Mivel a múltkor sikerült a “motoros jogosítvány” nevű gyűjtögető játékban elérnem az első szintet, már csak (rövid) idő kérdése volt, hogy a gyakorlatban is kipróbáljam a piros kétkerekűt (nem összetévesztendő Bence kétkerekűjével!), ami hamar meg is történt: még azon a szombaton mentem egy próbakört vele Waitakere kevéssé forgalmas útjain. Fantasztikus élmény, teljesen más, mint azt előre el tudtam volna gondolni. Mind a biciklizétől, mind az autóvezetéstől teljesen távol áll, nem is igazán tudom leírni az élményt magát. Mindenesetre nagyon élveztem, ez a lényeg.
Ezt követően némi szünet állt be, mert noha a rendelt sisakom megérkezett a Coleman Suzuki boltba (ahol a kuponom mellett még egy kis kedvezményt sikerült kialkudnom a csizma-kesztyű-sisak trióra), de a hét második felét New Plymouthban és Wellingtonban töltöttük. Ez külön bejegyzést megér, remélem lesz alkalmam nyélbe ütni. Ami még ehhez a témához tartozik: Taranakiban van a 1tonne nevű motoros bolt, ahol nagyon jó ár/érték arányban megvettem a dzseki+nadrág duót, úgyhogy teljes a felszerelés!
Visszaérkezést követően már nagyon izgett-mozgott bennem a sajtkukac, úgyhogy március 1-én, egy szép keddi napon hamarabb elszabadultam a munkából és kibuszoztam Attiláékhoz, ahol Gabiék már vártak rám a hacukámmal. /A buszozás maga is érdekes volt, arrafelé, iskolaidőt követő fél órában teljesen más az utazóközönség, mint amit amúgy tapasztaltam az ingázás során, élveztem nagyon, amolyan igazi, intenzív tapasztalás volt./
Beöltöztem, memorizáltam az útvonalat, aztán a csizmát visszacseréltem a cipőre, mert nem tudtam még benne rendesen váltani és irány hazafelé! Mivel szerettem volna elkerülni a csúcsforgalmat és főképp azt, hogy felfelé kelljen elindulnom bármilyen kereszteződésnél/lámpánál, ezért kissé hosszabbra vettem az útvonaltervet, ami végül hozta is a várakozásoknak megfelelő eredményt:
Azért meglehetősen elfáradtam a végére, de sikerrel vettem az akadályt és a forgalomban való elnavigálás is jól ment.
A héten még gyakoroltam majd’ minden nap (kivéve péntek-szombat az eső miatt), illetve a buszokból is elegem lett, úgyhogy gondoltam jövő kedden már kétkeréken indulok dolgozni.
Elérkezett a március 8-a, én pedig a már szokásos, reggel 5-kor való felkelés és Barniséta után behámoztam magam a motoros szerkóba, vettem egy nagy levegőt, lelkiekben felkészültem az útra és 6:16-kor, mindenféle nehézség nélkül kigördültem az udvarunkból, az oltári meredek feljárón.
Nem gondoltam volna, hogy ez már késő lesz, mert már az Oteha Valley felhajtónál rátérve az autópályára dugóba keveredtem. Némileg elkeseredtem, hogy ha még ez sem elég, akkor mikor induljak? Aztán nem volt időm gondolkodni, mert figyelni kellett a forgalomra. Miután néhány motoros (meg egy robogó) elsöpört mellettem, beálltam mögéjük és mentem egy kicsit a sorok között. Nem is tűnt olyan vészesnek így elsőre, de aztán mikor egy motorosrendőrt észrevettem, inkább maradtam annál a megoldásnál, amiről biztosan tudom, hogy teljesen szabályos. Szerencsére ekkor már 40-50 körüli sebességgel haladtunk, ami már megfelel. Én hivatalosan amúgy is csak 70-nel mehetek (80-ig fel-felmegyek, ha nagyon jönnek mögöttem és csak kétsávos a sztráda), meg első nap nem is nagyon rohantam mindenáron.
A mélygarázs bejáratánál még szöszöltem kicsit, mert elgémberedett ujjaimmal nem tudtam kihalászni a zsebemből a kapunyitót, illetve ha leveszem a kesztyűt, akkor hová rakom, miközben a motort is tartani kell a meredek lejtőn, fékezem a hátsóval és navigálok a nyitóval. Szerencsémre egy kollegina is épp akkor érkezett, aki kinyitottam helyettem a kaput. Ezután a belső kapu nyitásával is elbénáztam, majd az is sikerült külső segítséggel.
Leparkoltam a motort, kifújtam magam és dokumentáltam az időt/távot. Kereken 1 óra volt, amit elsőre elfogadhatónak tekintettem, “Lesz ez még jobb is!” jeligével.
Bizony lett is, mert hazafelé már csak 40 perc volt, aztán fél óra körül állandósult, mert ha nem n7-kor, hanem 6-kor indulok reggel, akkor még végig tudok teperni gubanc nélkül. A legrövidebb hazautam csütörtökön volt, amikor mindössze 27 perc kellett a 23,5 km megtételéhez! Azért ez már sokkal kedvezőbb, mint az 1 óra (már csak azt kell megtanulni, hogyan használjam ki az így nyert fél-fél órát :)) és nem mellékel, hogy élvezem! Ez segít abban is, hogy reggel 5-kor könnyebben pattanjak ki az ágyikóból.
Készítettem is egy naplót meg szép ábrát, ha valaki statisztikára kíváncsi, itt megnézheti.
Az útvonalam nem mindig ugyanaz, mert volt hogy Gabiékkal Browns Bayben találkoztunk, illetve hasonló tényezők torzíthatják némileg a dolgot, de alapvetően látszik belőle, hogy mennyi időbe telik bejutnom az irodához. (A vízszintes tengelyen látható sorszámok csak a megtett útjaim sorszámai, nincs külön jelentésük.)
-41.286480
174.776217
MartinIsti Blog 