Sulifeladat – matstat

Erről a témáról eddig nem nagyon írtam, de valamikor ezt is el kell kezdeni. Rebi a héten kezdte meg tanulmányait a Long Bay College-ban, ami eddig a legjobbnak tűnik a számára az eddigiek közül. Természetesen ez csak szubjektív, diákszempontú, és rövid tapasztalaton alapuló vélemény, de én nagyon örülök neki és remélem kitart.

Hogy az oktatás minősége, színvonala milyen NZ-n a magyarhoz viszonyítva, az külön bejegyzést is megér (régóta tervezem, talán egyszer eljutok oda, hogy megírjam), úgyhogy ezen jellegű megjegyzéseim nélkül osztom meg Veletek a tegnapi matekpélda érdekességeit.

Először is itt a 9. évfolyam matek anyagába a statisztika is beletartozik. Lehet szeretni vagy nem szeretni, én úgy vélem nem árt egy kicsi. Pláne, mivel a statisztikai feladatokat nehéz ész nélkül megoldani, ha nem érti a nebuló hogy miről van szó, bizony legkésőbb az eredmények kiértékelésénél elvérzik.

Tegnap a kisasszony a segítségemet kérte a következő feladathoz:

Az alábbi adatok alapján állapítsuk meg, hogy az adott TV csatornán reggel vagy este hosszabbak-e a reklámok.

A mellékelt adatok 35-35 reklám másodpercben mért hosszát jelentik.

Egy kevéssé használható módon más formába átírt számsorozatból kellett kiindulniuk, de ezt már órán elvégezték. A lényeg, hogy a következő módon kellett megoldani a feladatot:

  • kiszámolni az alábbi mutatószámokat mindkét időszakra vonatkozóan: max/min értékek, medián, alsó és felső kvartilis (kellett egy Excel súgó-bepillantás, hogy felelevenítsem a kvartilis fogalmát /netünk épp nem volt szolgáltató-váltás miatt/)
  • a kapott értékek alapján készíteni kellett egy box and whisker grafikont,
  • a grafikon alapján szövegesen megfogalmazni, hogy miért hosszabbak ekkor vagy akkor a reklámok (javasolták még az átlag és a szórás használatát is, mint lehetőséget).

Én jól elvoltam a feladattal, és szerintem ötletes dolog, mert gondolkodni is kell hozzá a megtanult képletek, számítási módszerek alkalmazása mellett.

A következő, kétfős csoportokban megoldandó feladatuk pedig az lesz, hogy kiválasztanak csapatonként egy-egy témát (pl. üdítőitalok cukortartalma) és az alábbi részfeladatokat otthon kidolgozzák:

  • hipotézis felállítása (pl. az üdítőitalok nagy része 10%-nál több cukrot tartalmaz), amelyet a végén cáfolnak vagy igazolnak,
  • adatgyűjtési módszer felvázolása (nem írok kidolgozást, mert annyira azért nem komoly),
  • adatgyűjtés,
  • adattisztítás (majdnem leestem a székről, amikor erről olvastam, hiszen ez az én munkámnak is része! 🙂 az adatminőség (Data Quality) nagyon fontos nálunk is),
  • adatok rendszerezése, elemzése,
  • adatvizualizáció (magyarán szólva a táblázatos formából valami pöpec grafikont érdemes készíteni),
  • következtetések levonása és alátámasztása,
  • az egész cucc ismertetése (hogy a tanárnak vagy az egész osztálynak, az nem derült ki a leírásból).

Nekem ez is tetszik, mert egy kis találékonyságot is kíván, utánajárást, otthoni munkát, valamint talán érdekesebb lehet a diákoknak, pláne hogy párban csinálják.

Reklámok

Tartalmas és eredményes nap

Ezen a szerdán sem mondtunk csütörtököt, és még a keddnél is jobb volt! Egyrészt szabin voltam (kedden csak otthon), másrészt sokminden intéznivaló/program volt, amik igencsak elvették a nap nagy részét, de megérte. Lássuk sorban:

Felkelést követően Bencével megreggeliztem és talán még rajzfilmet is néztünk, meg egy kicsit ejtőztünk, összeraktuk hogy mi is vár még ránk a nap folyamán. F10 felé Gabival kettesben elkerekeztünk a könyvtárhoz, ahol kinyomtattam néhány űrlapot, amire szükség lesz majd Barni regisztrálásához. Ez itt úgy megy, hogy rátöltök a pénztárnál x összeget az olvasójegyhez tartozó  accountra (Hogy lehetne ezt szépen és frappánsan magyarul? A “felhasználói fiók” valahogy nem fedi le igazán, vagy csak feleslegesen hosszúnak tűnik nekem.), majd bejelentkezem az olvasójegy vonalkódjával egy gépre és elküldöm a nyomtatóra amire szükségem van és már kész is.

Még a gyógyszertárba is átsétáltunk, ahol gond nélkül kiadta nekünk a hölgy azt, amit egy másik múltkor Gabinak nem, illetve akkor szétbontották a három hónapra szóló adagot és csak egyet adtak oda. Most mind a kettőt, ami azért (is) jó, mert nem kell Torbayből visszajönni a gyógyszertárba.

Otthon még kitöltöttem a kutyás papírokat, aztán lassan indulhattunk is.

Irány a North Shore, ahol először egy kiwiananak számító játékot vettünk át egy TradeMe adásvétel befejezéseképp. Ő a Buzzy Bee:

Éppen időben értünk oda érte, a szintén zsúfolt napirenddel rendelkező Danához.

A következő állomás 12:45-kor a browns bay-i Domino pizzéria, ahol már várt a két friss, ropogós pizza. Jóízűen meg is ettük a napos tengerparton üldögélve, még kicsit túl lazán is múlattuk az időt, mert a Long Bay College beiratkozási interjúról a megbeszélt 1:30 helyett 10 percet késve 1:40-kor érkeztünk meg. Szerencsére a hölgy nem vette zokon, meg amúgy is oltári kedves és segítőkész volt! Sokkal inkább mint a Lynfieldes évfolyamfelelős, aki néhány hete a száját húzva csak azért vette fel Rebit, mert abba a körzetbe tartozunk, de közben hangot adott ebbéli nemtetszésének. Na itt teljesen más volt a helyzet. A beszélgetés után Rebinek szinte kedve támadt suliba járni! Nála pedig ez nagy szó!

Egy jó kis információs füzetet is kaptunk, ami alapján kezdem kapisgálni, mi is az itteni NCEA (érettségi+felvételi meg az ehhez vezető út) rendszer lényege. Egy későbbi bejegyzésben be is számolok róla ha van rá érdeklődés! (?)

Aztán mivel szeptember 20-ig már nem hiszem hogy járunk hétköznap a North Shore-on, egyenruhát is begyűjtöttünk a kisasszonynak, ami kicsit apasztotta a költözködésektől amúgy is lapos bukszát. Ezután vissza Browns Baybe, ahol a szép narancssárga VTNZ-nél leműszakiztattam Albertet, mert lejár(t volna) a WOF-ja. Csont nélkül átment egy égőcserével.

Amíg ez zajlott, elintéztem Barni regisztrációját. Ettől kicsit tartottam, mert elvileg minden kutyát, amely elmúlt 3 hónapos regisztrálni kell, Barni meg már egy ideje az országban van de a sok időbeli bizonytalanság meg költözünk-nem költözünk-mikor költözünk dolog miatt eddig halogattam a regisztrálását. No, ilyen esetre létezik büntetés, amit nem kívántam volna magamnak, mert $300. Emellett nem volt papírom az ivartalanítási műtétről, ami kicsit emel a regisztrációs díjon. Illetve emelt volna, mert az útlevelében benne volt, hogy “ivartalanított”, mi pedig melléírtuk hogy de-sexed, meg az oldalon szereplő többi részt is lefordítottuk (fajta meg ilyenek). A hölgy úgy elfogadta, hogy csak na! Nagyon barátságos volt, ráadásul rögtön mellékeltem neki a MAF-tól kapott, már ránézésre is nagyon hivatalos dokumentumokat! Úgyhogy a végén $71 kifezetésével megúsztam, az egész pedig nem vett többet igénybe, mint 5-10 perc! (Szerencsére nekünk nem egy szökés után kellett megtudnunk, hogy van regisztrációs kötelezettség ebekre!)

Mire ez megvolt, lassan eljött a fél 4, amikor is (Vajda) Orsiékkal volt találkozónk a tengerparti játszótéren. Nincsenek egyszerű helyzetben, de azért vidámat beszélgettünk, amiben nem tudtam 100%-osan részt venni, mert sokat kellett Bencére figyelni, de Peti (legkisebb fiuk) sokszor nagyon lelkiismeretesen átvállalta ezt a feladatot és nagyon jól eljátszott Bencével. Kész ovóbácsi! :o) Meg szeret nagyon beszélgetni, úgyhogy sokat dumáltunk, miközben másztam a kisember után fel-le. Remélem legközelebb több alkalmam lesz résztvenni a társalgásban, majd úgy intézzük hogy otthon legyünk, akkor az emberke jobban elvan kevésbé intenzív felügyelettel is.

5 óra felé indultunk haza, mert ekkorra már hűvös szelek fújtak, a cinegemadárhoz hasonlóan pedig csizmánk nem volt, viszont tőle eltérően autónk igen, tehát bepattantunk. Némi esőfelhőn és zuhén átmenve hn 6 tájban érkeztünk haza. Majdnem rögtön indultunk is tovább utánfutót bérelni és TV-szekrényt átvenni.

A fránya Shell kútnál a lusta fiúk nem akarták már kiadni az utánfutót (n7-kor akartuk 2 órára elvinni a 11-ig nyitva tartó benzinkútról), úgyhogy átmentünk a közeli Caltexhez, ahol nem volt gond. Valami ugyan nem volt teljesen jó, mert az index fénye úgymond nem ment át az utánfutóra.

Kb. 40 perc és némi kavargás után eljutottunk a célállomáshoz Manurewaba, ahol némi rutintalan bénázás és szerencsétlen körülmények miatt eltökörésztünk a TV-állvány felpakolásával. Én nem tudok utánfutóval tolatni. Rutinom és kedvem sincs hozzá általában, ráadásul nagyon belülre kellett menni, egy belső telek leghátsó házához. Azért némi lekapcsolás, tolatgatás, forgatás árán sikerült feltenni a szajrét.

Hazafelé viszonylag egyszerűen majdnem teljesen csak a 20-ason kellett menni. Haza is értünk időben, bár az egyik gumipók engedett és a bútor hátsó része már nem a ketrec mentén volt, hanem becsúszkált középre, de hál’Istennek nem dőlt el!

Lekaptunk hárman, visszavittük az utánfutót (még belül a két órán!), visszakaptuk a $20 kauciót (ma jöttem rá, hogy eme szónak is közös gyökere van egy angol szóval!), aztán visszaérve beemeltük az állványt az előszobáig. Dögnehéz, meg a folyosón nem fért volna be a nappaliig, úgyhogy a kerülőt máskorra hagytuk.

Ehelyett egy Jóbarátok rész megnézését választottuk Bence letevése után. Jó nap volt, de azért nem bántuk, hogy vége. Sok teendővel zsúfolt, mozgalmas órák voltak mögöttünk, kellemesen elfáradtunk és jóleső érzéssel tértünk aludni!

Rebi suliban

Mint arról volt szó 2-vel korábban, sikerült megszereznünk Rebinek a diákvízumot, úgyhogy járhat suliba. A sulival is megbeszéltem, hogy hétfőn benézhetünk, ez sikerült is.

Első meglepetés: Charlie Lee-vel beszéltem meg emailben a dolgokat (az aláírásában szerepelt a Dean /dékán/ szócska). Név és előzetes elképzelés alapján egy ázsiai, öltönyös (vagy valami hasonló) fickóra számítottunk. Ehelyett egy fehér, fameros-tornacipős nő/csaj fogadott minket!

Nagyon segítőkésznek és rokonszenvesnek bizonyult, sikerült megoldani, hogy Rebi a maradék 2hét és 2napos időszakot az egyik 9. osztályban tölthesse. Legalább lesz egy kis próbaideje, mikor február 2-án élesben kezdi majd a 9.-et. (Magyarországon még a 6.-at fejezte be, úgyhogy most jól előrelépett időben).

Bemutattak minket a jelenlegi 9.-es dékánnak meg annak is, aki jövőre lesz. Utóbbi nagyon rokonszenves fickó volt, előbbi pedig megkérdezte Rebitől, hogy “How is your English?” /kb. Hogy megy az angol?/ Rebi meg csak nézett rám, hogy mit akar ez most, ami egyfelől a legtalálóbb válasz volt a kérdésre 🙂

Mire minden papírmunkát sikerült lerendezni (nem volt sok, csak kicsit készületlen volt Charlie, érzésem szerint), kb. f10 felé járt az idő. 10-kor nyitott az egyenruha bolt, azt én már nem vártam meg, a lányokra (meg Bencére) hagytam, helyette irány dolgozni.

Sikerült is megvenniük majdnem mindent (amit muszáj volt erre a 2 hétre), és nem volt olcsó, ráadásul minőségben sem az igazi, de legalább tankönyvekre nem nagyon kell költeni. A kötelező “adomány”-ról még nem esett szó, gondolom majd amikor már rendesen kezd.

Az viszont biztos, hogy maradunk Wainuiomataban, ha már ennyit ráköltöttünk a sulira 🙂

A suli jól néz ki, rendezett, hangulatos. Nincs egy emeletes épület sem, földszintes házak vannak szerteszórva egy elég nagy területen.

Az első nap le is zárult nagyjából ennyivel.

————————————————-

Kedden a kisasszony már rendesen, 8:40-re mehetett, új ruhában, suliviseletben. Én ugye nem kísértem el, mert már 8 előtt indulnom kellett, hogy elérjem a különleges buszjáratot.

Gabi ma még elvitte kocsival, hogy együtt találják meg Charliet, aki megmutatja az osztályát. Rögtön jóban is lett két lánnyal is (Wendy-vel, akinek nevét wellingtoni egyszerűséggel csak Vindinek mondják, ami akár utalhatna is a helyi szélre, de szerintem nem meg Tony-val, aki ilyen névvel szintén lány, de Charlie után ezen már nem lepődtünk meg). Az év vége felé már nem nagyon tanultak (majd meglátjuk fognak-e jövőre), szóval Rebi jól érezte magát. Sokmindent nem értett meg élőszóból (amit nem is csodálok, ahogy itt a diákok beszélnek, azt nehéz is), de akkor átfogalmazták, leírták papírra, szóval lelkesen próbáltak dűlőre jutni vele.

Szerintem hamar bele fog jönni, és ami nagyon fontos és külön örülünk neki, hogy élvezte az első igazi napját. Remélem ez meg is marad, ha nem is minden napra, de általánosságban.

Messzire kellett eljönnie a kisasszonynak, hogy élvezze a sulit, de ha tényleg így lesz, akkor neki is igazán megérte.

Vízum, permit (engedély), miegymás

Csütörtökön eljött a nagy nap(ok egyike). Már régóta esedékes volt, hogy benézzünk az Immigrationhöz személyesen is, mely dolog előzményei a következők voltak:

  • Gabi és Rebi orvosija november 13-án lejárt, eme tény sajnálatos módon csak november 11-én este tudatosult “okos” fejemben (Bencéé még korábban), de 12-én személyesen belátogattunk Immi nénihez, ahol a hölgy tudtunkra adta, hogy a 3 hónapos határidő csak a PR-nál érvényes (hát ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele?), amikor összeszedtünk a kérelemhez mindent, akkor csak menjünk be nyugodtan és elintézhetjük helyben.
  • Fordítás sebtiben (beizzítva otthoni legkedvesebb gé ó té barátnőm angoltudását, aki bizony már sertéstrágya-adagoló berendezés használati utasítását is fordította (vagy valami nagyon hasonlót /ha olvasod, Hugi, javíts ki nyugodtan egy megjegyzésben’!/)) és egész jól össze is raktuk ketten, csak aztán az itteni konzult, Szentirmay Klárát nem tudtam elérni, mert 1 hétre elutazott.
  • 1 hét várakozás.
  • 23-án meglátogattuk Klárát (most ismertük meg, előtte még nem találkoztunk), aki nagyon kedves volt, szépen átbeszéltünk minden bírósági szöveget, majd ő is a nevét adta hozzá, hogy hiteles, amit kivonatoltunk.
  • 24-én akartunk bemenni (ugye megjön a kedve ha vár a keddre alapon), de nem jött össze, mert túl sok munkám volt.
  • 25-én fénykép hiányában maradt el a dolog.
  • 26-án (épp egy hónapja vannak itt a többiek) reggel épp készülődtünk, hogy beautózzunk Woburn vasútállomásig a 7:56-os vonatra, mikor kaptam az tixtet, hogy az a vonat kimarad (TranzMetro szolgáltatás, itt ilyen is van!), úgyhogy sürgősebbre vettük a figurát és elértük a 7:42-est.

Csodaszép napsütésben tadamm-taDAMM-oztunk be a wellingtoni vasútállomásig. Jók ezek a magyar motorvonatok! Végigsétáltunk a vízparton (ahol a múltkori fényképnapló készült), leraktam a kajámat az irodában, meglátogattunk egy St. Maria templomot, majd 8:50 körülre értünk az Immigration bejáratához, 3-an voltak előttünk.

Kb. hn órás várakozást követően O’Brian kisasszonyhoz kerültünk, aki kedves és készséges volt, alig nézte át a dolgokat (legalábbis az orvosikat, szerintem a dátum nem is nagyon érdekelte), a két kölök azon nyomban megkapta a Student Visa-t ill. Visitors Permit-et, Gabiét előre láthatóan még majd “továbbgondolják”.

Gyakorlatilag 2 órát töltöttünk bent, és 11-kor már a Willis St.-en battyogtunk felszabadultan: Rebi elkezdheti végre a sulit jövő héten (már meg is beszéltem az igazgatóval, hogy hétfőn vár minket), úgyhogy egy gonddal kevesebb.

írtam már, hogy imádom Wellingtont? 🙂