Christchurch – az első hetek

2 hete érkeztünk meg a városba, azóta gyűjtjük az ellentmondásos benyomásokat. Ellentmondásosak két szempontból is, egyrészt önmaguk viszonylatában, azaz Christchurchre vonatkozóan, valamint Aucklanddel (pontosabban szólva saját Auckland-képünkkel) párhuzamba állítva.

Nehéz bármiféle megbízható képet kialakítani ily rövid idő alatt, pláne hogy az ideérkezésünk – véletlenszerűen vagy félig-meddig akár szándékosan is? ki tudja… – úgy alakult, hogy a legkevésbé kellemes módon induljon és fokozatosan haladjunk a kellemesebb felé. Mivel ez zavarosan hangozhat, a további szóvirágok helyett inkább tárgyilagosa(bba)n pontokba szedem, mire is gondolok:

• évszak és időjárás

Nem titok, hogy az NZ tél sokunknak nem a legkedvesebb évszaka a sok eső, a rideg hideg és a rövid nappalok miatt. Ráadásul még havas Karácsonyra sincs esély közben! :o) Hóra még egyes részeken akad, ott meg társul hozzá a kellemetlen hideg. Mi is ahogy augusztus 1-jén megérkeztünk, pár napig verőfényes nappalok próbálták csalfa ábrándképekkel elhitetni velünk hogy ez a vidék nem oly elviselhetetlen télvíz idején, aztán azóta kijut a felhős-esős időjárásból meg az éjszakai 0 fok közeli hidegből. Szerencsére maga az eső nem olyan trópusi jellegű amitől 2 perc alatt bőrig ázik az ember (a motoros!), de a kedveszegettséget ugyanolyan remekül elősegíti. A heatpump révén azért kezelhető a dolog, de a kellemestől távol áll szerintem. Ahogy majd közeledik a tavasz, bízom az enyhülésben és a növényvilág zöldbe borulása biztosan jobb kedvre fog deríteni.

Amikor Barnabással nyargalászunk a tengerparton (ami szinte “a hátsó udvarunkban” van), nem fázunk, sőt mindig fellelkesedem a mozgástól, a látványtól, a természet nyers közelségétől. Előző hétvégén hétágra sütött a nap mikor reggel mentünk és csodás volt látni a vad, tajtékpermettől tarajos hullámokat Pihához hasonló daccal döngetni az egyre sekélyülő medret s közben a partmenti dombokon túli hegyek hófödte csúcsait kikandikálni. Minden reggel, még amikor sötétben viszem az ebet, a tengerparti szaladás élménye megnyugtat és lelkesedéssel tölt el!

Néhány kép arról, mennyit is kell baktatnunk a partig:

1. kissé széthúzott panorámakép, csak hogy látsszon milyen közel van a jobb szélen lévő házhoz (ahol Fanni, az autónk álldogáll Gabi mögött) a baloldali tengerparti lejárat (Beach Access) tábla

2. A kis tábla mellől fényképezve ez a kisebb dűnesor tetejére visz ki…

3. ami mögött egy apró völgyecske húzódik a tengerparttal párhuzamosan a két dűnesor között (ember és kutya nem állandó jelleggel tartozékai a helyszínnek). A szemben lévő dombocska tetejéről pedig már …

4. … az óceán látható!

Kicsit csalóka a megnevezés, mert noha Csendes-óceánnak hívják, mindig morajlik, sőt ezen a tájékon eléggé haragos is tud lenni. Állítólag hidegebb is mint a nyugati part, mert ide a Déli Sark felől jön a hideg, nem Ausztrália felől az enyhébb hőmérsékletű víztömeg. Még néhány kép amiket kutyaséta közben készítettem:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ha jó tempóban, lendületesen haladunk, akkor még csak hideg sincs (reggel emiatt is inkább futunk :)), de azért nagyon várom az enyhülést, a havas hegyekkel ismerkedés szerintem inkább jövőre marad. Most a berendezkedés, letelepedés van soron.

Tavasz-nyár idejére pedig már bőven vannak terveink hogy a Déli Sziget mely részeibe látogassunk közel s távol!

• lakóhely – mint a ház maga

Egy kis házikóban lakunk, ami építése idején szerintem legfeljebb hétvégi házként fogalmazódott meg építői agyában és azóta sem változott sokat, azt leszámítva, hogy a földrengés kissé megnyektette. A mérete hagy kívánnivalókat maga után egy 4 fős család tekintetében, ami néhol akkor is nyüglődőssé teszi az ittlétet, ha ezt előre tudtuk és lehetőség szerint felkészültünk rá. Mióta a saját cuccaink is megérkeztek, azóta otthonosabb és sokkal jobban érezzük magunkat. Árban legalább kedvező, és van időnk kigondolni merre és hogyan tovább. De azért nem fogjuk visszasírni ezen időszakot, miután rendeződött az új lakhely megtalálása.

• lakóhely – földrajzi elhelyezkedés

A másik tényező, hogy a munkahelyemtől a városon belül nem is tudom hogy tudtunk volna-e messzebbre költözni. 21-22 km nem tűnik soknak, de fél óra motorozás a napkelte előtti hidegben nem tartozik sem a titkolt, sem a nem titkolt vágyaim közé. Különösképpen, hogy itt a fél-1 óra munkábajárási idő nem a norma, mint Aucklandben, hanem már soknak számít. Pláne motoron -1 fokban, ami már megesett párszor. Ilyen helyzetben a téli kesztyű is édeskevés. De már kezdek belejönni, igazából jobb, mint bőrig ázni. Legalább mikor beérek, fél óra elteltével már kiengednek elgémberedett ujjaim, a teljes elázás következményeinek megszüntetéséhez viszont ennyi idő általában nem elegendő, mert zuhany és váltás ruha is szükséges hozzá.

Szóval nem a legkönnyebb, legkellemesebb modját s idejét választottuk itteni életünk megkezdésének.

Vélemények, észrevételek, tévhitek:

• Christchurch kicsi, itt ismeretlen a forgalmi dugó fogalma.

Ez azért egy elég nagy ferdítés, mert itt is jócskán be tud lassulni a haladás, bár az igaz hogy jóval kevésbé van az a teljes megtorpanás ami Aucklandben előfordul, de ott is főképp az autópályára való felhajtóknál tapasztaltam, nem annyira a normál utcákon belüli közlekedésnél. Ha nem motorral lennék, néhol bizony rostokolhatnék jódarabig. De hát azzal vagyok 🙂 Ja, és itt a motorosok még mindig biccentve köszönnek egymásnak ha szembetalálkoznak az úton! Mikor motorozni kezdtem 4 éve, még bőven így volt Aucklandben is, de azóta úgy látom kiveszőfélben van, ami szerintem nem jó. Apróság, de attól még nem örülök neki.

Ezenfelül az emberek használják az indexlámpát még körforgalomban is, meg amikor két sáv eggyé szűkül. Aucklandben néha azt hittem hogy a járművek eme funkciója szándékosan deaktiválásra került, vagy hogy az új autókba már nem raknak indexlámpát, mert úgysem használja senki 😉

Ezenfelül nem olyan kicsi a város. Persze, nem kell egy óra hogy keresztülautózzon rajta az ember miközben az autópályán megtesz vagy 70-80km-t, de azért New Brightonból a reptérig kijutni beletelik 30-40 percbe (útvonala válogatja), és ha éppen belekeveredik az ember útlezárásba, akkor csak kavarog össze-vissza mire újra rátalál a helyes útra. Most már egész jól elkerüljük őket, de az elején okozott némi nehézséget és bosszúságot.

• Fázni vagy nem fázni? – ez itt a kérdés, illetve hogy mennyiért tenni egyiket vagy másikat

Hogy hideg van-e? Igen, akad abból is bőven. Ezzel együtt azért megfagyásról még nem volt szó esetünkben. Az ütött-kopott heatpump ami a nappaliban van – most hogy már egész jól megtanultuk használni és nem piszkáljuk a ki-be kapcsolást leszámítva, nehogy valami bit félremenjen az agyában – egész jól befűti azt a kis helyiséget. Persze a konyhába/fürdőbe kimenni korántsem kellemes, de keveset vagyunk ott. A hálószobák fűtéséhez meg kerülőutakat alkalmazunk: vettünk pl. olyan pizsit, ami belebújáskor sem hideg (a sima pólok vagy különösképp az úgyneműk ugye igen), van állatos onesie mindegyikünknek (nem tudom erre van-e frappáns magyar szó, még a kezeslábas állhat a legközelebb hozzá). Bence a legaranyosabb a méhecskésben, mi felnőttek már inkább viccesen nézünk ki, de legalább melegen tart minket! Kint én ritkán fázom (motorozást leszámítva), egyrészt mert jól beöltözöm, másrészt meg jó lendülettel mozgok.

A hétvégén mikor sokat sütött a nap, sokakat láttunk pólóban, rövidnaciban flangálni, rajtam is csak egy pulcsi volt és egy kerthelyiségben ebéd után jólesett meginni egy hideg sört. Szóval azért nem Szibéria-jellegű, bár mikor nem süt a nap, vagy már lement, onnantól hamar a hőmérséklet is lendületes zuhanásba kezd…

A villanyszámla kapcsán többen figyelmeztettek, hogy akár több száz dolláros tételekre is számíthatok havonta, úgyhogy egy ideig bőszen lejegyeztem minden reggel és este a villanyóra állását, amit legjobban a boiler pörgetett, mikor egyszer-kétszer éjszakára is úgyhagytuk a heatpumpot, az alig látszott meg a fogyasztáson. Gondoltam hogy majd a végén kiderül mi lesz az összeg, de mivel a Meridian adott $150 bónuszt hogy csatlakoztunk hozzájuk, reménykedtem, ennek beszámításával nem lesz annyira vészes. Nem is lett! 3 hét alatt $86, ami teljesen jó! Szóval erre nem fog rámenni a bankban tárolt bitjeink nagy része.

• apró munkahelyi mozzanat

Egyik nap múlt héten a főnököm tartott eligazítást egy jövőbeli projekt kapcsán, és a részletekbe való belemenetel nélkül elég annyi technikailag, hogy hozzáférésünk van egy teherautós cég olyan adataihoz, amely a versenytársak szállítási információit is tartalmazza, nemcsak a sajátjainkat. Mivel nem lehet leszűkíteni az adatkinyerést, ha a saját járművek GPS adatait le akarom kérdezni, jön a többi is. Tony – a főnök – azon az állásponton van, hogy noha technikai akadálya nincs, mi azért nem fogjuk használni a többlet-infót, mert az nem etikus. Ez pedig nekem nagyon tetszett!

• maga a város

A belvárosban ittlétünk óta még nem sétáltunk, szóval május 30-án láttam utoljára azt a részt. Maga a város továbbra sem nyerte el a tetszésünket igazán, de ezek valóban még korai hetek eldönteni, pláne hogy zölden pompázva valószínűleg kellemesebb hatást kelt majd minden.

A környékek nagy része régies, ami nekünk szokatlan, illetve vannak az új lakóparkok ahol meg minden új. A kettő közötti réteg viszont valahogy hiányzik, mindössze egy városrészben láttunk ilyet, az tetszett is nagyon! Meg az egyik kellemes moziba a jegy mindig csak $10, akármikor is megyünk! Nem mintha annyit járnánk…

A felújítás zajlik, de persze nem lehet mindent egyszerre, ezért nagyon sok a hepehupás, kátyús út, meg hát az újjáépítést alapból nem 1-2 évre tervezték be, hanem nagyobb hangvételű folyamat lesz.

A következő két bejegyzés témája (a sorrendet még nem tudom):

• albérlet-keresés (5 év után újra… és most sem kellemes)
• Castle Hill kirándulásunk (az már sokkal kellemesebb volt!)

Ez egy vicc…

És valóban csak annyi :o)

Tegnap könyvesrészlegnél böngészgettem, amikor megláttam egy Csillagok Háborúja vicckönyvet. Levettem a polcról, felcsaptam véletlenszerűen és az első vicc amit megláttam rögtön oltári mód megtetszett, ott örültem neki percekig és le is fotóztam (bocsi a homályosságért) és nem is tudok ellenállni a megosztásának!

 

 

 

 

 

(Angol szóvicc, ezért nem is próbálom meg magyarra fordítani, mert nem lehet.)

Aucklandtől Christchurchig

No, aki már szintén olvasta/tapasztalta hogy a költözés és a munkahelyváltás az emberi élet legstresszesebb eseményei közé tartozik, az átérzi min mentünk keresztül mostanság. 3 éve is átéltünk ilyesmit, de akkor a költözés nem volt ekkora falat, mert csak városon belül történt, ami jócskán leegyszerűsíti a dolgokat mind szervezés, mind idő, mind költség szempontjából.

Most ki kellett sakkozni hogy saját magam vezessek-e egy 20 köbméteres teherautót át az országon kompozással együtt és fizessek súlyos dollárokat azért mert csak egyirányba kérem, vagy fogadjuk költözetőcéget. Végül mivel anyagilag hasonló lett volna a végeredmény, utóbbi mellett döntöttünk, így kevesebb feszültséggel jár a vezetés és jobban meg tudtuk osztani, mert csak simán a kiskocsival jöttünk.

A pakolással egész jól haladtunk, amíg úgy nem gondoltuk hogy egész jól haladunk és kissé lazábbra vettük a tempót. No, ezt nem kellett volna. Költözésnél nincs olyan, hogy egész jól haladunk, illetve van de nem szabad így gondolni :o) A költöztetőket eredetileg Július 30-n szerdára kértük, de azon a héten kiderült, hogy csak csütörtökön reggel tudnak jönni. Mivel mi is kicsit elúsztunk idő tekintetében, végül ez inkább szerencse mint balszerencse lett. 9 körülre ígérték magukat, de csak 10 után jöttek.

Mi már 5-kor felkeltünk pakolni, dobozolni és majdnem végeztünk is mire megjöttek. Kicsit magyar útépítő munkatempóban dolgoztak, a pakolást sok töprengéssel és cigiszünettel megszakítva. Olyan nap volt ez, amiről nem hittem hogy valaha véget ér… eredeti tervek szerint szerdán már le akartuk tudni a kipakolást és csütörtökön 7 felé elindulni. Ez nem jött össze. Csütörtök reggel még reménykedtünk, hogy dél felé elindulhatunk, de ez hamar szertefoszlott..

Végül délután 3 is elmúlt, mire a kiköltözés végére értünk. A szállásunk aznapra pedig Levinben lett volna. Összeadva hogy milyen korán keltünk, mennyire fáradtak voltunk és hogy Levin legalább 7 óra autózás, hamar kimatekoztuk hogy biztonságosan ez bizony nem fog összejönni. Cambridge-ben tehát, amikor vacsizni megálltunk, kerestem pet-friendly (állatbarát) motelt Taupon, hogy majd ott töltjük az éjszakát. Barnabás is velünk utazott ugyanis.

Szerencsére sikerült valóra váltani szándékunkat ami eléggé megnyugtatott. Mire odaértünk már rég besötétedett és kb. 9 óra felé járt az idő. Elvittem még a kutyát egy körre, de nagyon hideg volt, úgyhogy nem túloztuk el. Az óceántól távol más az időjárás is! Éjjel hagytuk menni a kis fűtőegységet a hálószoba ajtajában, így – a jó meleg takaróval kiegészítve – egyáltalán nem fáztunk, valamint Barni sem jött be. A hivatalos szabályzat szerint ugyanis kutyák csak a nappali részben lehetnek el, a hálószoba tiltott terület számukra.

Holtfáradtan dőltünk le aludni, hamar el is nyomott az álom és sikerült jót pihenni. Még jó hogy viszonylag korán tértünk aludni, mert másnap 5 körül ismét felébredtünk. Esélyes, hogy ha el is jutottunk volna Levinig hajnali 2 tájékára, akkor is nagyon korán ébredünk, csak akkor kevesebb pihenéssel a hátunk mögött, de így egész jó volt. Valamint megvolt az a hatalmas előnye is, hogy nappali fényben (sok napsütéssel tarkítva) szeltük át újra az Északi Szigetet!

Hajnalban megnéztem a Metservice honlapján a hőmérsékleteket Aucklandben, Taupon, Christchurchben. Taupora 3 fokot mutatott, Christchurch belvárosában -2-t, Christchurch keleti körzeteiben pedig +7-et! Igen, plusz hét! Aminek örültünk, mert a gyerekek épp ott voltak és azért nem mindegy az a 9 fok különbség!

Ezen felbuzdulva szaladtunk egy kört Barnival, majd irány Turangi! Ott beugrottunk a New Worldbe pékáruért, közben Barni okosan várakozott a kocsiban. Még egy kávézót is kipróbáltunk közvetlenül a bolt mellett, ahol nekem nagyon ízlett a kávé, Gabinak kevésbé a citromos-mézes itókája, de a kiszolgálás közvetlensége és kedvessége mindkettőnknek nagyon tetszett!

Továbbhaladva nemsokára a Tongariro, Ruapehu és Ngauruhoe hóborította hármas csúcsain ámuldoztunk a Desert Road-on autózva. Nagyon szép látvány volt! Néhány – a valóstól nagyságrendekkel elmaradó – képet is készítettem csak úgy a kocsiból:

(A képek nagyíthatóak, csak kattints rájuk!)

Wellington felé egyre szűkebbre szabottnak tűnt az időnk valamint az időjárás is hozta a területnek megfelelő formáját: össze-vissza esni kezdett! A forgalom is megélénkült, de szerencsére pont időben odaértünk, még Barni is tudott könnyíteni magán egy WC-s megállásnál.

Kb. 2 perccel azután, hogy a BlueBridge bejáratához értünk, már lehetett is felhajtani a kompra, úgyhogy az időzítésünk pengeélesre sikeredett! Korábban mindig Interislanderrel mentünk, most furcsa volt, hogy ez a BlueBridge bárka mennyivvel kisebb mint azok a hajók. VIszont modernebb is, legalábbis az általunk próbáltakhoz képest. Szegény Barnikának itt jött el az utazás legnehezebb szakasza, mert beparancsoltam a ketrecébe, amiben még anno a repülőgépeken utazott NZ felé. Gondolom nem túl kellemes élményei kötődnek hozzá, valamint a jármű-fedélzet sem a leglakályosabbak egyike. Gondolkodtunk még előtte, hogy esetleg csak úgy az első ülésen hagyjuk, de nem mertem kockáztatni hogy ha megijed vagy fél és össze-vissza ugrál, forgolódik akkor összepisil mindent vagy letöri pl. az ablaktörlő kallantyúját. Nem volt egyszerű betenni oda őkelmét, mert egyrészt át kellett pakolnunk jópár dolgot a ketrecből az első ülésekre, másrészt nagyon nem akaródzott neki – érthető módon – bezsuppanni oda.

Tettünk neki enni-inni (amiből szinte semennyit nem fogyasztott, annyira félt szerintünk végig) majd nehéz szívvel hagytuk ott. Fenn az utasfedélzeten már barátságosabb volt a helyzet, szokásunktól eltérően az étterem részleget is kipróbáltuk, egész finom kaját adtak, amit egy jó kis gyömbérsörrel öblítettem le. Utána néztük Jóbarátokat és próbáltam a kilátásra is figyelni, de valahogy túl feszült voltam ahhoz, hogy az egyébként gyönyörű Marlborough Sounds-ot az őt megillető módon értékelni tudjam.

Pictonba való “beparkolás” közepette viszont láttunk delfineket ugrálni a komp mellett! Nem csak egyet, hanem jópár játékos kis fickó csobbangatott ki-be a vízből!

A kiszállásnál az első között voltunk akik a kocsihoz igyekeztek, gyanítom a legtöbb utastársunknak nem volt kutya a kocsijában akiért aggódott! Azért egy másik ebet hallottunk össze-vissza ugatni. Barni nagyon örült nekünk, és a jelek alapján nem annyira viselte meg az utazás.

Kigördülés után elindultunk Blenheimbe, Balázsékhoz. Jó volt, hogy itt is lehetőségünk nyílt megpihenni, mert azért Christchurch még odébb van (persze Balázsnak megvan akár 3 és fél óra alatt is de nekem most még az is sok lett volna :)) Barnit a garázsba tettük ki, mert belülre csak éjszakára kapott engedélyt, de még az is sokkal jobb lehetett mint a mozgó, sötét, zajos hajó, vagy a szintén mozgó, zsúfolt autó.

8 körül még elmentem Balázsért aki épp Aucklandből repült haza, így lehetőségem nyílt megtekinteni a blenheim-i dupla terminált! Nem volt nehéz megtalálni, melyik kapunál jönnek be az emberek 😉 Visszafelé vettünk néhány izmosabb fajta sört a New Worldben (ahol mindkettőnknek elkérték a jogsit szemrevételezésre) amit kellemesen elfogyasztottunk a vacsihoz. /Jókat választottál Balázs!/ 10 óra felé aludni tértünk, kellemes álomba merülve a puha, meleg ágyikóba, Barnika is mellettünk szuszogott a földön a plédjén.

Másnap kellemes beszélgetés és reggelit követően indultunk neki utunk utolsó szakaszának. (Ezúton is köszi még egyszer a vendéglátást Balázsnak és Évának!) Ezt jártuk be eddig legkevésbé. Szerencsére javarészt sütött a nap, keveset takarták csak felhők. Gabi egész jól nyomta a gázt Kaikouráig, úgyhogy egész időben odaértünk. Mivel dél felé járt már az idő, megálltunk a New Worldben ebédet venni.

Egy élmény volt kiszállni: hatalmas, hósipkás hegyek ölelték körül a városkát, a friss levegőt kályhatüzek füstje ízesítette, a tenger moraja szolgált aláfestésül. Néhány héttel ezelőtt jutott eszembe, hogy eddig ez az élmény maradt ki nekem Új-Zélandon: tengert s hófedte tájat látni egyszerre. Meg kell mondjam, hatalmas élmény!

Barnika is egyre jobban kezdi megszokni az autózást illetve hogy nyugisan benne maradjon amíg mi vásárolunk. Most kapott grillcsirkét is! A további utunk már nem volt annyira lenyűgöző, mert hamar kiértünk a hegyek közül és elkanyarodott az út a tenger mellől. Belső részeken haladtunk Christchurch felé. Szintén szép, de kevésbé megkapó valamint már vártuk a hosszú utazás végét, hogy láthassuk a gyerekeket és izgultunk a megérkezés miatt.

4 óra körül értünk a városba, kellett kb. fél óra hogy áthaladjunk a belvárosi részeken és kiérjünk a legkeletebbre található városrészekbe. Egyszer-kétszer kitérőt is kellett tennünk útlezárások miatt. Az út nagyon hepehupás, ahogy egyre keletebbre ér az ember.

Aztán egyszercsak megérkeztünk! :o) A gyerekek már vártak, Barni nagy örömmel ugrott ki üdvözölni őket utánunk. Gyorsan kipakoltuk a sok-sok cuccot a kocsiból be a házba. De ez már a következő fejezet kezdete…

/Igyekszem utolérni magam, de kevés idő jut olvasásra-számítógépezésre mostanság, de a terveim szerint a következőkben az első benyomásokról lesz szó, valamint hogy miképp alakulnak a dolgok új életünk kezdetén. Vannak nehézségek, de remény is akad jócskán!/

6 év

6 hosszú évvel ezelőtt érkeztem Új-Zéland földjére. Még mindig emlékszem az első autóutamra a reptérről déli irányba haladva: verőfényes napsütés volt, zöldellő dombok mellett vezetett az 1-es út, hamar kiértünk a nagyvárosi környezetből és ízelítőt kaptam az itteni vidéki hangulatból. Rögtön megtetszett. Amikor arra járunk, ez minden egyes alkalommal újra és újra eszembe jut és élvezettel idézem fel azon első alkalmat.

Azóta megfordultunk az országban sok helyen, laktunk Wellington környékén Wainuiomatában közel háromnegyed évet, majd Aucklandbe hurcolkodtunk 5 évre, most pedig Christchurch friss levegőjét élvezzük. Néhol ki-kihagyó lélegzettel, mert eléggé hideg van így korán reggel.

Érdekes módon eleddig a költözés és munkahely-váltás számunkra leginkább erre az időszakra esett:

• 2010-ben Augusztus 1-jén költöztünk Aucklandbe
• 2012-ben Június 15-én költöztünk át egy másik házba és nagyjából ekkor váltottam munkahelyet is
• 2013-ban Augusztus 1-jén kezdtem a BNZ-nél
• 2015-ben Augusztus 1-jén érkeztünk Christchurchbe (noha két nappal korábban indultunk el, de ez némileg nagyobb távolság volt, mint az előző esetekben :)) és én 3-án álltam munkába az új helyen
• 2016 – ? ez még kérdéses, kíváncsi vagyok történik-e majd valami 🙂 Remélem várost nem váltunk!

Tarthatnék valamiféle számvetést eme 6 évről, de igazából túl sok komolyabb fejlemény nem történt azon tekintetben, hogy Új-Zéland már az elején megtetszett, jól érezzük magunkat itt, szeretjük a helyi életstílust. Magyarország maga nem igazán hiányzik, a kíváncsiság bennem van hogy az elmúlt hat év tükrében vajon milyennek látnám szülőhazámat, de ennyi. Emberek hiányoznak: család és közeli barátok és ennek kapcsán szívesen venném ha közelebb lennénk és könnyebb volna látogatóba menni. Ez viszont nem újdonság, az elmúlt 6 év nem változtatott rajta sem ilyen, sem olyan irányba :o)

Szóval szeretünk itt lenni, annak ellenére hogy ez nem az ígéret földje, nem kolbászból van a kerítés (vega létemre nem is sokat érnék vele) és vannak bőven nehézségek is, valamint az itteni életstílus nem való mindenkinek. Nekünk igen, és most igyekszünk ismerkedni azzal az Új-Zélanddal, ami sok helyi ismerősünk szerint 10-20 évvel ezelőtt Aucklandben is jelen volt, de mára már azon kívül maradt csak meg.

Hogy milyen Christchurchben élni? Még nagyon korai napok ezek ahhoz, hogy eldöntsük, az biztos hogy teljesen más. Alapvetően nem a városért költöztünk ide, hanem mert oltári jó helyszín ahhoz, hogy nekiálljunk felfedezni a Déli Sziget csodáit. A városon még keményen megmutatkoznak a földrengés jelei minden téren, de látszik a helyreállítás iránti lelkesedés is! A munkahelyem jó, ez legalább bejött. A ház ahol épp lakunk – rövid távon – az már kevésbé, de aktívan keresünk másikat, már vannak városrészek amik jó esélyesek, házak amelyek ígéretesek a hirdetés alapján, de még csak felfedező módban vagyunk.

Az utazásról is írok majd a hétvégén, ami kellőképp fárasztó és hosszú volt!