Vizsga (70-446, de ez úgysem érdekel senkit)

Mármint a száma nem érdekel senkit gondolom 😛

Szóval tegnap voltam vizsgázni újra. Még április 7-én sikerült a 445-ös, akkor MCTS lett belőlem (jó sok érthetetlen rövidítés van, mi? ;-)) /Majd azt is leírom, hogy mi is ez./

Tegnap óta pedig MCITP vagyok. Nem menőzésből írom ezeket (dehogynem), jólesik hogy hivatalosan is értek hozzá, de nem annyira a cím miatt, hanem az NZ terv szempontjából lehet jelentős.

Akkor most lássuk, hogy mi is ez (nem annyira bonyolult, mint inkább a köznapi élettől igencsak távol álló jelenségről van szó):

Léteznek ún. tranzakciós adatbázisok (OLTP), amelyeket arra hegyeznek ki, hogy apró módosításokat, új adatokat minél gyorsabban és párhuzamosan képesek legyenek feldolgozni (pl. amikor a … boltban a pénztárosok egyszerre húzogatják át a cuccokat a vonalkód-leolvasónál, akkor azt a rendszer pontosan, gyorsan és fennakadás nélkül legyen képes követni). Arra viszont nem alkalmas, hogy a vezetők összesített kimutatásokat nyerjenek ki belőle. Használható ilyen célra is, de különböző technikai okok miatt ez eléggé leterheli, ráadásul szegény felhasználónak kinőne a szakálla is (nem akartam diszkriminálni a hölgyeket, de más jellegű szőrzetről azért mégsem írhattam ;-)), mire megkapja a jelentést.

Ezen dilemma feloldására találta ki egy E. F. Codd nevű amcsi bácsi az OLAP-ot, amely elemzésre optimalizált, és időben visszamenőleg tartalmaz összesített adatokat. Egy ilyen adattárház (nem adatbázis, nem szabad összekeverni – legalábbis nekem nem :)) teljesen más gondolkodást, hozzáállást kíván mind a tervezésénél, mind a kivitelezésénél. Sokkal felhasználó-barátabbnak kell lennie, hogy az ügyfelek is értsék, milyen adatokat, jelentéseket nézegetnek.

Az OLAP viszonylag fiatal tudomány (1990-es években kezdett magára találni), igazán sok komoly szállítója nincs is. Az egyik persze a Microsoft (ki lenne más? ;-)) Én meg ehhez értek. Mármint a Microsoftnak a cuccához. Ezt az egész dolgot BI-nak, azaz Business Intelligence-nek is hívják (az OLAP kissé hülyén hangzott a marketingeseknek, gondolom), amit – szerintem – félrefordítva üzleti intelligenciának szoktak emlegetni. Ez úgy intelligencia, mint a CIA-ban az I betű, pedig az is Intelligence. Ebből már mindenki kigondolhatja a neki legmegfelelőbb magyar szót hozzá 🙂

Szóval az MS-nek van egy SQL Server nevű programcsomagja, ami alapból adatBÁZIS-kezelő, de van egy-két plusz komponense is, amivel BI cuccokat lehet fejleszteni. A részleteket inkább nem mondom 😉 Az SQL Servernek több verziója van, a jelenleg főként használatos a 2005, de tavaly kijött és araszolgat felfelé a 2008 is. Én most a 2005-höz tartozó két vizsgát teljesítettem sikeresen:

  • MCTS – Technology Specialist, azaz elvileg kívülről-belülről tudom, hogyan kell használni a fejlesztői környezetet, tehát ha megkérdezel, hogy hozz létre egy OLAP kockát, el kell tudnom mondani fejből, hogy hová kell kattintani az egérrel (és hányszor)
  • MCITP – IT Professional, ez annyival több, hogy a tervezésbe is képes vagyok érdemben beleszólni, illetve a megvalósítás folyamán többféle nézőpontból szemlélni az ötleteket, lehetőségeket.

SQL Server 2005 BI MCITP-ből 1385 sikeres vizsgázó volt tegnapig, ami azért egész jó arány!

Kérdés úgysem lesz, pedig szívesen válaszolnék 😉 (Ha már ilyen hülye hobbim is van…)

Reklámok

Bringás Bence

Kicsi fiam tegnap végre kipróbálhatta a pénteken kölcsönkapott gyerekülést, amit csekély technikai érzékről tanúbizonyságot tevő apja nagy nehezen odaerősített a bringa csomagtartójára. Egy icipicit lötyögött ugyan, de ez szándékos volt ám! Így kívántam biztosítani számára a lehető legnagyobb kényelmet, nehogy már szilárdan rögzítve minden bukkanót megérezzen a kis hátsója! 😛

Felültettük rá (miután kicsit megküzdöttünk a lift és a kijárat közötti kb. 10 méteres szakaszon összegyűlő liftajtószörnnyel, lépcsőmumussal és csukódólépcsőházajtózombival. Mikor végre kigördültünk a ház előtt lévő szervízútra, Bence szája már fülig ért (bár én nem láttam, Gabi állította hogy így volt), örömét talán csak néhány nagyobb döccenő árnyalta egy kissé 😉

Most csak – szégyellem is magam érte – boltolni mentünk, méghozzá az Auchanba. Mentségemre legyen mondva, csak az a szándék vezérelt, hogy a kis bajnokot be tudjam ültetni egy bevásárlókocsiba, mert aztat szereti! (Aki meg nem hiszi, járjon utána…de inkább ne, hamar lelepleződnék!)

Két képet azért mellékelek, amelyeken látszik, hogy a trónörökös (vagy inkább a majdani bicikliülés jog szerinti várományosa) összességében jól érezte magát e rövid kerekezés folyamán!

bence-a-bringasulesben

Ez meg már a bevásárló kocsiban ülő kölök:

bevasarlokocsiban

Visszafelé mentünk még egy kis kerülőt, mert mindannyian élveztük a jóidőt és a bringázást 🙂

Bringatúra (Vác – Esztergom)

Szépjóreggelt mindenkinek ezen a szép vasárnapon, ami pláne úgy szép, hogy mögöttünk áll egy csodálatos bringatúra szombaton. (Persze a még szebb az lehetne, ha még előttünk állna, hiszen olyan jó volt, de majd májusban ismétlünk ;-))

Tegnap kellemesen korán keltünk (f7 felé, a kölök is már ébresztett), levittem Barnabást egy sétára (találkozott is Bingó kutyával, úgyhogy jól indult az ő napja is 🙂 ), közben Gabi itthon elkészítette az elemózsiánkat, 8-kor pedig irány a vonat! Rövid flörtölés (FLIRT) után beértünk a Délibe, majd onnan átkerekeztünk a Nyugatihoz (ez nem volt leányálom, de hétköznapi rémálom sem ;-)), ahol már vártak ránk a többiek. Kellemetes meglepetésemre nem csak a fiúk, hanem Bandinak az 50 felettiek sármjával sikerült elcsábítania az asszonyt és egyik lányát is ezen a szép napon! (Persze mint utólag kiderült, inkább a napsütésnek és a kellemes melegnek köszönhető ez, de a lényeg hogy jöttek.)

Fél óra alatt már Vácra érkeztünk, ahol rövid kerekezés után már a Dunaparton voltunk (közben szerintem felmenőinket is emlegették az egyirányú utcában szembejövő autók sofőrjei, majd meginterjúvolom az ősöket, hogy csuklottak-é :))

Ekkor jött végre a java: csodálatosan kiépített a kerékpárút (néhány rövidebb szakasztól eltekintve, de annyi simán belefér) és még csodálatosabb környezet. Én őszintén szólva nem vagyok annyira folyómániás, mint a többiek, de a jobbról-balról dombos-hegyes vidék lenyűgöző látványt nyújtott legalább 40 km-en! keresztül.

Vác-Esztergom 01

Összesen hatan mentünk, a széles bringaúton elfértünk ketten is egymás mellett (amikor be lehetett látni az előttünk lévő részt akkor mentünk is így), a párok össze-vissza rendeződtek, talán mindenki beszélgetett is mindenkivel. Visegráddal szemben megálltunk egy rövid bambulásra, volt ott egy félős lány kutyuska is.

Nagymarosról kiérve egy “rosszindulatú” oszlop a bringaút közepén sérelmezte, hogy Gabi pont azon a helyen szeretett volna áthaladni, ahol ő állt, így összemérték erejüket. Sajnos (noha nem meglepő módon) az oszlop volt az erősebb, Gabi pedig hamar KO-val a földre került. Szerencsére egy felületi horzsoláson még két kisujjának meghúzódásától eltekintve nem lett baja, és ami még fontosabb, a kedve sem lanyhult!

Továbbhaladva hamarosan elértük a Szobi Szörp hazáját (kisgyerekként nem tudtam, hogy ezt Szobról nevezték el, úgyhogy emiatt megérte felnőni egy kicsit ;-)) majd egy jelöletlen elágazásnál elkanyarodtunk balra. Én magamtól sohasem mentem volna erre, hiszen 50 méter után megszűnt az út, elhagyott vasúti kocsik között emelgettük át a bringákat, amíg egy hídhoz nem értünk:

Vác-Esztergom bringatúra - 02

Ezen áthaladva láthattam az MK|SR határtáblát, majd a híd alá menve (a vizet azért elkerülve) haladtunk tovább Helemba felé, ahol várt ránk a várva várt helyi főzésű Arany Fácán! Sima falusi kiskocsma volt, de csodaszép környék, kellemes kerthelyiség, finom itóka (internetes szgép bent!), jó társaság.

A többiek zsíros deszkát faltak, ami Gabinak meg nekem nem járható út (vegák volnánk vagy mi ;-)) tehát maradtunk az általunk hozott (szerintem jóval finomabb!) babpástétomos szendónál.

Kis ücsörgés után felcaplattunk a közelben lévő temetőbe, ahol örök nyugalom helyett mesés kilátásra leltünk.

Vác-Esztergom bringatúra - 03

Továbbkerekezve hamarosan Garamkövesdre gurultunk be, ahol Bandi komoly dilemmát vetett fel: a kétfajta csapolt sörből (Arany Fácán és Kelt) melyiket válasszuk? Végül mindannyian (legalábbis a sörözők) a második mellé tettük le voksunkat, én biztosan nem bántam meg 😉

Kint ücsörögve sajnos a Forma 1 időmérő hangjait is hallottam a benti TV-ből (még 10 perc volt hátra belőle), úgyhogy győztem befogni a fülemet, hiszen másnap reggel le akartam tölteni és megnézni. Nehezen sikerült Czollner Gyula kiabálását kizárnom a hallójárataimból, de szerencsére a VIP vendégek részére bekapcsolták kint a zenét 🙂

A következő szakaszon már végig az esztergomi bazilikát szemlélhettük, de csak a túlpartról. Kb 6-8 km után beértünk Párkányba, aminek igazán kellemes a főtere, szökőkúttal, napsütéssel (ez mondjuk nem az önkormányzat érdeme), fincsi fagyizóval (ahol a srácok zsonglőrködve dobálták a gombócokat egymásnak a tölcsérbe), jó kis hely az, na!

Ezután Esztergomban megnéztük Makranczi Andor volt középiskoláját és 1975-ös tablóját, majd tepernünk kellett, hogy elérjük a bp-i vonatot és még egy “szelet” folyékony kenyér is beleférjen indulás előtt az indóháznál.

Belefért 🙂

A vonaton nem ment sem a légkondi sem a fűtés (ezúton üzenem mindazon félretájékoztatásért felelős embereknek, hogy ezek szerint NEM IGAZ, hogy valaminek mennie kell ezeken a modern vonatokon!) és kellemes hőmérséklet uralkodott végig.

Közben Bandi próbálta rábeszélni Lillát és Józsit egy Piliscsaba-Budapest hosszabításra, de süket fülekre talált. Nálam is próbálkozott, én pedig rövid vonakodás (és asszonyi jóváhagyás) után beadtam a derekam, Józsi nevét pedig majd kisbetűvel bevéssük az őrsi naplóba! (De én megkönyörültem rajta, láthatjátok, most is nagybetűvel írtam 😉

Klotildligetnél sebtében elköszöntünk a többiektől, lerángattuk a bringákat a kalauz rosszallása közepette (pedig ha jól tudom, a vonat azért áll meg a megállóban, hogy az utasok le tudjanak szállni, ha ez a szándékuk), majd a GPS útmutatását követve nekiindultunk a nagyvilágnak!

Nem mondom, hogy végig a helyzet magaslatán voltunk, mert gyakorlatilag nem tudtuk, merre megyünk, csak bíztunk a technikában (mondjuk én a munkám során is ezt csinálom, tehát nem volt nagy újdonság).

Piliscsaba – Tinnye – Perbál – Budajenő – Telki útvonalon mentünk, és csak akkor tudtuk igazán beazonosítani hol vagyunk, amikor Budakeszi tábláját láttuk. Addigra meg a GPS merült le, de onnantól már könnyű volt 🙂

Útközben kellemetlen emelkedők cakkozták a kellemes lejtőket, de összességében jó volt. Csak a budakeszi (vagy ezt budakeszii-nek kell írni úgy mint Hawaii-t?) uccsó emelkedő volt olyan, amit nem kívánok vissza, de főképp a hatalmas forgalom miatt (nem tudom, miért kell szombat délután ennyi embernek autóba ülni :)) Viszont utána a Budakeszi úton végig lefelé döngettünk (vagy 5 km-t)! Közben a torkom is megfájdult, pedig az orromon szedtem a levegőt!

Hamar leértünk Budagyöngyére, ahonnan kellemes tempóban legurultunk a Moszkva térig. Ott elköszöntem Banditól (kb. 90 km-nél tartottunk ekkor), majd eltepertem a Délibe, ahol épp lekéstem (19:40-kor a 19:38-as) vonatot, de sebaj. Innetől már 10 km nem fog hanyatt vágni!

Egész jó tempóban döngettem hazafelé, és amikor már az ismerős Infoparknál jártam, csak akkor kezdett sötétedni. Lámpám nem volt, csak kukásmellényem, úgyhogy abban virítottam a lámpák fényében. Egy-egy teperős résznél már éreztem, hogy combjaim bizony elfáradtak, de amikor fél 9 körül hazaértem, kellemes fáradtsággal gondoltam vissza erre a jó kis napra!

Ennyi volt a móka mára (tegnapra), zárult Bandi (a szervező) mókatára, de ha tetszett, kommentezzetek és járjatok vissza! 🙂

Jó hírek, jó hangulat (a múlt hét után)

Múlt héten olvastam – először Csanádnál, aztán Pappitonál -, hogy az Immigration kicsit meghúzza a nadrágszíjat a bevándorlók helyzetét illetően, és kissé szigorúbban áll a dolgokhoz. (Elsőre persze nekem is erősen kezdett kalapálni a szívem és már kezdett úrrá lenni rajtam az elkeseredés, de aztán hallgattam az önmagamtól rögtön érkező jó szóra…)

Amennyire ezt innen Magyarországról meg lehet ítélni, én úgy látom, hogy a már meglévő szabályokhoz ragaszkodnak jobban, nem pedig szigorítják azokat. Értem ezalatt azt, hogy mintha eddig is úgy lett volna, miszerint rendelkezésre álló helyi munkaerő esetén a kiwik elsőbbséget élveznek, ha a szaktudás azonos.

Hajnalka és Rita ugyanott közölt véleménye alapján pedig továbbra sem tűnik reménytelennek a helyzet számomra. Írom ezt azután, hogy megkaptam az első választ egy tapogatózó, közvetlenül egy cégnek elküldött jelentkezésemre, amiben finoman elhajtottak egy jövőbeli pozíció lehetőségével kecsegtetve 🙂

Közben Ritától (aki fejvadászként dolgozik NZ-n) személyesen, személyre szabottan is kértem némi segítséget, információt, aki nagyon kedvesen és gyorsan válaszolt, méghozzá biztatóakat írva! 🙂

Ha már MCTS (április 28 óta MCITP :)) az ember, legalább nemzetközi képesítése van, amit talán ott is elismernek.

———————————————————————————————

Hétfőn este pedig már kint élő, kedvenc kutyás barátnőmmel, Helgával cseverésztem egy nagyon kellemeset (segített ébren maradni, így legalább a munkahelyi feladatomat is be tudtam fejezni éjfél körülre 😉 ) Ő mindig tartja bennem a lelket, és erősíti a néha (tényleg csak néha!) megroggyanó bizakodást!

Még hétfőn délben pedig kis hazánk egyik kiemelkedő szakértelmű MVP-jével ebédeltem (3 órássá nyújtva az ebédszünetemet), aki szintén erősen pozitív hatásával volt a kedélyállapotomra segítőkészségével és hozzáértésével. Szakmai ebéd volt, na! Ezért is mertem annyira elnyújtani 😉

Ígérem legközelebb időben előrefelé fogom mesélni a dolgokat, nem így hátrafelé.

Megkezdődött

Hát, eljutottam idáig is.

Még nem kristályosodott ki bennem, miket is szeretnék itt megosztani a barátaimmal, rokonaimmal és a még ismeretlen ismerősökkel 🙂

Főképp persze NZ járt a fejemben, amikor beregisztráltam a WordPresshez hogy legyen egy blogom, úgyhogy kezdem is ezzel, de majd egy következő bejegyzésben.

Elképzelésem szerint egyszerűbb lesz így tartani a kapcsolatot az itthon maradottakkal, mint egyesével küldeni az emaileket, amik aztán úgyis kukába kerülnek (fő az optimizmus persze 😉 )

Ráadásul kevésbé “erőszakos” megadni egyszer egy blogcímet, mint állandóan emaileket küldeni.

Jó olvasgatást!