1 év Aucklandben

Nos, augusztus 1-jén lesz 1 éve, hogy Wellingtonból Aucklandbe költöztünk. Mivel más blogokon még nem nagyon olvastam első kézből való összehasonlítást a két városról – aminek legvalószínűbb, prózai oka az, hogy a blogolók nagy többsége csak az egyikben lakott huzamosabb ideig -, úgy gondoltam e jeles fordulónap alkalmából egy rövid, szubjektív szösszenettel jelentkezem.

Előre ismétlem, hogy szerintem a tárgyilagostól messze lesz az értékelés, vagy legalábbis nem értelmezhető átlagosan a két városra, köszönhetően annak, hogy lenn délen nem bent Wellingtonban, hanem Wainuiomataban laktunk, ami bár nagyon szép tud lenni, nem igazán lett a szívem csücske, itt északon pedig Torbayben, a North Shore egyik nagyon kellemes részén találtunk egy nagyon jó házikót. Előbbi negatív, utóbbi pozitív irányba mozdítja el a személyes benyomások kijelzőjét.

• Időjárás
• Azt hiszem ezen nem sokmindent kell részleteznem, az biztos hogy az egyik legkomolyabb különbség ebben rejlik a két hely között. Wellington a tények alapján kb. 3-6 fokkal hidegebb átlagosan, de ez sokszor sokkal többnek érződik. Ehhez persze nagyban hozzájárul, hogy mi egy völgyben laktunk, ahol minden reggel köd fedte a falut, és csak 9 óra felé kezdett el a napocska besütni oda, valamint elég hamar elfedte orcáját az este közeledtével. Mielőtt Aucklandbe jöttünk, sokan riogattak, hogy majd annyi esőt kapunk (amiből ott már kezdett elegünk lenni), hogy visszakívánjuk a múltat. Nos, ez nem igaz. Sokat esik, ezt aláírom, de nem kívánkozunk vissza, mégpedig azért sem, mert egyrészt nagyon gyakran a napi csapadék éjszaka jön le, másrészt pedig nem is tudom volt-e olyan, hogy napokig borult égre nézhettünk fel, a napsütés halovány reménye nélkül. Itt negyed óránként is tud váltakozni az eső, derült ég, eső+derült ég (szivárvány kombóval esetenként), szóval mindig lehet reménykedni egy kis jobbkedvre derítő derült égben. Ezzel szemben Wellington környékén a depressziót okozó, felhőborította ég különösen gyakori télvíz idején. Egyik ottani barátommal csevegtem nemrég, és ő következő találó kijelentést írta: “We have to keep our spirit high in those rainy days” (magyarán szólva kb. annyit tesz, hogy “Őriznünk kell magunkban a reményt ezeken az esős napokon”). Idén januárban jártunk Johnsonvilleben (ami korántsem annyira kieső helyen van, mint Wainui), és este bizony kellemes volt begyújtani a gázkályhát minimális fokozaton, hogy kellemes legyen a benti hőmérséklet.
• Sokan a széllel is példálóznak, én nem jutottam el odáig, hogy az probléma legyen. Egyrészt mert akkor még nem motoroztam, másrészt pedig sokkal jobban zavart a hideg, az eső, a napsütés hiánya, hogysem a szél zavarjon, ami ellen viszonylagos védelmet nyújtottak a házak.
• Csodaszép partok/öblök – a North Shore keleti partján található öblök oltári szépek, imádjuk őket. Anno még Wainuiból leginkább a Petone Seaview felé jártunk sokat, de pl. Long Bay sokkal inkább az én ízlésemnek való. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy utóbbiban nyáron (bátrabbak tavasszal/ősszel, esetleg lábmártózás télen) simán lehet fürdeni. Wellington környékén mindössze két helyen fürödtem (az egyik kategória): uszodákban és a blueberry farm tavacskájában. Utóbbi is elég hideg volt, de az élmény miatt simán megérte!
• Auckland nagy, mi több, nekem hatalmas, ehhez képest Wellington egész kompakt. Ugyan nekem ott is meg most is kb. 25 km-t kell utaznom a munkahelyemig, de ha itt tovább akarnék menni, még a városban gurulhatnék 30-40 km-en át, míg Wellington belvárosától a Cook szoros már nincs messze. Amikor Gled Edenbe megyünk “haverkodni”, az sem olyan, mint Wainui-Lower Hutt, noha a felfogásunk már kezd átalakulni és a 10-15km-en belüli barátok már “itt vannak a szomszédban”, míg a 35-40-re lévőkhöz “egy kicsit autózni kell”.
• Nekem a házak jobban tetszenek errefelé, sokkal több fantáziadús, vagy egyszerűen csak lakályos épületet látok. Persze ismét nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a North Shore-on lakunk. Wellingtonban kb. a Churton Park nyújtott hasonló hangulatot számomra.
• Közösségi közlekedés tekintetében egyik hely sincs igazán eleresztve, csak máshogy nem jó a kettő.
• Külföldi üdülés kapcsán sokkal egyszerűbb Aucklandből indulni, mert ha innen nem megy járat valahová, akkor NZ-ről szinte sehonnan sem (szinte, mert van 1-2 kivétel). Tavaly Rebi megjárta, hogy késett a gépe mikor Mo-ról hazafelé jött, aminek következtében lett egy kis eltöltenivaló ideje Aucklandben, kényszerpihenő formájában. Most ez a veszély nem fenyegeti. Anno Gabi nem volt túl lelkes ezt illetően, szóval ez hiába csak egyszeri eset, nekünk fontos (volt).
• Aucklandben nincs Shop&Go a pekiben (amikor a vásárló saját maga húzogatja le a vonalkódleolvasóval az árukat menet közben, a végén pedig a szép szeméért elhiszik neki, hogy nincs a kocsiban olyan, amit nem olvasott le), bár állítólag tervezik. Én örülnék neki nagyon. Ellenben az önkiszolgáló kasszák mindenütt nagyon terjednek.
• Az emberek itt is javarészt kedvesek és segítőkészek, de az igaz, hogy sokkal több az ázsiai származású, Wellingtonban azért ennyi kínai(nak látszó) feliratot úton-útfélen közel sem láttam.
• Immigration ügyintézésben egy nagy-nagy plusz Wellingtonnak: anno a work permitem elintézéséhez kb. másfél óra kellett (ebből 1 az várakozás volt), mert személyesen meg lehetett oldani. A családnak is, mikor megérkeztek. Ezzel szemben Aucklandben csak kivételes esetekben lehet személyesen intézni bármit is, ha meg beadja az ember, akkor általában legalább hetekben lehet számolni a feldolgozási időt. Ez szintén egyszer (esetleg kétszer) megtörténő eset az egyszeri bevándorló életében, de attól még jelentőségteljes.

Szóval, ahogyan az sejthető volt, főképp az időjárás és a szubjektív tényezők (értem ezalatt az ottani és itteni lakhelyünk környékét, ingatlan-minőségét) billentik Auckland javára a mérleg nyelvét, összességében tehát boldog vagyok az ittléttel, még akkor is ha JAFA-ként éldegélünk 🙂