roskillban egy szintén eladó házat ideiglenesen, határozatlan időre. Nekünk 21 nappal kell előrejelezni a kiköltözést, viszont elköltözni 42 napunk van, ha a másik fél dönt a felmondás mellett. Ezt sem tudtuk megnézni előtte, de bizakodtunk. Bár sajna nem olcsóbb annak ellenére sem, hogy árulják, viszont még mindig kedvezőbb árú, mintha egy belvárosi apartmanba költöztünk volna, ahol a minimum amit találtam az heti $490 lett volna, de az valószínűleg olyan is, reálisan inkább $600-$700 lett volna. /Van Magyar család, akik hetente egy ezrest pengetnek ki a négyük által bérelt apartmanra!/

No, meglepődve a szokatlan megkeresésen, az ügynökség mégis úgy döntött, hogy kivehetjük a házat látatlanban is, cask akkor ezt belevesszük a szerződésbe. Engem ez nem zavart, úgyhogy elküldték, aláírtam, beszkenneltem, visszaküldtem, és augusztus 1-jén már volt hová mennünk!

A ház maga szerintem egész jó, bár az asszony nem igazán rajong érte. Oké, nem egy kacsalábon forgó palota, de azért kellemes ott lenni. Főképp persze amiatt, hogy a sok eső ellenére is a benti 13-15 fokos reggeli/esti hőmérsékletet már csak enyhének érezzük. Mennyi lehetett vajon Wainuiban? Talán jobb is, hogy ott nem volt hőmérőnk! 🙂

A költözésről a következő bejegyzésben mesélek, mert az sem volt egyszerű, dehát mikor az?